Varázslatos egyesülésnek lehettünk szemtanúi a kékkúti templom kertjében. Egy dörgicsei présházromban talált sírkőfél megtalálta másik felét, ami korábban a kékkúti templom küszöbe volt. A sztori Columbóit a veszprémi és keszthelyi múzeumok szakemberei közt kell keresni.
Gyorsan röpül az idő, főleg a régészek számára, akik ezer években gondolkoznak, és a halandó ember azt gondolhatná róluk, meg se kottyan nekik a tegnap, ma, holnap háromsága. Cirka másfél hónapja mi is a téridőn felül álló régészek lettünk egy csöppnyit, amikor részt vettünk (nézőként csak) egy késő római kori sírkő kiemelésén Dörgicse dűlővidékén. Varázslatos volt látni, ahogy megfeszített munkával kiemelik a 200 éves présházból az – ott áthidaló elemként használt! – durván 2000 éves faragványt.
Hát még milyen megtisztelő volt a látvány, ahogy értő kezek ecsettel és vízzel megtisztították a követ, amin kirajzolódott egy turbános, kezében poharat tartó nő képe, no meg pár betű. Az azonban már Dörgicsén kiderült, töredéket láthat a lelkes nagyérdemű, a teljes sírkő egy jelentős darabja valahol máshol hever. A másik fél megtalálása tűnek tűnt a szénakazalban, hisz a Balaton-felvidéken vagy akár távolabb is bárhol lehetett, már rég porrá zúzhatták vagy épp a föld alatt méterekkel pihenhetett egy erdő mélyén.
Úgy látszik, ha az ember kitartó, akkor a szerencse is melléáll: a feltárást és kutatást hátukon vivő veszprémi Laczkó Dezső Múzeum szakemberei a római sírkövek katalógusait böngészve bukkantak a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében egy darabra, ami hogy, hogy nem, épp hasonlóan volt eltörve, mint a dörgicsei darab. Összemérték hát mindkettőt, és stimmelt!
Az öröm akkora volt, hogy a nyár egyik utolsó (művészeti) fesztiváljának, a káli-medencei Kőfesztnek a keretében, egy komolyzenei koncert előtt egy órában elmesélték a kőegyesítés sztoriját és persze leleplezték a művet. A Laczkó Múzeum ügyes kezű ácsa szép faállványt készített, erre helyezték egymás alá-fölé a két homokkődarabot. A kékkúti templomkertben tartott rendezvény kezdetekor leplezték le, miután a közönséggel együtt hangosan számolt vissza 10-től 0-ig a múzeum két munkatársa, a néprajzos Törő Balázs és a régész Győrffy-Villám Zsombor.
Hogy jutottunk idáig?
Utána pár szóban beszéltek az egész históriáról a szakemberek, majd némi kérdezz-felelek jött a közönséggel. Ennek során kiderült többek közt, Törő úgy talált anno az első kőre, hogy mániákusan benéz minden romos pincébe és présházba (mint a borkultúra lelkes kutatója). Azt meg kiszúrta egyből, hogy a mészkőből emelt présház egyik áthidalója egy kissé faragott homokkődarab. Ennél a dörgicsei présháznál az lett az érdekes, hogy régészeti módszerekkel vizsgáltak egy nem régészeti kort, ráadásul bevonva a helyieket is, akik bozótot irtottak, köveket görgettek arrébb, terepet rendeztek. Sőt, egy július 11-i nyílt napon a régészeti módszereket is kipróbálhatták felügyelet mellett.
A régész Győrffy-Villám elmondta, izgalmas volt közönség előtt kiemelni a követ. A faragvány miatt nem ujjongott annyira, szerinte "a művészi kivitele nem mondható kimagaslónak", sőt később elmondták, valószínű, hogy egyfajta előregyártott, sablon sírkővel van dolguk. Az anyaga homokkő.
Az alsó részre tehát a Balatoni Múzeum kőtári katalógusában bukkantak. Az 1860-as években derült ki, hogy a kékkúti templom küszöbköve volt ez, sok-sok éven át koptatták a hívek (ráadásul a díszes felével volt felfelé). Rejtélyes úton emelték ki innen és került a Balatoni Múzeum gyűjteményébe, azt se tudni, mikor, talán a 19-20. század fordulóján. Palágyi Sylvia nyugalmazott régész egy apró magyarázatot is adott arra, hogy kerülhetett a két kőfél ilyen messze egymástól: Dörgicse és Kékkút is jó ideig a piaristák tulajdonában volt.
A Kr. u. 1-3. századi sírkő amúgy egy kelta nőt ábrázol, ami kuriózum, az egész megyében ez a negyedik ilyen feltárt keltaábrázolás Paloznak, Lovas és Inota után. Az elhunyt amúgy kb. 70-80 év körüli lehetett, nem romanizált volt, ami a turbánból, nyakékből és karperecből is látszik. Érdekes még, hogy a két kőfél kissé eltérő anyagú: az alsó vörös homokkő, a felső közönséges homokkő. A nyersanyag a mai Balatonalmádi környékéről származhat, itt volt a római időkben kőfejtő. A kőfaragó műhely pedig a kutatók tippje szerint Dörgicse területén volt. A Kékkúthoz közeli Révfülöpön is volt anno kőbánya, mégsem onnan jött az alapanyag, ez valószínűsíti, hogy Kékkútra később került a sírkő alja.
És hogy mi lesz a kövek sorsa? Az alsó rész megy vissza a vonyarcvashegyi Festetics Helikon Taverna borászati kiállítására. A felső rész a feltárást támogató dörgicsei Aranysörte Borászat zárt terébe kerül majd. Másolatokat is készítenek hosszú távon a két kőről, így mindkettő megkaphatja az (ál)párját.
