A vár március 29-től több mint 1500 négyzetméternyi felújított területtel és kibővített vártörténeti kiállítással várja a látogatókat.

A sümegi vár udvara alkalmas várjátékok, lovagi tornák, szabadtéri színpadi előadások megrendezésére, a belső terekben az építéstörténetet és a középkor mindennapjait bemutató tárlat vármakettekkel, interaktív eszközökkel és vetítőteremmel várja az ide látogatókat, derül ki a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) közleményéből.

A sümegi vár Magyarország egyik legszebb, viszonylag ép formában fennmaradt középkori erődje. A vár legrégebbi része, a fellegvár Öregtornyának alsó szintje az 1260-as években épült meg. A beruházásnak köszönhetően egész évben látogatható, több mint 1567 négyzetméternyi felújított területen biztosít kikapcsolódást. 

Korábban már beszámoltunk a tervezett és megkezdett felújításokrólújjáépült az egész keleti szárny a kápolnától a Köves-bástyáig, az épületek homlokzatát bevakolták. A korabeli beosztásuknak megfelelően tagolt emeleti terekben vártörténeti kiállítás kapott helyet, a földszinten pedig az eredeti funkciónak megfelelően a sütőház, a pék háza, a konyha, a kovácsműhely, valamint a személyzeti lakószobák enteriőr-rekonstrukciói készültek el, de a felújítás érintette a várnagyi házat, a kaszárnyát és a Csabi-tornyot is.

Az erőd felújítása 2020 és 2023 között, 1,119 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósult meg a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, a NÖF koordinációjában. A vár a felújítás idején is nyitva tartott, az Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz kapcsolódóan március 29-től várja látogatóit.

Címkék