A Balatonalmádi és Veszprém között egykor működő vasútvonal emlékére festettek mozdonyportrét. Az ipari műemléknek számító mozdony ma is egy régi vasúti hídon pihen.

Mozdonyportré készült Balatonalmádiban az egykori Alsóörs-Veszprém-vasút hídjának még ma is álló pillérére. A több mint 50 éve nem működő vasútvonalon Balatonalmádi és Veszprém között 1908 szeptemberében haladt végig az első vonat. Az egykori, 22 km hosszú vasútvonal megszűnése előtt a mai, 11-es számú Győr-Veszprém vasútvonal részeként üzemelt, így már akkor is indultak közvetlen vonatok Győrből a Balaton partjára.

Működését 60. évfordulóján gazdaságtalanságra hivatkozva szüntették meg, a pályát 1974-ben végleg fel is bontották. A vasút nyomvonalán azonban sok helyen maradtak meg ma már ipari műemléknek számító elemek, mint például a Budai Nagy Antal utca felett áthaladó régi vasúti híd, ahol a festményen látható 375-ös számú szertartályos gőzmozdony a mai napig pihen.

A több mint hét méter hosszú és csaknem három méter magas festményt Döme Péter Balatonalmádiban élő festőművész alkotta meg, mellyel Balatonalmádi Alsóörs felé vezető 71-es főút kivezető szakaszán találkozhattok.

A festmény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával készült el.  

Címkék