Zsinórban másodszor is nagy léket üt a nyári fesztiválszezonon a koronavírus-járvány. Ezúttal a zamárdi Balaton Sound szervezői jelentették be, hogy idén nem lesz szeletelés a tóparton.

Közleményben jelentették be a szervezők, hogy elmarad a két testvérfesztivál, a zamárdi Balaton Sound és a soproni VOLT is 2021 nyarán. Ezzel zsinórban a második nyáron maradnak el a nagy zenei seregszemlék. Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója és a fesztiválok egyik fő szervezője így fogalmazott a 444 cikke szerint:

„A közönséghez és a fellépőkhöz hasonlóan mi is arra készültünk, hogy idén végre újra találkozhatunk Sopronban és Zamárdiban. A Telekom VOLT Fesztivál a portfóliónk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra terveztük a kapunyitást. Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén még azt sem látjuk, hogy egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása. Az idei lineuppal a megszokottnál jóval korábban készültünk el, azonban még meghirdetni se volt lehetőségünk a 2021-es sztárokat. Közben a háttérben ma már azt is látjuk, hogy a nemzetközi turnék is sorra maradnak el a bizonytalanság miatt.”

Felmerült, hogy nyár végi időpontokra tolják el a fesztiválokat, de azok mérete miatt nincs rá lehetőség. Arról még nem szól a fáma, hogy a többi balatoni fesztivál, így a Művészetek Völgye, a VeszprémFest, az Everness, a STRAND, a B my Lake, a Bondoró stb. elmaradnak-e.

Címkék