A járványhelyzet és a helyi úti célok előtérbe kerülésével várhatóan rengeteg turista érkezik az idén a Balatonhoz – írja a CNN. A hírportál a gondozott strandokat, a művészeti és zenei programokat és a régió bor- és gasztronómiai kultúráját is dicséri.

"A Balaton és a magyar kommunista riviéra végtelen nyarai" a címe a CNN cikkének, amiben nemcsak a tó jelenéről, hanem elmúlt évtizedeiről is szó esik.  A kommunista érában Magyarországon és Közép-Európában az utazási lehetőségek korlátozottak voltak, ami azt jelentette, hogy a Balaton lett a régió legnépszerűbb nyaralóhelye. A koronavírus-járvány miatt a tó újra felkapott úti cél egész Európában – olvasható a cikkben. 

"A Balaton a magyaroknak olyan sokat jelent, mint a nyugatiaknak a Riviéra."

"A Balaton a magyaroknak olyan sokat jelent, mint a nyugatiaknak a Riviéra."

– fogalmaz a szerző, és egy hosszabb történelmi kitekintéssel folytatja a cikket. Ír az egykori aligai pártüdülő egykori híres vendégeiről és a vasfüggöny miatt szétszakadt német családokról is, akik csak a Balatonnál tudtak találkozni – és akik közül ma is sokan visszajárnak. A kommunista időkhöz képest már teljesen más a Balaton, de továbbra is cool és elegáns, és minden magyarnak számos emléke kötődik a tóhoz, kortól függetlenül.

A tó népszerűsége az utóbbi években az egekben van – teszi hozzá a cikk írója – és megemlíti a fiatalabb korosztály által kedvelt siófoki klubokat és a "szofisztikáltabb" északi partot is. A cikk szerint már most sokan érkeznek a régióba, ahol vízi sportolási lehetőségek és szépen rendben tartott strandok várják a nyaralókat. A művészeti és zenei programok mellett a gasztronómia miatt is érdemes idelátogatni: a szerző az ország második legfontosabb bor- és gasztrorégiójának nevezi a Balaton térségét.

A cikk a fejlesztésekre is kitér. Megemlíti, hogy a magyar kormány a közelmúltban 21 millió dollárt (6,63 milliárd forintot) különített el a tó és környéke fejlesztésére. A sármelléki Hévíz-Balaton Repülőtér fejlesztése mellett új utak épülnek és a vasútvonalakat is korszerűsítik.

Címkék