Július 31-én rendezik meg a 39. Lidl Balaton-átúszást, amelyre az idén is több ezer úszót várnak a szervezők. Az idén először az átúszással egy időben külön versenyt rendeznek a SUP-osoknak: a „Balaton-áthúzáson” saját eszközzel, mentőmellényben lehet részt venni.

Az 5,2 km-es verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz, 8 órától 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán strand. A 2,6 km-es „Féltáv” résztvevői Balatonboglárról rajtolnak és ugyanoda érkeznek meg. 

Az idei verseny nagy újítása, hogy SUP-pal is át lehet szelni a tavat. Mivel a Balaton-átúszást csak ideális időjárási viszonyok között rendezik meg, így a SUP-osok számára is garantáltak a megfelelő körülmények. A Lidl Balaton-áthúzáson a szervezők 1000 főben limitálják a résztvevők számát, akik saját eszközzel és mentőmellényben versenyezhetnek.

A Balaton-áthúzás szabályai

• Táv: 5,2 km
• A távot a SUP típusától függetlenül csak egyéni indulók teljesíthetik, a SUP-on más személy nem tartózkodhat.
• A távot kizárólag a Révfülöp–Balatonboglár útvonalon lehet teljesíteni. Balatonboglárról visszaevezni szigorúan tilos.

Több mint 100 hajó és 1500 ember ügyel a biztonságra

A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy a résztvevők biztonságos körülmények között tegyék meg a távokat. Máth István versenyigazgató kiemelte: 

„A sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a több mint 100 vitorlásból, tucatnyi, kishajókból és motorcsónakokból kialakított úszófolyosó, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Összesen 1500 szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára.”

„A sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a több mint 100 vitorlásból, tucatnyi, kishajókból és motorcsónakokból kialakított úszófolyosó, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Összesen 1500 szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára.”

Akiknek esetleg valamilyen gondjuk támad, azok az úszófolyosó bármelyik egységétől segítséget kérhetnek, a táv egyharmadánál, közepén és kétharmadánál pedig mentőhajó horgonyoz.

Adománygyűjtés a helyszínen

Az Élménykülönítmény – a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközössége – amatőr sportolói a Balaton-átúszással ötödik éve segítik az alapítvány munkáját. 5 jótékony úszójuk idei gyűjtési célja 850 000 forint, amit a súlyos beteg gyerekek élményterápiás nyári táborainak megrendezésére fordítanak.

A Várva Várt Alapítvány krízishelyzetbe került kisbabás családok mindennapjaiban segít. A Lidl Balaton-átúszáson részt vevő úszóik e cél megvalósítására gyűjtenek adományokat.  

A regisztráció már elkezdődött

Az eseményre előzetesen online és a helyszínen is lehet regisztrálni. A részvétel feltétele az 1 hónapnál nem régebbi vagy a helyszínen kiállított orvosi igazolás.

Az indulóoldalon minden egyes úszó rögzíthető vonalkódos karkötőt kap. Az első úszók 8-kor, az utolsók pedig a tervek szerint 12 órakor rajtolnak.

Az 5,2 km-es távot teljesítőket szükség esetén – a csuklójukon viselt vonalkódos karszalaggal – négy különhajó szállítja vissza Révfülöpre. Ez a versenyzők számára ingyenes, a kísérőknek, hozzátartozóknak menetjegyet kell váltaniuk.  

FONTOS:
A 14 éven aluli gyermekek csak szülői vagy felnőtt kísérettel versenyezhetnek.


A versenyen a jelenlegi szabályok szerint védettségi igazolvánnyal rendelkezők – és (felügyeletük mellett) 18 év alatti gyermekeik –, valamint igazolt sportolók vehetnek részt.

További információ: https://www.balaton-atuszas.hu/

Címkék