Még nem kell temetnünk a nyarat, de már ott van a levegőben, hogy hamarosan véget ér az idei nyár. Búslakodás helyett mi inkább azt javasoljuk, hogy használjátok ki a hátralevő időt, és felejtsétek el a kifogásokat! Augusztusban rengeteg jó programon vehettek részt, legyen szó gasztronómiai élményekről, borkóstolókról vagy izgalmas fesztiválokról, koncertekről. Ebben a hónapban van például az Electric Garden, a Strand Fesztivál és az Inota Festival, de lesz bicikliverseny, színházi előadás és ingyenes koncertsorozat is. 20 olyan programot válogattunk össze, amiket mi sem hagyunk ki!

Paloznaki Jazzpiknik – augusztus 3–5.

10 év alatt 362 koncertet és megannyi generációkon átívelő közös emléket köszönhetünk a Paloznaki Jazzpikniknek, ahol augusztus 3-án Nik West és Rick Astley koncertje nyitja meg a háromnapos fesztivált. Augusztus 4-én a Dirty Loops és a Thievery Corporation zenél a Nagyszínpadon, augusztus 5-én pedig az Incognito, majd a legendás Level 42 lép fel. A kultikus nemzetközi zenészek és formációk mellett a hazai jazz élvonalával és a legújabb, kísérleti zenével is megismerkedhetünk, miközben igazi piknikhangulatban élvezhetjük Paloznak csodás természeti környezetét.

További infót itt találtok. 

Geobotanikai vezetett séta a Véderdőben – augusztus 4., 6.

Ha a Hévízi-tó körül lévő Véderdőt fedeznétek fel, augusztusban két alkalommal is (4-én és 6-án) ingyenes vezetett sétán tehetitek ezt meg. Ezeken az alkalmakon kiderül, hogyan jutott a felszínre a 12 000 éve a Bakonyban esett eső, megismerhetitek az itt élő állat- és növényvilágot, és szóba kerül a területen folyó egyedülálló és egyben legtermészetesebb erdőfelújítási módszer is, amely révén nő az erdő immunrendszere és a benne élő rovar- és madárfajok száma.

További infót itt találtok. 

Balatonfüredi Borhetek – augusztus 4–27.

Augusztus első péntekjétől egészen 27-ig élvezhetitek a legjobb balatonfüredi borokat a Tagore sétányon, és ha ez nem lenne elég, három színpadon koncerteket is hallhattok. Lesznek hagyományőrző előadások, jazz-zene, és a Cigány Dal Napja alkalmából cigány zene is felcsendül. A borkóstolás és a koncertek mellett kedvezményes kupon megvásárlásával különböző kiállítóhelyeket is meglátogathattok. 

További infót itt találtok. 

Herkli Mátyás Barnabás: Hekk, Balaton, satöbbi – augusztus 5.

Herkli Mátyás Barnabás sokáig Sopronban építőművészetet tanult. Pár építészirodákban eltöltött év után rájött, hogy ez az élet nem az ő miliője, a szakmát majdnem tökéletesen otthagyva gondolt egyet, és elment animációfilmezést, illetve illusztrációt tanulni. A szakmai váltás óta saját rövidfilmeket, képregényeket, ezenkívül külföldi utazásai során átélt élményeiről rövid, humoros sztorikkal és rajzokkal illusztrált útinaplókat készít.
 
A Jókai 7-ben kiállított anyag egy, a balatoni életérzést bemutató karikatúrasorozat, mely rajzok a minden magyar ember által ismert és megélt Balatoni szituációkat taglalják kellő iróniával. Munkáinak jellemzője a tipizálás, a finom társadalomkritika, központi elemük a hétköznapi ember mindennapjainak, esendőségének sztereotipizálása.

További infót itt találtok.

Szeszmecsere – kocsmákról és kultúráról – augusztus 6.

A mámor után elkerülhetetlen a macskajaj? Prűd vagy iszákos a magyar irodalmi közeg? És az olvasó?
 
Augusztus 6-án, vasárnap ezeket a kérdéseket járja körül egy beszélgetés során Cserna-Szabó András író, Győrffy Ákos költő és Nagy Krisztina színész-drámatanár. Szó lesz a magyar kocsmakultúra és az irodalom kapcsolatáról, múltjáról, jelenéről, illetve lehetőségeiről.

További infót itt találtok.

Margófeszt – augusztus 10–12.

Irodalom a kertben, koncertek a dombon, slam poetry, film és sok sok zalai különlegesség – ez vár rátok augusztus 10. és 12. között Szentgyörgyváron, az idei Margófeszten

Fellép többek között Beck Zoltán (30Y) és Grecsó Krisztián közös produkciójukkal, a beck@grecsóval, az Analog Balaton, Kiss Tibor (Quimby) formációja, az Aranyakkord, játszik a Fran Palermo, a Platon Karataev, valamint a Galaxisok, a Sorbonne Sexual, glsch (Slow Village), és szólókoncerttel érkezik a Hiperkarma frontembere, Bérczesi Róbert.

További infót itt találtok. 

WLB-Tipp:

Mindezek mellett a We Love Balaton Analógia című fotókiállítását is megnézhetitek, és kísérőprogramként Boldizsár Ildikó mesekutatóval eredhettek annak nyomába, hogy kinek mit jelent a Balaton.

A Pál utcai fiúk – augusztus 13.

Molnár Ferenc világhírű regénye alapmű az emberi társadalom természetéről, a hősiesség, az árulás, az esendőség és a hazaszeretet fogalmairól. Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek örök példák, örök kortársaink.

A klasszikus alapmű ezúttal nem gyerekek, hanem ifjú emberek konfliktusaként szólal meg. A drámai helyzetek így még keményebbek, melyeket tovább fokoznak a mai hangzású zenék és dalszövegek. Augusztus 13-án a Pannon Várszínház előadásában láthatjátok az előadást. 

További infót itt találtok. 

Almádi Bormustra – augusztus 16–20.

Balatonalmádi impozáns Szent Erzsébet ligetében – a Kézfogás Európa Szoborpark műalkotásai között – bemutatkoznak Magyarország történelmi borvidékei. Mivel ezek a szőlőtermő területek nem az ország jelenlegi határain belül alakultak ki, ezért két határon túli magyar borászat is képviselteti magát a fesztiválon.

Az Almádi Bormustra nem hagyományos borfesztivál, a múlt tiszteletéről, a borkultúra jövőjéről, egy belsőből fakadó és folyamatosan fejleszthető polgári életstílusról ad számot. A bornak történelme van, nemcsak anyagi, hanem szellemi értékei is, amelyeket augusztus 16. és 20. között testközelből megtapasztalhattok.

További infót itt találtok. 

frissTerasz: Random Trip – augusztus 17.

A Random Trip hazánk legszínesebb könnyűzenei közössége: műfaji határokon átívelő improvizációs koncertsorozat, amelyben a hazai könnyűzene legkülönbözőbb műfajokból érkező előadói lépnek fel – sokszor meglepő összeállításokban – és vonják be egymást a legváratlanabb zenei kalandokba, a stílusokat teljesen random módon ötvözik. A 2009-ben indult sorozat vezéregyénisége Delov Jávor dobos és DJ Q-Cee, akik körül minden alkalommal változó összetételű társaság zenél.

Augusztus 17-én Badacsonyban, a frissTeraszon zenél Zentai Márk (Mörk), BÖBE, Saiid (Akkezdetphia), Delov Jávor, DJ Q-Cee, Gudics Martin és Szebényi Dániel.

További infót itt találtok. 

Pont Csopak-programok – augusztus 17–18.

A Pont Csopak augusztusi kiadása 18-án, pénteken és 19-én, szombaton tér vissza a csopaki Plul Malomba. A színes programok közt lesz mesekoncert Rutkai Borival, Dumaszínház Rainer-Micsinyei Nórával, két remek dokumentumfilm – Ki kutyája vagyok én?, illetve az Oscar-díjas Summer of Soul / Az elhallgatott fesztivál –, interaktív dokuszínház a TÁP színházzal és jazzkoncert Oláh Krisztiánnal.

További infót itt és itt találtok. 

VI. Beach Run mezítlábas futás – augusztus 19.

A Fuss Neki csapata szervezésében idén augusztus 19-én már hatodik alkalommal vehettek részt a Balaton Beach Run by Prevital mezítlábas futáson a balatonlellei Napfény Strandon.

Négy táv közül választhattok kedvetek és felkészültségetek szerint, és ezek közül mindegyik útvonal a térdig érő Balatonban és a homokos partján van kialakítva. A gyerekek 500, a többiek 1500 és 3000 méteren tehetik próbára magukat, de az igazán bátrak az 5200 métert (azaz az átúszásnak megfelelő távot) is teljesíthetik.

További infót itt találtok. 

Electric Garden – augusztus 19.

dégi Festetics-kastély parkja Magyarország legnagyobb területű tájképi kertje, egykori kiterjedése körülbelül 300 hektár. Az úgynevezett Dégi-süllyedék területén, három vízfolyás, a Bozót-patak, a Bogárdi-víz és a Kislángi-árok összefolyásánál terül el. Kiváló természeti adottságait kiépítésekor nagyon tudatosan, külföldi példákat is szem előtt tartva használták ki.

Augusztus 19-én, szombaton a Sunburst, a Pure Lust és a Santsat DJ-i és Budai foglalják el a helyet és muzsikálnak ebben a festői szépségű környezetben. Ez a buli pedig csak a kezdet lesz, hiszen az Electric Garden bulijai a jövőben az ország több pontján is fel fognak tűnni, több gyönyörű kastély kertjében.

További infót itt találtok. 

Balatorium ökológiai x kulturális hét – augusztus 19–27.

A Balaton jólléte mindannyiunk közös ügye. Kevesen vannak, akiket ne kötne érzelmi szál ehhez a sok tekintetben egyedülálló természeti-társadalmi jelenséghez. Ebből kiindulva hozták létre a Balatorium ökológiai, kulturális programsorozatot, amelyen augusztus 19. és 27. között vehettek részt.

Szemezhettek a Balatorium menü programmal, ahol Balaton környéki vendéglátóhelyek és éttermek készülnek étel-, italkóstolóval, de lesz Balaton hangjai lemezbemutató koncert és nyílt nap a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tihanyi Művésztelepén.

További infót itt találtok. 

2HA augusztus 20.

Nagy igazság, hogy a jól bevált recepteken nem érdemes változtatni. Ilyen Török Csaba és a 2HA Szőlőbirtok augusztus 20-i bulija a Szent György-hegyen zenével, medencével, pezsgővel, BBQ-ételekkel és a megunhatatlan panorámával. Az Észak-Balaton egyik leghangulatosabb mediterrán ligete tele van olajfával, de a birtokon első osztályú vörös- és fehérborok is készülnek, és a Pinot Gris narancsbort is érdemes megkóstolni.

További infót itt találtok. 

Strand Fesztivál – augusztus 23–26.

2023-ban is megszervezik Zamárdiban a Strand Fesztivált, melyen augusztus 23. és 26. között vehettek részt. A négynapos buli méltó testvére a megszokott fesztiváloknak, ezt bizonyítja a 10 éve tartó töretlen sikere. A Balaton partján lévő helyszín, a vízi és vízparti programok, a színes nyári díszletek biztosítják az igazi strandélményt.

Érkezik az angol elektronikus duó, a Gorgon City, Luude és a Purple Disco Machine. A hazai színtérről pedig köszönthetjük többek között az Analog Balatont, a Carson Comát, a Hiperkarmát, Elefántot és a Bagossy Brothers Companyt

További infót itt találtok. 

Mozart Planet – Concerto Budapest – augusztus 24–26.

Idén is megszervezi a Concerto Budapest ingyenes koncertsorozatát, Mozart Planet névvel augusztus 24. és 26. között. A zenekar számos helyszínen koncertezik: Fonyódon, Balatonszemesen, Balatonkeresztúron, Balatonalmádiban, Balatonbogláron, Vászolyban, Hévízen, Balatonföldváron és Keszthelyen. Az osztrák zeneszerző és zongorista műveivel egy külön kis bolygóra invitálják a közönséget a szervezők, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy a klasszikus zene harmóniája varázslatos utazásra hív mindenkit.

További infót 
itt találtok.

Szellősréti Kisfesztivál – augusztus 25–28.

Zene, filmek, madárfütty, tábortűz a dél-balatoni dombok között, Bálványoson, a festői Szellős Réten – ilyen egy igazi slow fesztivál a természetben, de azért emberek közt, ahova megpihenni mehettek egy pörgős nyár után.

A Szellősréti Kisfesztiválon workshopokba, műhelyekbe csatlakozhattok, az estéket pedig tábortűz melletti örömzenélés zárja. Emellett lesz termelői piac, kézművesvásár, zenélni pedig olyan előadók érkeznek, mint Ferenczi György és a Rackajam, Víg Mihály és a Balaton Zenekar, Németh Juci és G. Szabó Hunor duója, a Napfonat, A Bence kalandjai, az Ötödik Évszak, és még sorolhatnánk.

További infót itt találtok. 

Balaton Bike Derby – augusztus 25–28.

A tömött balatoni bringaút és a turisták tömege nélkül élvezhetjük az idei Balaton Bike Derbyt augusztus 25. és 28. között. Magyarország leghosszabb graveleseményén szőlőültetvények, remek panoráma kíséri az utunkat, és a hagyományos egyéni kategóriák mellett e-bike- és páros bringázásra is jelentkezhetünk.

További infót itt találtok.

Carson Coma-koncert – augusztus 30.

Augusztus 30-án, szerdán az elmúlt évek egyik legnagyobb sikersztorijának számító Carson Comát hallhatjuk a Gyárkert KultúrParkban, akik az ország legkülönbözőbb pontjain is megtöltik a koncerthelyszíneket. A 20 órakor kezdődő koncerten felcsendülnek a nagy slágerek, de az új, idén megjelent albumról is biztosan fogunk hallani dalokat.

További infót itt találtok. 

INOTA Festival – augusztus 31. – szeptember 3.

Az első ötéves terv keretében felépült, hajdan nyüzsgő élettel teli iparváros mára elhagyott, romos és a hétköznapi emberek elől elzárt területe ismét megnyílik az érdeklődők előtt, és négy napon át, augusztus 31. és szeptember 4. között biztosít extrém helyszínt audiovizuális installációknak és live szetteknek. Az esemény fellépői között köszönthetjük többek között Nils Frahmot, Caterina Barbierit, Daniel Averyt, DJ Seinfeldet, Дevát, Ellen Allient, iamyankot és még sok más zenészt, akik a jó hangulatról gondoskodnak, némi posztapokaliptikus beütéssel fűszerezve.

További infót itt találtok. 

További programokért ide kattintsatok!

Címkék