Keszthelyen, a Festeticsek egykori Újmajorjának területén áll egy szerény, földszintes épület. Talán meglepő lehet, hogy falai között a magyar irodalomtörténet egyik legismertebb nőalakja született. Pedig 1828. december 29-én itt látta meg a napvilágot Szendrey Júlia, akinek neve később elválaszthatatlanul összefonódott Petőfi Sándoréval. A Szendrey Júlia Emlékház ma az ő és családja emlékét őrzi, ahol a kiállítás arra emlékeztet minket, hogy Júlia maga is írt verseket, meséket, naplót, ráadásul műfordítóként szintén maradandót alkotott.
Alig másfél év – egy életre szóló kötődés
Szendrey Júlia édesapja, Szendrey Ignác a Festetics-uradalom gazdatisztjeként dolgozott. A család ennek köszönhetően élt Keszthelyen, ahol Júlia megszületett. Keresztelését 1829. január 1-jén jegyezték be az anyakönyvbe, a szertartásra a ferences templomban, a Fő téren került sor. A keszthelyi gyermekkor azonban csak rövid ideig tartott. A család 1830-ban elköltözött, így Júlia mindössze élete első szakaszát töltötte a Balaton közelében. A város mégis meghatározó hely maradt számára.
Érdemes itt eloszlatni egy gyakori félreértést, miszerint Petőfi Sándor a keszthelyi szülőházban udvarolt volna Júliának. Ahogy azt Lukács Gábor megosztotta velünk, a két fiatal jóval később, Nagykárolyban találkozott 1846-ban, amikor Szendrey Ignác már az erdődi uradalomhoz kötődött. Szerelmük és házasságuk története tehát nem a Balaton partján bontakozott ki. Keszthely jelentőségét sokkal inkább Júlia későbbi visszatérése és saját írásai mutatják meg.
A város iránti érzelmeit így fogalmazta meg „Keszthelyen” című versében:
Ez hát a föld, a hol én születtem,
Az első könnyet a hol hullatám,
Nagyobb áldást mondanék reá ugy
Ha utósó könnyem itt sírhatnám!
Ezekből a sorokból egy olyan nő alakja rajzolódik ki, akinek Keszthely a személyes múlt, az otthonkeresés és a megnyugvás utáni vágy szimbólumává vált.
Szendrey Júlia, aki több volt Petőfi feleségénél
Nem túlzás azt állítani, hogy Szendrey Júlia a 19. századi magyar irodalom egyik legkülönlegesebb nőalakját képviselte. Keszthelyen született, Szendrey Ignác uradalmi gazdatiszt és Gálovics Anna gyermekeként. Családja 1830-ban elköltözött a Balaton mellől, Júlia pedig később Mezőberényben és Pesten, neves leánynevelő intézetekben tanult. Művelt, olvasott, önálló gondolkodású fiatal nővé vált, aki érdeklődött az irodalom és a kor társadalmi kérdései iránt. Példaképei közé tartozott George Sand francia írónő, akinek szokatlan életmódja és függetlensége nagy hatást gyakorolt rá.
Petőfi Sándorral 1846 szeptemberében ismerkedett meg Nagykárolyban. Egy évvel később, 1847. szeptember 8-án pedig össze is házasodtak. Szerelmük a magyar irodalomtörténet egyik legismertebb történetét jelképezi. Fiuk, Zoltán 1848 decemberében született meg, néhány hónappal később Petőfi azonban eltűnt a segesvári csatában. Júlia sokáig próbált bizonyosságot szerezni férje sorsáról, miközben kisgyermekével rendkívül nehéz helyzetbe került. Talán ezért is ment feleségül 1850 júliusában Horvát Árpád történészhez, ami viszont hatalmas felháborodást váltott ki a közvéleményben. Sokan úgy vélték, hogy Petőfi özvegyének élete végéig gyászolnia kellett volna. Második házasságából végül négy gyermeke született: Attila, Árpád, Viola (aki csecsemőként meghalt), valamint Ilona. A házasság azonban idővel megromlott, Júlia 1867-ben pedig különköltözött férjétől.
A Balaton partján keresett gyógyulást
Szendrey Júlia életének egyik legérdekesebb, mégis kevésbé ismert fejezete talán az 1856-os balatoni tartózkodása. Petőfi Sándor ekkor már hét éve eltűnt a segesvári csata után, Júlia pedig Horvát Árpád történész feleségeként élt. Második házasságát a kortársak egy része élesen elítélte, és a közvélemény hosszú időn át elsősorban Petőfi özvegyeként tekintett rá. Nem túl kedves vagy épp együttérző módon.
Az 1850-es évek közepén komoly egészségi problémákkal küzdött, és orvosi tanácsra érkezett Balatonfüredre, ahol a fürdőhely levegőjétől és vizétől remélt javulást. A tóparti tartózkodás azonban alkalmat adott neki arra is, hogy újra találkozzon a szülőföldjével. Az emlékházban olvasható, a „Balaton táján” című versében a szülőföldet egyenesen tündérországnak nevezi, ahová gyógyulni érkezett. A költemény későbbi sorai azonban már jóval sötétebb hangulatúak. A gyógyulás reményét a halál gondolata váltja fel, a szülőföld pedig olyan helyszínként jelenik meg, ahol a költő megnyugvást szeretne találni.
Az egyetlen dokumentált keszthelyi tartózkodása idején Júlia édesapjával, Szendrey Ignáccal töltötte az ideje nagy részét. Keszthelyen a ferencesek egykori rendházában szálltak meg, annak a templomnak a közelében, ahol Júliát csecsemőkorában megkeresztelték. Erről egy 1856. augusztus 24-én kelt levél tanúskodik, amelyet második férjének, Horvát Árpádnak írt. A levélben Júlia a templom múltját idézi fel, majd szellemesen, némi öniróniával megjegyzi, hogy a szép táj ellenére az embereket meglehetősen prózainak találja. Első nyomtatásban megjelent verse, a „Három rózsabimbó” 1857-ben látott napvilágot.
A nő, akit Petőfi árnyékában sokáig nem vettek észre
Szendrey Júlia történetét egyértelműen nehéz elválasztani Petőfi Sándorétól, ám a keszthelyi emlékház egyik legnagyobb érdeme talán éppen az, hogy önálló alkotóként is bemutatja őt.
A fiatal Szendrey Júlia már Petőfivel való megismerkedése előtt érdeklődött az irodalom iránt. Naplóírása, olvasmányai és későbbi költeményei egy művelt, érzékeny és saját gondolatait határozottan megfogalmazó nő személyiségét rajzolják ki. A házasság és az anyaság sem jelentette számára az alkotómunka végét, hiszen verseket, meséket és prózai írásokat készített, valamint műfordítással foglalkozott
– sorolta Lukács Gábor, aki ezek között kiemeli Júlia Andersen-fordításait.
A dán meseíró művei ugyanis Szendrey Júlia közvetítésével jutottak el a magyar olvasókhoz. Az írónő az 1858-ban megjelent Andersen meséi című kötetet három fiának, Zoltánnak, Attilának és Árpádnak ajánlotta. A kiállításon bemutatott kötet és a hozzá kapcsolódó dokumentumok szemléletesen érzékeltetik, hogy az irodalom és a családi élet mennyire szorosan kapcsolódott össze az életében.
Nem véletlen, hogy az emlékház egyik termében Szendrey Júlia saját művei kaptak helyet. A versek között szerepelnek szerelmi költemények, az elmúlással foglalkozó írások és gyermekeihez kapcsolódó alkotások is. A tárlat bemutatja a híres életrajzi fordulópontokat, illetve azokat a mindennapi és személyes tapasztalatokat is, amelyekből Júlia írói világa építkezett.
Szendrey Júlia mindössze 39 éves volt, amikor 1868. szeptember 6-án, súlyos betegség következtében meghalt Pesten.
Hogyan lett egy régi cselédlakásból emlékház?
A 2009-ben kialakított állandó emlékszoba már tudatosan épített Szendrey Júlia irodalmi örökségére, a kibővítés terve már 2013-ban elkészült, de az csak 2023 folyamán valósult meg. Mintegy két hónapos intenzív munka után a forradalom kirobbanásának 175. évfordulóján, március 15-én meg is nyitották az új kiállítást. A korábbi, egyetlen helyiségből álló emlékszoba helyett ma 65 négyzetméteren mutatják be Szendrey Júlia életét, családi kapcsolatait és irodalmi munkásságát, valamint sógora, a 200 éve született Gyulai Pál életét. A kiállítás egyik különlegessége, hogy a grafikai kialakításhoz Szendrey Júlia egyik fennmaradt rajzának motívumait használták fel. Így a tárlat látványvilágában az alkotó személyes öröksége jelenhet meg.
Egy majorsági épület évszázadai
A Szendrey Júlia szülőházának otthont adó épület a felújítás során előkerült téglák alapján 1784-ben épülhetett, és a Festetics-birtok gazdasági központjához tartozott. Az egykori majorságban istállók, cselédlakások és gazdasági épületek sorakoztak, amelyek az évszázadok során folyamatosan változtak. Lukács Gábor egyetemi docens, az emlékház egyik gondozója szerint a helyszín különlegessége, hogy Keszthely gazdaság-, oktatás- és irodalomtörténete találkozik itt. A városban működött az 1797-ben alapított Georgikon – jogutóda az emlékhelyet fenntartó MATE Georgikon Campusa –, amely szorosan kapcsolódott az uradalmi gazdálkodáshoz. Szendrey Júlia emlékét több mint egy évszázada ápolják Keszthelyen. Szülőházára 1923-ban került emléktábla, 1927-ben utcát, 1958-ban iskolát neveztek el róla. Az épületben az 1960-as évek végén nyílt emlékszoba, amelyet később újabb kiállítások követtek. A helyi Szendrey-kultusz fennmaradásában pedagógusok, kutatók, muzeológusok és az egyetem munkatársai egyaránt fontos szerepet játszottak.
Lukács Gábor elmondása szerint a tárlat anyagát tovább szeretnék bővíteni, ezzel olyan teret alakítva ki, amely Júlia meséit és Andersen-fordításait mutatná be részletesebben. Emellett gyermekfoglalkozásokkal szeretnék közelebb hozni az írónő munkásságát a fiatalabb generációkhoz.
A tárlat összeállításakor a kutatók többek között Gyimesi Emese irodalomtörténész munkáira támaszkodtak, aki Szendrey Júlia kéziratos hagyatékának feltárásával és újraértelmezésével jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az utókor ne kizárólag Petőfi feleségeként tekintsen rá.
Sőt, művei akár az iskolai tananyagban is helyet kaphatnának, hiszen izgalmas és újszerű nézőpontból gazdagíthatnák a 19. századi magyar irodalom oktatását.
Források:
- Szendrey Júlia írásai
- A Szendrey Júlia Emlékház kiállításán bemutatott szövegek
- Gyimesi Emese: Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában – Szendrey Júlia és gyermekei kéziratos hagyatékának kutatása
- Zalai Hírlap / ZAOL: Beszélgetés dr. Lukács Gáborral és Szanati Angélával, a keszthelyi emlékház kurátoraival
- Zalai Hírlap / ZAOL: A Szendrey-emlékház évszázadai
- Zalai Hírlap / ZAOL: Muzeális emlékhely lehet Szendrey Júlia keszthelyi szülőháza
- Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem: Ablakból ajtót, ajtóból ablakot – a majori ház évszázadai, a Szendrey Emlékház épülettörténeti ismertetője.
(Borítókép: We Love Balaton)
