A Csiszta Fürdőjéről is ismert Buzsákon nemrég átadták a Berek Látogatóközpontot.
A Berek Látogatóközpont
épületében több interaktív kiállítóhely mutatja be a Nagyberek növény- és állatvilágát, illetve Buzsák népművészetét, írja az MTI.
A látogatóközpontban helyet kapott egy színházterem is, amely alkalmas közösségi rendezvények megtartására, teszik hozzá.
Buzsákot hímzései, faragványai és táncai országszerte híressé tették, de fürdője miatt is sokan látogatják, amit 2021 óta a fenyvesi kisvasúttal is megközelíhetünk. Az átadón elhangzott, hogy a Fonyód és Csisztafürdő között épülő kerékpárút idén elkészülhet.
Az új látogatóközpont több mint félmilliárd forintból épült meg.