A Tagore sétányt mindenki ismeri, de ki volt Tagore?

Hatalmas szenzáció volt 1913-ban, hogy az irodalmi Nobel-díjat egy indiai író-költő-drámaszerző, az 52 éves, bengáli anyanyelvű Rabindranáth Tagore kapta meg. Ez volt az első alkalom, hogy a világhírt jelentő elismerést nem európai szerzőnek ítélték oda. Tagorét hazájában ekkor már nagy tekintélyű, híres költőként tisztelték, Európában azonban csak egy évvel a Nobel-díj előtt megjelent, angol nyelvű verseskötete révén lett ismert.

Kalkuttától a Nobel-díjig

Tagore 1861. május 7-én született Kalkuttában, gazdag, ősi brahmin család 13. gyermekeként. Kastélyukban élénk volt a kulturális élet, a fényűző otthon színházi, bengáli és nyugati klasszikus zenei előadások helyszíne volt, Rabindranáth testvérei között filozófus, költő, zeneszerző, dráma- és regényíró is volt. A kisfiú magánúton végezte tanulmányait, tehetsége korán megmutatkozott. Egy álnéven, 16 éves korában írt versét a szakértők egy 17. századi költő elveszett művének tartották.

Apjának azonban az volt a terve, hogy fiából ügyvéd lesz, így a 17 éves fiút egy angliai iskolába küldte. Rabindranáth azonban nem fejezte be jogi tanulmányait, jobban érdekelte Shakespeare és a népzene, két év múlva pedig visszatért Indiába. Első kötete, az Összetört szív 1877-ben jelent meg Angliában, később már a „bengáli Shelley” névvel illették.  

Íróként az 1890-es években volt a legtermékenyebb. Miközben birtokintézőként dolgozott, megírta leghíresebb művét, a Manaszit, és ekkor született elbeszéléseinek több mint fele, folyóiratot adott ki. 1901-ben saját ásramot (elvonulóhelyet) alapított Sántinikétánban, ahol később örökségéből egy iskolát, majd egyetemet hozott létre. Itt számos európai, japán, tibeti, kínai oktató dolgozott, az iszlám tudományok tanszékét három évig a magyar orientalista nyelvész és történész, Germanus Gyula vezette.

Az 1910-es években már rendszeresen megfordult Angliában, ekkor adta ki Gítándzsali (Áldozati énekek) című híres kötetét. 1913 novemberében megkapta az irodalmi Nobel-díjat, és hamarosan ünnepelt költőként utazott az Egyesült Államokba.  

Nem tervezett látogatás Balatonfüreden

Tagore rengeteget volt úton, 1878 és 1932 között öt kontinens több mint 30 országában járt. Magyarországra 1926. október 26-án érkezett, itt jelentkező szívpanaszai miatt azonban tartania kellett egy kis szünetet. A Budapesti Hírlap így számolt be erről:

„A vendégszerető Gellért Szálló azonnal értesítette a költő betegségéről Korányi Sándor bárót, a magyar orvostudomány egyik büszkeségét s Korányi, akinek hírét Rabindranath már külföldön hallotta, a Riviéra helyett Balatonfüredet, Magyarország legősibb fürdőhelyét, a szívbetegek Mekkáját ajánlotta. Balatonfüred igazgatósága őszinte szeretettel hívta meg vendégéül a költőt és teljes kíséretét s amikor Korányi báró kijelentette, hogy személyesen hajlandó lekisérni Füredre Tagoret, a költő arca felragyogott s nyomban elrendelte, hogy csomagoljanak.”

Balatonfüreden a gyógyulásra és az alkotásra koncentrált, a lap tudósítója szerint nem fogadott látogatókat:

„Kevés megszakítással egész nap ir. Nyolc-tíz órát dolgozik. Most fejezi be bengáli nyelven Fireflies (Tűzszikrák) című kötetét. Látogatói senkit sem engednek hozzá. Hiába utaztak le Füredre Pest kiváncsi asszonyai, Rabindranath nyugalmára gondosan vigyáz a fürdő igazgatósága, amely őszinte hódolatának ezernyi néma tanujelét adja.”

A költő a szívkórházban visszanyerte egészségét. Mielőtt folytatta volna turnéját, gyógyulásáért hálából egy hársfát ültetett a kórház közelében található parkban. Egy ősi indiai legenda szerint ugyanis ha a fa gyökeret ver, ültetője sokáig élni fog. A facsemete kihajtott, Tagore pedig csak 14 év múlva, 1941-ben, 80 évesen hunyt el, Kalkuttában.

Tagore összesen 50 verseskötetet, 19 regényt, mintegy 40 színdarabot és 2000 dalt írt, költészetét a misztikus líra és a bengáli népi költészet szintézisével jellemzik. Több hangszeren is előadta saját, megzenésített verseit, költeményei egy részét saját maga fordította angolra. Míg Indiában a hagyományos verstani formákban alkotott, angolra a Nyugaton divatos szabadversekben ültette át műveit.

Elismert festő is volt, akinek alkotásai sokban különböztek a hagyományos indiai festészettől: Tagore nem mitológiai történeteket dolgozott fel, hanem portrékat készített, és a természetből merített inspirációt. Hazájában többször is szembement a hagyományokkal: a nyugati és az indiai kultúra spirituális közeledésének híve volt, idősebb fiának egy másik felekezethez tartozó özvegyet választott feleségnek, ami alaposan megbotránkoztatta az ortodox hindukat.  

A Tagore sétány és az emlékfaliget

Tagore példáját később számos híresség, költő, tudós és politikus követte, és az elültetett fák ma szép ligetet alkotnak. Ültetett emlékfát Indira Gandhi, India néhai miniszterelnöke, Farkas Bertalan űrhajós, Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz költő, de van fája Marx György, Wigner Jenő és Kürti Miklós fizikusoknak is.

A sétány és a liget szobroknak is otthont ad. Tagore 1956-ban állított mellszobra ma a szívkórházban található, de az emlékfája alatt látható egy másik, az indiai kormány által 2005-ben felavatott szobor. Megkereshetjük Salvatore Quasimodo, Kisfaludy Károly, Széchenyi István és Deák Ferenc szobrait, a kikötő előtt álló Halász és Révész szobrokhoz egy helyi babona is kapcsolódik: aki megérinti a csizmájukat, az biztosan visszatér Balatonfüredre. Bujtor István szobra, amit születésének 71. évfordulóján, 2013 májusában avattak fel, és amit Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész készített, a színész vitorlázás iránti szenvedélyének állít emléket a Vitorlás téren.

A Balaton főutcája sok vendéglátóhely otthona, itt található a Balaton élővilágát bemutató Bodorka Látogatóközpont, a Vitorlás Étterem és Vitorlázeum, és a sétány a helyszíne az augusztusi Borheteknek, könnyű- és komolyzenei koncerteknek, kulturális programoknak.