Idén ünnepli 10 éves születésnapját a We Love Balaton, a jeles évfordulót pedig Analógia című kiállítássorozatunkkal ünnepeljük. A pop-up tárlatokat a Balaton környékén indítottuk útjukra, mely oldalunk állandó fotósának, Kőrösi Tamásnak az analóg fényképeiből áll. Ezen a héten, augusztus 10. és 12. között egy csodálatos kis zalai faluban nézhetitek meg a régi balatoni nyarak nosztalgiáját idéző fotókat. Szentgyörgyvárra, a Margófesztre érkeznek a képek, ahol nemcsak a kiállítással, de fotósunkkal és a szerkesztőség tagjaival is találkozhattok, ráadásul extra programokkal is készülünk!
Ahogy arról már korábban beszámoltunk Szentgyörgyvár önmagában is varázslatos hely, de három évvel ezelőtt a fesztiválozók térképére is felkerült, hiszen itt rendezik meg a Balaton egyik legizgalmasabb és sokszínűbb kulturális fesztiválját, a Margófesztet. Augusztus 10. és 12. között a falut és környékét ellepik a jobbnál jobb irodalmi, zenei és kulturális programok, ráadásul számos esemény a zalai települések és természeti értékeik felfedezésére buzdítanak.
A We Love Balaton számára is izgalmas helyszín lesz Szentgyörgyvár, hiszen idén nemcsak tudósítunk a fesztiválról, hanem az oldal 10. évfordulója alkalmából rendezett Analógia című születésnapi kiállítássorozatunk utolsó nyári állomása lesz a Margófeszt.

A Margófeszt helyszínei közül a templomkertben, illetve a Nagyszínpad felé vezető úton találkozhattok az oldal állandó fotósának, Kőrösi Tamásnak a képeivel a fesztivál teljes ideje alatt. Az analóg képek a Balaton jelenlegi arcát és a tó környékét meghatározó nosztalgia kettősségét ragadják meg, így olyan izgalmas, képeslapra illő fotók láthatók majd a kiállításon, melyekkel
igazi időutazást tehettek a tó körül, felelevenítve akár saját legszebb balatoni emlékeiteket.
igazi időutazást tehettek a tó körül, felelevenítve akár saját legszebb balatoni emlékeiteket.
A kiállítás kísérőprogramja az Analógia – Balatoni mesék Boldizsár Ildikóval című esemény lesz. A mesekutatóval augusztus 10-én csütörtökön 18 órától a templomkertben beszélget majd Szeder Kata,
ahol kiderül, hogy mindenkinek mást jelent a tó, és hogy mit tanulhatunk a Balatontól, mi mindent mesélhetne (ha tudna).
ahol kiderül, hogy mindenkinek mást jelent a tó, és hogy mit tanulhatunk a Balatontól, mi mindent mesélhetne (ha tudna).
A programokra való eljutást Zalaegerszegről, illetve Hévíz érintésével Keszthelyről induló fesztiválbusz-járatok segítik. Jegyek és bérletek itt elérhetők.
A fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, az MVM, valamint a Bookline támogatásával valósul meg.
A Margófesztnek a We Love Balaton hivatalos médiapartnere.