Mivel töltik az idejüket a norvégok az északi sarkkörön túl? Ebből, azaz Bodø kulturális életéből kaphatunk ízelítőt a Balaton mellett csúcsszezonban, az InterUrbán keretében. Az összművészeti programsorozat kéthetes váltásokban mutatja be a világ távoli városainak kultúráját, így érkezik egy fénykockában zenélő dobos, fotókiállítás, elektronikus parti és egy kortárs kamaraegyüttes a messzi északról.

Meglepő, de működik

Hogyan lehet két hét alatt beszívni egy idegen város levegőjét, úgy, hogy ki sem tesszük a lábunkat a Balaton környékéről? Az InterUrbán hozott már Veszprémbe és környékére liverpooli biciklikoncertet, finn írónőt, olasz funkot és kingstoni reggae-t, most a sorozat egyik legészakibb résztvevője, a sarkkör felett fekvő Bodø következik. 

Ez az egyik város, amelyik jövőre átveszi Veszprémtől az Európa Kulturális Fővárosa címet, ami remek apropó, hogy menő norvég Dj-k és sarkköri kreatúrák hűsítsenek a perzselő augusztusban.

Ez az egyik város, amelyik jövőre átveszi Veszprémtől az Európa Kulturális Fővárosa címet, ami remek apropó, hogy menő norvég Dj-k és sarkköri kreatúrák hűsítsenek a perzselő augusztusban.

Számi popra szeletelni

Ha már észak, nem lehet kihagyni az őslakosok, azaz a számik (és nem lappok!) említését, akik a mai napig küzdenek ősi földjeikért és jogaikért. A számi pop legnagyobb nevével, Mari Boinével is dolgozott az az Aleksander Kostopoulos, aki augusztus 9-én egy fénykockában ülve dobol majd a salföldi Bánya Kertben. 

De ezzel nem merülnek ki az északról érkező elektronikus csemegék, Dj Buddy Pitch először 10-én a Bánya Kertben, 11-én pedig a magyar iamyank és Onakom társaságában az ajkai Kriptongyárban rakja a lemezeket. 

Az erős három nap éteri szintiktől sötét basszusokig, experimentálistól a minimálig rengeteg elektronikus árnyalatot lefed, és átadja az életérzést, amit a hegyek és fjordok vidékén magukba szívnak az alkotók. Kilóg a sorból, de a kortárs komolyzenei színtérről is a Trio Brax kamarazenekar, akik a szokatlan brácsa-szaxofon-zongora trióval játszanak augusztus 3-án, az Egregyi Múzeumkertben.

Bodø nem csak zenét hoz Veszprémbe és környékére, a Fotonban július 31-én nyíló fotókiállításon deszkások, punkok, rockerek és mindenféle művészek tekintetével találkozhatunk. Carl Christian Lein Størmer filmmel és zenével dolgozó művész, aki 15 éve dokumentálja a különféle underground műfajok köré gyűlő északiakat, akikkel összehozta az élet.

Képei mellé személyes sztorik járnak, amitől még közelebb lépnek a fotók vad, dacos vagy épp átszellemült szereplői. A Sarkköri Kreatúrák nincsenek is olyan messze tőlünk.

Képei mellé személyes sztorik járnak, amitől még közelebb lépnek a fotók vad, dacos vagy épp átszellemült szereplői. A Sarkköri Kreatúrák nincsenek is olyan messze tőlünk.

Halászfaluból Európa Kulturális Fővárosa

De vajon hogyan válik egy festői halászfaluból Európa Kulturális Fővárosa? Bodø hosszú utat tett meg a cím elnyeréséig, különösen, mivel a második világháború után szinte nulláról indult. Hogy jövőre mégis elnyerte a rangos titulust, az tükrözi az ott élők ki- és összetartását. 

Július 31. és augusztus 13. között az ünnepi programokon a fanyar, a természettel való szoros együttélésen edzett norvég szellemiség is megmutatkozik, egy darabka Északot csempészve Veszprémbe. 

Július 31. és augusztus 13. között az ünnepi programokon a fanyar, a természettel való szoros együttélésen edzett norvég szellemiség is megmutatkozik, egy darabka Északot csempészve Veszprémbe. 

Az InterUrbán, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa összművészeti programsorozata ezután melegebb vizekre kalauzol: a Zöld-foki Szigetek édes dallamai, Japán, Örményország és Kolumbia kultúrája is kap két-két hetet.

Címkék