Viharfelhők gyűlnek a Balaton körül, de azért a régió nem engedi el magát. Újabb utakat újítottak fel, kultúrprogramokat szerveztek és a strandélet sem áll le. Lássuk a múlt hét fontos balatoni híreit!

Időjárásilag úgy tűnik, az idén elmarad a július. Persze az jó hír, hogy nincsenek 40 fokos hőhullámok, de a ló másik oldalára esett át az idő a messze 30 fok alatti hőmérséklettel. A hűvös hétvége után is ilyesmi lesz az Időkép szerint: a hétfő és a kedd még kellemesen kora nyáriasnak ígérkezik 13, majd 17 fokos reggelekkel és 28-31 fokos nappali maximumokkal. Aztán front jön, szerdától 15-17 fokos reggelek és 26-29 fokos nappalok várhatóak, szerdán némi esővel (ez is lesz a leghűvösebb nap). A hétvégére lassan szokás szerint lehűlés körvonalazódik. A Balaton vize 22 fokos.

És most lássuk, mit hoz a vírushelyzet, miért került óriás plasztikhal Siófokra, merre javasolják a dugók elkerülését, hol avattak Vers utcát és miért szállt le öt cseh kisrepülő Nógrádban.

Vírushelyzet

Mivel a környező országokban egyre jobban terjed a vírus, komoly intézkedések várhatók. A kormány eldöntötte többek között, hogy nem rendezi meg az augusztus 20-i ünnepségeket tűzijátékostul (azt nem tudni, ez a balatoni ünnepet érinti-e), valamint zárt tereken megmarad a kötelező maszkviselés. Arról július 29-én döntenek, megtarthatók-e az 500 főnél nagyobb rendezvények augusztus 15. után. A strandolással kapcsolatban nincs tervben szigorítás. (Index)

Természet & védelme

Lezajlott Magyarország első közösségi szemétszobor építése, legalábbis a Greenpeace környezetvédő szervezet felállított egy fémhálóból kreált óriáshalat a siófoki Nagystrandon, amit az emberek plasztikszeméttel tölthetnek meg. Az akció a műanyagmentes július része. (Greenpeace Magyarország/Facebook)

Súlyos algaveszély ütötte fel a fejét a Balaton nyugati végén, amiről már július 15-én posztolt az Ökológiai Kutatóközpont. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság csütörtökön ezért a Balatonon vízminőség-védelmi készültséget rendelt el, valamint elkezdték a kotrás azonnali előkészítését. (Ökológiai Kutatóközpont/Facebook; Index)

Közlekedés

Felújította a 71-es főúton, Balatongyörökön lévő körforgalmat NIF Zrt., a munkálatok május 27-től július 17-ig tartottak. (NIF)

Szintén útfelújítási hír, hogy elkészült a Szigliget-Tapolca, valamint a Badacsonytomaj-Tapolca út egy-egy szakaszának rekonstrukciója, illetve Sümeg környéki utak felújításával folytatódik a program. (Veol

Tippeket adott a Magyar Közút arra, hogyan kerüljük el a Balatonra tartó tömegek miatti dugókat az M7-esen: érdemes a csúcsforgalmi időszakokat elkerülni, tájékozódni az Útinformon, az M6-ost, 8-ast és 710-est menekülőútnak használni, az M7-es háromsávos szakaszán jobbra tartani stb. Még több tipp a linken. (Index)

Épül-szépül

Nagy építkezés zajlik a füredi Huray-villák kertjében és épületeiben: kiállítótér készül és az udvart is átalakítják. (Múltidéző Építészet blog)

Sport & strand

Petíciót indított az Aligai Fürdőegyesület, hogy a balatonvilágosi önkormányzat tulajdonába kerüljenek a Club Aliga útjai, az egyik park és a strand 30 méteres parti sávja, hogy lehessen sétálni és horgászni a mólón, valamint legyen rendszeres hajójárat. (Szabad.aHang)

Lezajlott a Kék Hullám Zászló verseny, azaz a balatoni strandok minősítése. Idén 35 strandot minősítettek, 1 strand lett kétcsillagos, 3 strand három csillagos, 14 strand négycsillagos és 17 strand ötcsillagos. Több különdíjat is kiosztottak, a legeslegjobb strand pedig a gyenesdiási Diási Játék Strand lett. (HelloVidék)

Kultúra & szórakozás

Július 24-25-én Kapolcson rendezik az Open Mic fesztivált, ahol pár ismertebb előadó (Meszecsinka, Arif Erdem Ocak) mellett bárki felállhat a színpadra zenélni. (Propeller)

Tematikus sétautat, Vers utcát avattak Balatonszárszón még az előző hétvégén, a megállóin klasszikus és kortárs verseket is olvashatnak és hallgathatnak az érdeklődők. (Sonline)

Kolodko Mihály újabb miniszoborral ajándékozta meg a nemzetet, ezúttal egy Őr fedőnevű szobrát szerelte fel a veszprémi vár bejáratához, a Hősök kapujára. (We Love Balaton)

Összeállt az első Veszprém-Balaton Filmpiknik helyszíneinek listája, a szeptember 3-5. közötti, ingyenes eseményt a veszprémi Hangvillában, Expresszóban és a Várban (Szentháromság tér), valamint a füredi Balaton Moziban és a Tagore sétányon élhetjük át. (Veszprém-Balaton Filmpiknik közleménye) 

Még az ezt megelőző hétvégén jártunk a dörgicsei Becce-hegyen, ahol egy 1700-as években épített pince falából szedtek ki veszprémi régészek egy római kori, épen maradt sírkövet. (We Love Balaton)

Bor & gasztro

Újranyitották a legendás füredi Tölgyfa Csárdát, amit a Figula Pincészet és az Oliva Étterem közösen működtet majd. Ugyanitt felavatták a Csizmazia család emléktábláját is. (Figula Pincészet és Oliva Étterem közleménye)

Megjelent a Magyar Konyha idei balatoni gasztromelléklete, a 333 jó hely. (Magyar Konyha közleménye)

Egy hete a tetőpontjához ért az Év Strandétele verseny: a zsűri végigkóstolta a hét döntős strandbüfé nevezett ételét, és végül az alsóörsi Fogas Bisztrót (Hal erőleves) és a máriafürdői Port Éttermet (BalaToros) hozta ki győztesnek. Az Év Felfedezettje a boglári Spéci Hotdog & Krumpli lett. (We Love Balaton)

Turizmus & szállás

A nyaralók arra panaszkodnak, hogy méregdrágák a kivehető balatoni apartmanok, azok üzemeltetői pedig az elszállt igényekre. (Hvg.hu)

Július 15-én lezárult a magánszállások fejlesztésére kiírt 60 milliárd forintos pályázat, amire 14 ezer pályázat érkezett be. A top 3 küldő megye Somogy (22%), Veszprém (11,9%) és Zala (9%) voltak. A szállások augusztus 31-ig megkapják a pénzt, a fejlesztéseket december 31-ig kell elvégezniük. (MTÜ közleménye)  

Biztonság

Újra forralás nélkül iható a csapvíz Siófok-Kilitin, miután kitisztította a vízmű a rendszert. (DRV Zrt. közleménye)

Száz rendőr részvételével óriási razziát tartottak a siófoki Petőfi sétányon július 18-19. éjjelén: közel ezer embert ellenőriztek, két helyszíni bírságot szabtak ki, négy feljelentés született és egy garázdát is előállítottak. (Index)

Metálzenére komponált videón mutatta meg a rendőrség, milyen veszélyes egy balatoni vihar, hogy dobálják a hullámok a rendőrségi motorcsónakokat. (HírBalaton)

Szesztilalom

Elfogadta a siófoki képviselő-testület a polgármesteri előterjesztést, miszerint a város teljes területén augusztus 1-től tilos a közterületi alkoholfogyasztás. Este 10 és reggel 6 óra között a boltok nem adhatnak el szeszt, a tiltás nem vonatkozik a strandokra, a vendéglátóhelyek előkertjére és teraszára vagy éppen a kitelepülések területére. A Petőfi sétányt augusztus 30-ig rendezvényterületként kezelik, biztonsági őrök engedik ki-be az embereket. (Sonline)

Baba-mama

Babagúz néven indult egy olyan szolgáltatás, ami már a Balatonon is elérhető, és bérelhető babaeszközökkel (babakocsi, bringás utánfutó stb.) segít a Balatonnál üdülő családoknak. (Flora Miniwash/Facebook)

+ Heti örkényi sztorik

Fura mód egy Nógrád megyei hírrel jelentkezünk: öt kisrepülőgép szállt le Rétság mellett, a csehországi utasok Balatonkeresztúrra akartak repülni egy rendezvényre, de nem jelentették be érkezésüket, repülési tervük sem volt, így előbb le kellett szállniuk. (Index)

Részeg embert húzott ki egy kenus a bajból július 15-én késő este: a monorierdei férfi beúszott a Balatonba, aztán nem tudta, merről indult el. Végül a rendőrség vitte ki a partra, addig a segítségére siető kenuba kapaszkodott. (Police.hu)

Címkék