A Balaton környékén nemcsak Keszthelyen található Festetics-kastély, Balatonakarattyáról fél órára, Dégen találjuk „a másikat”, amelyet négy év után először – a teljes felújítás után – novemberben újra felkereshetünk.

November 9-én újra megnyílik a dégi Festetics-kastély. A klasszicista stílusú épületet 2018-ban zárták le, azóta csak az angolparkja, a Szerpetin-tó, a sírdomb körüli tó, valamint a tavakon átvezető gyalogoshidak voltak látogathatók.

A Pollack Mihály tervezte (az ő tervezése a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum is) kastély aktuális fejlesztési terveiben arról olvashatunk többek között, hogy a homlokzati és a belső felújításon túl új kiállítást, kávézót és ajándékboltot is kap az épület.

A birtokot alapító Festetics Lajos fia, Festetics Antal császári és királyi kamarás építette a kastélyt otthonuknak 1810 és 1815 között. A dégi Festetics-kastélyt Balatonakarattyától fél órára (Enying felé) érhetjük el.

Forrás: Nádasdy-kastély hivatalos oldala, NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft

Címkék