A balatoni régió sok csodája közül kiemelkedik Európa legnagyobb gyógyhatású meleg vizes tava, a Hévízi-tó. A víz köré épült kisváros szinte arra lett kialakítva, hogy ha gyógyulni, felfrissülni vágyunk, akkor a lehető legkellemesebben érezzük magunkat. Ha a legmagasabb minőségű szolgáltatásokat szeretnénk igénybe venni a Keszthelyi-hegység és a Balaton közé ékelődött városkában járva, akkor számunkra a négycsillagos Bonvital Wellness & Gastro **** superior Hotel a megfelelő választás, a hely, amely Hévíz egyetlen felnőttbarát szállodája.
A szálloda a Tófürdő közvetlen közelében található, szolgáltatásai három alappillérre épülnek: a különleges kulináris élményekre, a prémiumminőségű szolgáltatásokra és a vendégközpontú gondolkodásra.
A néhány évvel ezelőtt nyílt szálloda széles körű szolgáltatáspalettájával a pihenni vágyók gasztronómiai, wellness- és gyógyászati igényeit is kiszolgálja, emellett szívesen látják a négylábú „családtagokat” is. A Bonvital szigorúan felnőttbarát hely, tizennégy év felett fogadják vendégeiket, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy úgy érezhessük: elvonultunk a világ egy csendes, nyugodt, mégis élménydús szegletébe.
Négy csillagban kifejezhető fényűzés
A szálloda összesen kilencven szobával várja az idelátogatókat, hévízi viszonylatban a kisebb, meghittebb hangulatú egységekhez tartozik. A szobák kifejezetten tágasak, mindegyikhez tartozik nagy képernyős LCD-televízió, szobaszéf és minibár is, illetve előre bekészített tea és kávé várja a vendégeket.
A gondtalan pihenés érdekében mosatási és vasaltatási szolgáltatások elérhetőek, illetve szobaszervizen keresztül is rendelhetünk, a hotel éttermének nyitvatartási idején belül. A szobák közül kettő mozgássérültek részére lett kialakítva, a hévízi sétálóutcára nyíló ablakú Bonvital lakosztályhoz pedig jakuzzi is tartozik, a szállodához tartozó parkolóban pedig két e-töltőhely került kialakításra.
A technológiailag jól felszerelt, ötvenfős különterem ideális választás kisebb rendezvények és céges események számára, a szállodában beváltható különböző ajándékutalványok pedig tökéletes meglepetések lehetnek akár ifjú házaspárok, akár aranylakodalmukat ünneplők számára.
Gasztrokalandok, borkóstolók, hétvégén élő zene
A pihenéshez, a kikapcsolódáshoz szorosan hozzátartozik a kiváló ízélmény is. A Brix Bistro a Bonvital különleges dizájnnal rendelkező à la carte étterme, mely a klasszikus ízekre vágyók és az újdonságokat keresők igényeit egyaránt kielégíti olyan ételeivel, mint a lazac-halibut-carpaccio, a nyúlbecsinált tárkonyos galuskával vagy a báránycsülök-„gremolata” sáfrányos rizottóval. A desszertkínálat is kiemelkedő, például a tonkababos mille-feuille-t vagy a törökmézes, málnahabos brownie-t kár lenne kihagyni.
Az étterem ezenfelül gazdag kínálattal rendelkezik hazai és nemzetközi borokból, valamint számos kávékülönlegesség található az itallapon. Pénteken és szombaton este élő zene teszi teljessé a hangulatot, továbbá esetenként borkóstolók és tematikus esték gondoskodnak a minőségi szórakozásról.
Rekreáció, prevenció a legnagyobb kényelemben
A Bonvital a wellness- és rekreációs szolgáltatások terén is sokféle, magas minőségű lehetőséget biztosít az ott megszállók részére, akik több medence és szauna lazító hatását élvezhetik. Többek között élménymedence, jakuzzi, sótéglával kirakott infraszauna, élményzuhany hang- és fényeffektekkel és masszázs teszi valóban színvonalas élménnyé a szállodában töltött időt.
A Hévízi-tó nemcsak a meseszép tündérrózsákról ismert világszerte, hanem gyógyhatásáról is. A tó vize jótékonyan befolyásolja többek között a reumás megbetegedéseket, a mozgásszervi és nőgyógyászati problémákat, az ízületi fájdalmakat és gyulladásokat. A tómeder iszapja pedig a benne található rostoknak és ásványi anyagoknak köszönhetően szintén komoly gyógyhatással bír pakolásként használva. Mivel a gyógyvíz 38 fokosan tör fel a mélyből, a fürdő egész évben látogatható.
A Bonvital gyakorlatilag a termáltó mellett fekszik, az épületből közvetlen átjárás biztosított a Szent András Kórház fedett fürdőjébe, a szálloda recepcióján pedig kedvezményes jegy vásárolható a Tófürdőbe. De magában a szállodában is elérhetők az orvosi, prevenciós célú szolgáltatások, ezek befoglalásakor a vendég egy úgynevezett anamnézislapot tölt ki, melynek célja, hogy a leghatásosabb kezelést kapja, illetve a személyzet tájékozott legyen az egészségügyi állapotáról, valamint szükség esetén orvosi vizsgálat is elérhető annak érdekében, hogy feltöltődésünk teljes biztonságban és kényelemben történjen.