Papp Gergő, akit sokan Pimaszúrként ismernek, 2017-ben, egy felejthetetlen, többhetes balatoni utazás során talált rá álmai otthonára, egy erdőszéli szigligeti házikóra. A déli part iránti rajongását az északi part nyugalmára cserélte, itt van ideje önmagára figyelni, újra élvezi a gyaloglást és a túrázást. Nagyszülőknél töltött balatoni nyarakról és a földvári löszfal tetejének varázsáról beszélgettünk, és az is kiderült, milyen felismeréseket hozott a csendesebb élet.

We Love Balaton: Milyen emlékek fűznek a Balatonhoz?

Papp Gergő: Gyerekkoromban minden nyarat a nagyszüleimnél töltöttünk, Alsóbélatelepen. Imádtam a bringázást, a strandot, a lángost. A másik nagyszüleimnek Balatonfüreden volt nyaralója, így folyamatosan a déli part és az északi part között ingáztam, kamaszként pedig bejártam vonattal és stoppal az egész Balatont. Minden nyáron a tónál dolgoztam, főleg Balatonföldváron, Balatonszéplakon, Füreden és Alsóbélatelepen fordultam elő. Pincérkedtem Siófokon, de olyan is volt, hogy egy barátommal fémvázas hátizsákkal jártuk a Balatont, és gyékénytalpú kínai papucscipőket próbáltunk eladni.

WLBa: Egyébként volt erre kereslet?
 
P. G.: Nagy ritkán összejött egy-két eladás, de ez inkább a buliról, az udvarlásról és a lazulásról szólt. Egy másik meghatározó emlékem a Pálma Disco Zamárdiban, amit egy kétszintes családi házban alakítottak ki, itt voltak a legjobb bulik. Életem legszebb nyarai voltak ezek. A szüleim sajnos soha nem akartak saját nyaralót a Balatonnál, azt vallották, hogy azzal csak a nyűg van, és sokkal jobb abból a pénzből beutazni a világot meg a horvát tengerparton pihenni. 

Én ugyanakkor titokban egész életemben vágytam arra, hogy legyen egy második otthonom a Balatonnál.

WLBa: Az északi vagy a déli partra álmodtad meg?
 
P. G.: Gyerekként százszor jobban imádtam a déli partot, és kamaszként is sokkal érdekesebb volt, mert ott voltak a bulik meg a pörgés. Akkor még nem a nyugalomra és az elvonulásra szavaztam, mint mostanában.

WLBa: Hogyan találtad meg álmaid házát?

P. G.: Nagyjából tíz éve megismerkedtem egy nagyon összetartó szigligeti társasággal. Éveken keresztül csak apartmant béreltünk nyaranta a településen, arról nem is álmodoztunk, hogy legyen egy saját házunk. Egyrészt nagyon nehéz volt találni, mert nagyon kevés ember adja el azt, amije van, másrészt nagyon-nagyon drága volt minden, ami tetszett.

2017 nyarán belevágtunk a családdal életünk egyik legmeghatározóbb kalandjába, egy balatoni körtúrába. Egy elektromos motorcsónakkal hajóztuk körbe a tavat 23 napon át, fantasztikus élményeink voltak. A körutazás alatt találtunk rá a mostani otthonunkra, egy hirdetés alapján. Paradicsomi helyszín, egy panorámás házikó a szigligeti vár látványával. Közös családi elhatározás volt, hogy költözünk.

Akkor fejeződött be Judittal, a volt feleségemmel közös tévés sorozatunk, a Pimaszúr átcuccol. Átírattuk a fiunkat, Ábelt Pasarétről a szigligeti iskolába, összepakoltunk és leköltöztünk egy 40 nm-es házikóba. Éppen a költözés napjaiban jött egy telefon, hogy műsorvezető lehetek az RTL Klub Reggelijében. Judit és Ábel már eldöntötték, hogy akármi van, ők költöznek, így én a hét felét Budapesten töltöm, a másik felét pedig Szigligeten. Hiába változott közben a magánéletem, ez így maradt.

WLBa: Visszatérve a 2017-es balatoni körutatokra, fel tudsz eleveníteni valami nagyon izgalmas dolgot, ami örök családi emlék marad?

P. G.: A második állomásunkon, amikor elhagytuk Révfülöpöt, egyik pillanatról a másikra a szikrázó napsütésből hatalmas vihar kerekedett, épphogy ki tudtunk keveredni valahogy a partra. Az életünkért küzdöttünk gyakorlatilag. Nagyon ijesztő volt, hogy mennyire védtelen tud lenni az ember. Dolgoztunk is közben, összekapcsolódtunk a Nagyon Balaton fesztiváljaival, tudósítottunk a programokról. Néha nem tudtuk, hogy hol fogunk aznap éjszakázni, hol fogy el a szufla az akkumulátorból. Ez az út nagyon sok mindent megtanított nekünk.

WLBa: Volt hiányérzeted, amikor a nyüzsgést felváltotta a teljes nyugalom?

P. G.: A hét felét nyüzsgésben töltöm el, de ettől függetlenül kijelenthetem, hogy semmi nem hiányzott és semmi nem volt nehéz az elmúlt három évben. Életünk legjobb döntése volt ez, és amitől tartottunk, abból semmi nem igazolódott be. Annyira élvezzük minden percét, a visszatérést a saját lelkünkhöz, hogy nem tudok olyat mondani, ami hiányzott volna.

Nem hiányoznak a mozik, mert már nem járunk moziba, ha nagyon akarunk, eljutunk színházba. A barátaink is Szigligeten vannak, a strandon üzemelt műjégpálya, szaunaház, wellnessközpont. Nem volt hiányérzetem. Imádtam, hogy nem kell a pirosnál várni, hogy nem kell idegösszeroppanást kapni, ha el akarok jutni A-ból B-be, imádom a természetet, a panorámát, a víz közelségét, a vadakat az erdő szélén. Elképesztő felismeréseket adott a balatoni élet.

WLBa: Megosztasz néhányat?

P. G.: Azt, hogy ki lehet szakadni a nagyváros nyüzsgéséből, és van is értelme. Lehet egy kicsit saját magunkkal foglalkozni. Újra visszajöttek régi dolgok az életembe, imádok gyalogolni, túrázni, teniszezni, a vízen lenni, és szeretek egyedül is lenni. Megadatott az, amire vágytam egész életemben, tök egyszerűen elkezdtem örülni annak, amit a Balatontól kapok. Hálás vagyok a sorsnak azért, hogy ott élhetek, ahová mások nyaralni járnak. Az az igazság, hogy még Badacsonyba sem szoktam átmenni, nem is esik jól elhagyni Szigligetet. 

Amikor a szigligeti Kikötő Étteremben vagyok, arra gondolok, hogy ilyen lehet Svájcban vagy a Comói-tó partján élni. És itt nincs rossz évszak, ugyanúgy szeretem a Balatont télen is, mint nyáron.
 

WLBa: Adódnak azért ellentétek a helyiek meg a kétlaki, illetve a leköltözött városiak között, nagyon sok változás éri a helyi balatoni közösségeket most hirtelen. Tapasztaltál ilyesmit?

P. G.: Soha nem tapasztaltam semmiféle ellentétet, sem „nyaralóként”, sem „leköltözőként” nem kaptam bántást, megjegyzést, rossz pillantást. De lehet, hogy azért, mert nem is próbálok úgy csinálni, mintha beépültem volna ide. Az első pillanattól kezdve tisztában vagyok azzal, hogy hol a helyem, hogy nem akarok átlépni egy határt, nem akarok belegázolni a helyiek közérzetébe azzal, hogy előadom, hogy én is szigligetivé váltam. Tudom, hogy én mindig csak vendég leszek itt. Tiszteletben tartom, hogy ez az ő birodalmuk, és hálás vagyok azért, hogy ezt élvezhetem.

WLBa: Hová ülsz ki szívesen a tónál gondolkozni, tervezgetni? 

P. G.: Az egyik kedvenc helyem a földvári löszfal teteje. A nagynénémnek van a közelben egy apartmanja. Ott írtam a párizsi élményeimről és diákéveimről szóló könyvemet, három hónapra beköltöztem abba kis lakásba, el sem mozdultam onnan. De nagyon szeretem Földvár központját is a fantasztikus platánfáival, Akarattyán a magaspartot, Tihanyt úgy, ahogy van, a Kishegyet Balatonlellén. Az egész Balaton-felvidéket és a Káli-medencét. 

WLBa: Melyek a kedvenc éttermeid?

P. G.: Nagyon sok kedvenc gasztrohelyem van, szerencsére a Balatonnál is begyújtották a gasztrorakétákat. Az első számú favoritom „Marcsi étterme” a szigligeti vitorláskikötőben (Kikötő Étterem). Ha úton vagyok, akkor biztos, hogy a zánkai Neked Főztemben ebédelek, de nagyon szeretem a Kistücsök éttermet, a siófoki Villa Italia olasz éttermet és a Majthényi Présházat is. Fantasztikus a hangulata, az energiája és a kiszolgálás is. A magyaros éttermek közül pedig a balatonföldvári Kukorica Csárda a favorit.


WLBa: Több mint 40 éve ismered a Balatont. Melyek voltak a legnagyobb változások az elmúlt 10 évben?
 
P. G.: Óriásit változott az északi part, és elkeserítően keveset a déli, és egyre nagyobb a különbség a két part között. Az elmúlt tíz évben a nagy változást elsősorban inkább Tihany és Szigliget között látom, illetve a Káli-medencében. Az elmúlt néhány évben nagyon sokan komolyan elkezdtek azon gondolkozni, hogy életvitelszerűen a Balatonhoz költözzenek, és ez nem véletlen. Ha az ember ki akar szabadulni a város nyüzsgéséből, az már mindegy, hogy Érden, a Velencei-tónál vagy Akarattyánál keresgél, ahonnan egy óra alatt kényelmesen felér Budapestre. Már minden településen van egész évben nyitvatartó étterem – a normál időkben persze –, minden településen van program vagy szálláslehetőség is. A Balatoni Kör nagy törekvése, hogy egy egész éves lokációvá tegyék a Balatont.

WLBa: Hogy élitek meg a lezárásokat a szigligeti házban?

P. G.: A korlátozások idején a legjobb szerintem egy erdőszéli balatoni házban lenni, mert ott ki lehet mozdulni, van lehetőség túrázni, erdőben sétálni, biciklizni, sétálni a parton. Ugyanúgy lehet ételt rendelni, szinte minden megvan, amit bármelyik nagyvárosban lehet csinálni.

WLBa: Mik a tapasztalataid, hogyan változtatta meg a balatoni létet a vírushelyzet?

P. G.: Szerencsés volt a tavaly július, augusztus, sokan újra felfedezték a Balaton különlegességét és csodáját. Még tart a második hullám, és nem tudjuk, hogy mi jön, mi változik.

WLBa: Van-e olyan kezdeményezés, amihez csatlakoztál vagy csatlakoznál?

P. G.: Most élvezem azt, hogy nekem a Balaton megmaradhat háttérországnak, egy olyan világnak, amely tényleg az elvonulásról, az önmagamra figyelésről szól. Éppen ezért nem annyira akarok belefolyni különféle mozgalmakba. Azt ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy a Balaton környékéből ne egy nagy wellnesshotel legyen, és ne irtsuk ki minden természeti csodáját, őrizzük meg a nádasokat, az erdőt és mindent, amiről a Balaton szól.

Címkék