A Tátika hatalmas üvegablakai újra meghatározó elemei lehetnek a Badacsony látképének.
Az 1960-as években épült, Callmeyer Ferenc által tervezett Tátika étterem évekig elhagyatottan, elkerítve állt a badacsonyi mólónál. Mostanra azonban teljes felújításon esett át az épület – szúrta ki a Magyar Építők a kivitelező cég, az EB Hungary Invest Kft. hírt bejelentő Facebook-oldalán.
A több mint ezer négyzetméteren végzett felújítás – mely korábban botrányoktól, hatósági vizsgálatoktól volt hangos, és kivitelezőváltással is járt – célja a műemlék épület eredeti, modern megjelenésének megőrzése is volt. A Tátika alsó szintjén információs irodát, illetve a turisták fogadását, várakozását szolgáló közösségi teret hoztak létre, a felső szinten pedig étterem működik majd továbbra is.
Nem először építették át
Korábban nemcsak étterem, de cukrászda és strandbüfé is működött az épületben, amit később magával Callmeyerrel is átterveztettek, így lett végül az emeleti részből zenés mulatóhely, a földszint pedig megmaradt étteremnek, míg be nem zárták.
A projekt részeként az épület környezetét is megújították. Egy projektzárást már tartottak tavaly év végén, az ünnepélyes megnyitó a Veol cikke szerint azonban tavasszal várható. Megkerestük a megrendelőt azzal kapcsolatban, hogy mikor nyílhat meg az épület a nagyközönség számára, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.