Fontos állomáshoz ért a sümegi vár műemlék-rekonstrukciója: a vár keleti szárnyán már az utolsó munkálatokat végzik. Az épületben lesz vártörténeti kiállítás, de az egykori, eredeti funkciónak megfelelő sütő- és pékház, valamint kovácsműhely is helyet kap a földszinti helyiségekben.
Utolsó munkálatokat végzik a sümegi vár keleti szárnyában található épületek (kaszárnya, Várnagyi-ház, középkori konyha) tömegrekonstrukcióján. Legutóbb év elején számoltunk be arról, hogy műemlék-rekonstrukciót kezdenek a várban, ekkor a keleti szárnyról, a kápolnáról és a Köves-bástya közötti rész felújításáról írtak, de a nyugati, püspöki palotaszárny újjáépítése is felmerült. Most a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram Facebook-oldalán adta hírül, hogy a keleti szárny már szinte teljesen elkészült.
Az épületek homlokzatát bevakolták, az újjáépített, eredeti beosztásuknak megfelelően tagolt emeleti terekben vártörténeti kiállítás kap helyet, a földszinten pedig az inventáriumokból ismert eredeti funkciónak megfelelően a sütőház, a pék háza, a konyha, a kovácsműhely, valamint a személyzeti lakószobák enteriőr-rekonstrukciói készülnek el – írják. A korhű sütőház ráadásul látványsütésre is alkalmassá válik.
A korábbi információink szerint a vár két éven belül fogadná majd újra a látogatóit.