Egykor százak munkahelye, ma filmesek kedvelt forgatási helyszíne – Bejártuk az Inotai Hőerőművet

Gyülekezés, sárga védősapka a fejre, kis idővel utána átlépjük azt a bizonyos kaput, amelyen egykor az a felirat állt: November 7 Erőmű. Az Inotai Hőerőmű 1951. november 7-én indította be legelső gépegységét, amely áramot szolgáltatott az országos hálózatba. Túravezetőnktől megtudtuk, hogy az egykori névadóünnepségen azonban nem ez a nap, hanem a december 21-i kapott nagy figyelmet, nem véletlenül: bár a második gépegység is ezen a napon indult el, Sztálin születésnapjához kötötték az elindulást.

„A 28 méter magas szovjet típusú, csehszlovák gyártmányú kazánok óránként 86 tonna 500 fokos gázt nyomnak az áramot adó két Skoda-turbinához. A turbina, amelyből 20.000 kW/óra energia fut szét az országban, egész Budapest közvilágítását, villamosforgalmát képes biztosítani” – áll az akkori Népszava indulásról beszámoló cikkében. 

A széntechnológiával működő üzem 50 éven át szolgáltatott áramot és hőt, ezzel biztosítva – fénykorában – 900 ember munkahelyét is. Az erőműnek volt két darab 102 méter magas kéménye is – az egyiket 1999-ben, a másikat pedig 2011-ben robbantották fel balesetveszély miatt. A fenti képeken jól látszik az egykori szénfelhordó szalag, melyen még ma is találni szénmaradványokat. (Érdemes végiglapozni a következő galériát, hogyan néz ki mindez belülről.)

Világsztárok az erőműben

Az erőmű évek óta nagyon kedvelt forgatási helyszín, játszódik itt jelenet többek között a Vörös verébből Jennifer Lawrence-szel, de a Lajkó – Cigány az űrben című film is tartalmaz inotai képkockákat, idén februárban pedig Mel Gibson járt itt, a John Wick-sorozat új részének, a The Continental forgatásán.

A túrán bejutottunk az erőmű nagycsarnokába és a kazánházba is, utóbbiban például Ryan Gosling is megfordult a Szárnyas fejvadász 2049 című film kapcsán, mi most Gosling helyett négylábú ott lakókkal futottunk össze.

A 42 méter magas kazáncsarnok összekuszálódott csövei, akárcsak egy jól megkomponált díszlet fémállványai és a még mindenhol fellelhető finom szénréteg mind arra emlékeztet, hogy itt egykor vélhetően hatalmas zajban folyt a kemény fizikai munka. Ez a monumentális tér persze azelőtt nem volt ennyire üres: a nyolc kazánból az elbontások miatt már csak egy maradt. 

A védősisak ebben a helyzetben kifejezetten értelmet nyer (de nem volt ez másként az erőmű működése idején sem).

Magyar világszabadalom

Az erőmű bejárása során többször is szembesültünk azzal a ténnyel, hogy mennyire eltörpül az ember az ilyen óriási szerkezetek között. Az egyik leginkább várt élmény a 60 méteres tornyoknál ért minket, mikor a legelső hűtőtorony lépcsőjén felmászva egy sötét, üres térben találtuk magunkat. A különleges, hiperbolikus formájú szerkezet és a felső, nyitott körön beszűrődő fény csak még misztikusabb hatást eredményezett.

A Heller László és Forgó László által megálmodott hűtőtornyok magyar világszabadalommal is rendelkeznek: a Heller–Forgó-féle légkondenzációs berendezésként emlegetett találmány világhírt szerzett, elsőként Dunaújvárosban vezették be, később nemcsak Inotán, hanem külföldön is elterjedt.

Az erőmű gőzturbinájából kilépő gőz a tápvíztisztaságú hűtővízzel keveredett a torony csőrendszerének, speciális fúvókáinak köszönhetően, így a gőzt cseppfolyóssá alakulása után – megőrizve a tisztaságát – újra a kazánba vezették. Ottjártunkkor egy korábban az erőműben dolgozó bácsi azt is elmondta, hogy a hűtőtorony aljában lecsapódott vízben néha meg is mártóztak, akár egy gyerekmedencében.

A kohós és az erőműves

Túravezetőnk, Raffai Csilla az egykor itt dolgozó emberek hétköznapjaiba is beavatott minket: három műszakban mintegy 900 ember (férfiak és nők egyaránt) végzett fizikai munkát a hőerőműben. A szomszédban dolgozó alukohósok (az alumíniumkohót az erőmű látta el árammal) és az erőművesek számára egy külön mikrovilágot hoztak létre: a két szakmának még a báljait is egy napon tartották, hiszen a szórakozásra is nagy figyelmet fordítottak.

Külön készenléti lakótelepet építettek a dolgozók számára (ez ma szintén elhagyatott területnek számít), ahol volt közért, óvoda, sőt még strand is, de az erőmű mellett még a ma is jó állapotban lévő Béke Művelődési Házban (ahol alkalmanként a Pannon Várszínház ma is tart előadásokat) a kulturális töltődésre is volt lehetőségük az erőműveseknek és családjaiknak.

A művelődési házban színház- és moziterem, könyvtár, szakköri helyiségek, büfé és étkező is van. A külső homlokzatokat (Pátzay Pál és Somogyi József munkái) és a fontosabb helyiségeket a kor neves képzőművészeinek alkotásai díszítik, kedvencünk Rozsda Endre festőművész mozaikjai és Kovács Margit keramikus Körtánc című domborműve volt. Az épület 2008-ban egyedi műemléki védettséget is kapott.

Talán kevesen tudják, de az erőmű dolgozói között volt Hamvas Béla is néhány éven át. Az író emlékére 2017-ben színpadi kollázs is készült a művházban.

Egy cél volt: a csúcs

A hétköznapi élet megfelelő igényeinek biztosítása mellett (vagy vele együtt) az erőmű fő célja a teljesítmény maximalizálása volt. 1973 és 1975 között egy gázturbinás csúcserőművet is építettek, ezzel a teljesítmény az azelőtt nem látott 164 megawattra nőtt. Az 1980-as évekre már fokozódó gondot jelentett az erőmű környezetszennyező hatása, teljes mértékű leállítása azonban csak 2001. december 29-én történt meg. Akkor mintegy kétszáz ember munkahelye szűnt meg. Az addig termelt áramot a 2000-es évektől Magyarország külföldről kezdte el vásárolni.

A mi személyes csúcsunk a bejárás során a tető volt, amelyet a korábban említett nagycsarnokon át tudtunk megközelíteni. Tetőre mászni mindig izgalmas, különösen, ha az egy régi erőműépület szűk lépcsőkkel és elhagyatott, meglehetősen apokaliptikus kilátással, nézzünk bárhová, a talpunk alá vagy éppen fel a sisakunk alól.