Idén második alkalommal rendezték meg a TEDxBalaton konferenciát Balatonfüreden, ahol a tudománytól kezdve a történelmi és a művészeti témákon át sokféle inspiráló, a tóhoz kapcsolódó történeteket hallhattunk. Az eseményen szerkesztőségünk ezúttal nemcsak hallgatóként, de kiállítóként is jelen volt: a TEDxBalatonon debütált születésnapi kiállítássorozatunk pop-up verziója. Beszámolónk következik.

Lecsapolni, bevetni, átalakítani, szigetesíteni – ezt mind tervezték már a Balatonnal az elmúlt évszázadokban (még a 20. században is), valami miatt azonban soha nem vitték véghez az ilyen – sok esetben teljes részletességgel kidolgozott – terveket. 

A Balaton szép, vagy legalábbis szépnek kell látni

Nyáry Krisztián kommunikációs szakember, író, irodalomtörténész áttekintő történeti előadásából megtudhattuk, hogyan vált a Balaton a nemzeti identitás részévé. Az időről időre visszatérő (az 1800-as évektől datálható) radikális lecsapolási tervekkel párhuzamosan zajlott a tó felfedezése, ezzel együtt a népszerűsítése is, ami nagyszerű költőinknek és mérnökeinknek hála sikeres „tervnek” mondható. A TEDxBalaton-előadáson elhangzott, hogy a tó mai alakja egy mérnöki bakinak köszönhető, és hogy a magyar tenger az idők alatt úgy elfoglalta helyét a kognitív térképünkön, hogy nem enged az említettekhez hasonló változtatásokat.

A konferencián debütált a We Love Balaton kiállítása


A TEDxBalatonon debütált oldalunk, a We Love Balaton Analógia című kiállítása. Online magazinunk idén 10 éves, a jubilálást egy kiállítássorozattal ünnepli meg szerkesztőségünk idén nyáron. Kőrösi Tamás – oldalunk állandó fotósa – analóg képeivel elsőként Balatonfüreden találkozhattatok, a TEDxBalaton kiállítói között. 

Legközelebb július 7-én, pénteken a veszprémi KUNSZT-ban nyílik meg a kiállításunk

Az építészettől a lángosig

Wettstein Domonkos, a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusának egyik fő kutatási területe a tópart 20. századi építészeti öröksége, a TEDxBalatonon a két háború közti civil kezdeményezésekről és a 60-as évek balatoni főépítészének a tevékenységéről mesélt. Hasonló témakörbentartott előadást Smiló Dávid, az építész az ikonikus Balaton-felvidéki vöröskő 260 millió évvel ezelőtt kezdődött történetétől indult az anyag napjainkban történő felhasználási lehetőségeiig.

Harcsa Beáta marketing- és kommunikációs szakember előadásában a lángos mélységeit és magasságait osztotta meg. A nemzetközi lángosárusoktól kezdve Széll Tamás Bocuse d’Oron is sikert aratott lángosán át az étel űrben való szereplésén túl még az is kiderült, hogy ez a legtöbbet említett magyar étel az Instagramon. 

A teljesség igénye nélkül a további TED-előadásokon kívül a pódiumbeszélgetéseken a mesterséges intelligenciától kezdve a Balaton-felvidéken élők és az odaköltözők együttélése is terítékre került.

A TEDxBalaton szervezői az előadók és a közönség kedvenc balatoni tárgyait – és a hozzájuk kapcsolódó történeteket – gyűjtötték össze, és egy kiállítás keretében mutatták be a konferencia látogatóinak.

A mindenkori TED-előadásokhoz hasonlóan a TEDxBalaton előadásai is hamarosan elérhetők lesznek a YouTube-on.

A TEDxBalaton a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával és a Kompánia szervezésében jött létre. Az eseménynek a We Love Balaton is hivatalos médiatámogatója.

Címkék