Túrázni nemcsak a természetben lehet, hanem egy településen belül is. Egy borongós, tél végi napon jártuk végig a balatonakali értéksétát, és annak ellenére, hogy csak néhány száz métert tettünk meg, két évezred emlékei, legendái és történetei között kalandoztunk. Megtudtuk, miért volt veszélyes hely a mai park területe, milyen titkokat rejtenek a kerítések és a Magtárház, és milyen szerepe volt egy régi lottónyereménynek a falu történetében.
Az Értékséta Akaliban egy tízállomásos, településen belüli túra, ami egy-egy épület vagy más tárgyi emlék történetén keresztül visz közelebb a falu múltjához. A séta a Petőfi utca melletti Forrás parkból indul, ami okozott egy kis fejtörést, mert a térkép Balatonakali játszótérként említi a helyet. De aztán gyorsan megtaláltuk a bevezető táblát és az értékséta térképét. Az egyes állomásokat QR-kódokkal ellátott táblák jelölik – ezeket házfalakon, kerítéseken kell keresnünk –, és ezeket leolvasva jutunk el a szöveges tartalomhoz, ami meg is hallgatható. Ez nagyon felhasználóbarát gesztus, hiszen így akár séta közben is befogadhatjuk az információt.
A rét, ami elnyelt egy lovat
„Elgondolkodtál már azon, hogy egy település miért épp ott jött létre, ahol?” – teszi fel a kérdést az értékséta első állomása. Itt megtudjuk, hogy a legfontosabb kritérium a rendelkezésre álló iható forrásvíz volt – és ezt a ma Kuti-réti-forrásnak nevezett vízfolyás biztosította. (A Balaton vizét csak a parttól távolabb, több száz méterre tartották ihatónak, mert a partközelben az idehajtott állatok beszennyezték.)
Az Akali néven ismert falut az Árpád-korban alapították őseink. A forrás mentén – ahogy a Balaton-felvidéki falvak esetében általános – zöldségeskerteket hoztak létre a lakók. A forrás környezetét szándékosan érintetlenül hagyták, így ma is látszik, milyen lehetett a kis patak egykori környezete, és néhány védett növényt is megfigyelhetünk itt. Ma a területet parkként és játszótérként használják. Egy helyi legenda is kapcsolódik a helyhez: az öregek azt mesélték, hogy a Kuti-rét vizenyős földje egyszer elnyelt egy fehér lovat, ezért sokáig ezt a helyet veszélyesnek tartották. Azt, hogy ez a monda milyen ősi hitvilághoz kapcsolódó szimbólumot rejthet, az állomáson megtudhatjátok.
Itt a falak is mesélnek
Innen a Kossuth Lajos utcán sétálunk tovább. A Dianovits közben álló, valószínűleg az 1700-as években épült házhoz érünk, ami egykor – kb. 150 éve – a falu szélső lakóháza volt, nyugati irányban ugyanis idáig nyújtózkodott a település. A felújított és szépen karbantartott épületen keresztül képet kapunk a település építészetének jellemzőiről. Az akali házak teteje jellemzően nádból volt, a házak pedig a felsődörgicsei kőbányában bányászott mészkőből épültek. Megfigyelhetjük a gádort, vagyis a mellvéddel is rendelkező tornácot.
Ha továbbsétálunk az utcán, az egyik kőkerítés alsó részébe beépítve egy római kori faragványt fedezünk fel. Ha nem lenne ez egy újabb állomás, valószínűleg nem vennénk észre, mert nem szemmagasságban van. Az Akali területén előkerült római kori tárgyi emlékek alapján nem lehet kizárni, hogy itt egykor egy villagazdaság működhetett, amelynek köveit többször is hasznosították az itt élők. Talán innen került egy régi parasztház falába az egykori oltárkő darabja is. Az eredeti házat a kilencvenes években lebontották, kőanyagát pedig az előttünk látható kerítéshez használták fel.
Kis térre érünk, ami a régi térképek szerint is az a hely volt, ahol a falu egyetlen főutcája kiszélesedett. Amikor jég borította a Balatont – ami régen több hónapig is tartott –, az itteni kútról hordták a szarvasmarhák, disznók, libák itatóvizét a falusiak, és fontos találkozási pont volt. Itt megtudhatjátok, miért vált igazi helyi hírességgé Matild néni és a kacsája, és milyen filmnek adott ikonikus hátteret ez a tér. (A tér északi oldalán található a tájház, amit érdemes megnézni, ha belefér az időtökbe.)
Innen egy építés alatt álló házhoz vezet az értékséta útvonala, ahol egy színes, Szent Józsefet és a kisded Jézust ábrázoló kerámia díszíti a homlokzatot. Az egykori római katolikus parókia állt itt. Az értéktár szerzői kutatást végeztek, és Pécsett találtak hasonló kerámiát, így feltételezésük szerint a kép a Zsolnay porcelángyár terméke lehet.
Itt érdemes felnézni balra, mert innen látható az egykori Pántlika-kastély, amely az 1870-es évektől a második világháborúig a piaristák híres borászati központja volt (jelenleg magántulajdon).
Vargha László néprajzkutatót, aki gyakran látogatta a települést, az 1920-as években még egységes, skanzenbe illő falukép fogadta – a szakember egyik célja volt, hogy a későbbi szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban Akali faluközpontját is felépítsék. Ez végül nem valósult meg, feljegyzéseiből azonban tudható, hogy az értékséta hatodik állomása egy olyan ház emlékét idézi meg, amit a kutató a Balaton-felvidéki háztípus legtökéletesebb példájának tartott. A bombatámadás által megrongált épületet átépítették, de számos eleme tiszteleg a ház híres elődje előtt.
Kerítés, ami nem takar… De akkor minek van?
A következő állomáson kivételesen nem hatvanas években épült, lapos tetős nyaralót, hanem a kerítést kell alaposan szemügyre vennünk. Egy helyi kutyasétáltató néni meglehetősen gyanúsnak találja ezt a tevékenységet, és meg is kérdezi, mi járatban vagyunk, aztán amikor eláruljuk, lelkesen ajánl még néhány helyi látnivalót.
A különféle motívumokkal díszített balatoni nyaralókerítések rengeteg dologról mesélnek, a hatvanas-hetvenes évek társadalmáról, a nyaralók építéséről, tulajdonosaik kapcsolatrendszeréről, és az is izgalmas, hogy egyáltalán nem akarják eltakarni a mögöttük levő ingatlanokat. Hogy miért, arról a helyszínen tudhattok meg érdekességeket.
Ezekre az eltűnőfélben lévő, néprajzi kincsnek számító kerítésekre fókuszált A Formákon túl kezdeményezés is, amely a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa közös projektje volt. Törő Balázst, a Lackó Dezső Múzeum néprajzkutatóját, a projekt ötletgazdáját – aki balatonakali kötődése révén az értéktár kidolgozásában is részt vett – korábbi cikkünkben kérdeztük a balatoni nyaralótelepek kialakulásáról és a retró kerítésekről.
Egy hálás lottónyertes
A falu központjában két templom áll egymás közelében, és első ránézésre nem is tudjuk eldönteni, melyik a katolikus és melyik az evangélikus, hiszen mindkettő tetején kereszt van. Balatonakali lakossága a XIX. század közepéig döntően evangélikus vallású volt, a falu birtokosai, a Magyar Kegyes Tanítórend, azaz a piaristák azonban előnyben részesítették a katolikus munkaerőt, így szép lassan a falu római katolikus többségűvé változott. A rend a vallási béke jegyében vezette a falut, támogatta az evangélikus templom 1890-es felépítését is.
Az értékséta a katolikus templomnál (a templomokkal szemben állva a jobb oldaliban) folytatódik. A templom egy Árpád-kori előd romjain épült újjá, a piaristák jóvoltából 1827-re készült el (az emléktábla a karzat mellvédjében látható). A meghitt, kis templom zárva tart, a rácson lehet belesni (vagy a vezetett értéksétákon lehet bejutni). Nekünk sikerült megszervezni, hogy kinyissák, így megcsodálhatjuk a felújításra szoruló, de így is szép falfestményeket és a négy színes ólomüveg ablakot, amelyeknek külön története van: egy boldog lottónyertes készíttette őket. Hogy mennyi volt az akkoriban csillagászatinak számító összeg, megtudhatjátok a QR-kód beolvasásával.
A Magtárház titkai
Az utolsó előtti állomás a művelődési házhoz vezet, ahol nyáron a kertmozi is működik. Ez volt régen az intézőház, ami annak idején historizáló stílusban épült, később pedig az épület iskolának is otthont adott.
A szomszédos épület, a közösségi térként működő Magtárház rejti talán a legtöbb titkot. Régen itt folyt a Balaton felé a már említett Kuti-réti-forrás, és a helyiek úgy tartották, hogy itt régen egy malom működött. Írott forrás és térkép nem bizonyítja ezt, de az épület felújításakor a nyugati oldalfal legalsó részén két befalazott, félkör alakú, hatalmas nyílást találtak, ahol egykor a malomkerék forgott.
Megtalálták az egykori malom eredeti bejáratát is, a fal külső oldalán pedig a feltöltött malomárkot és az egykori malomkerék-szerkezet egyik csapágyát. Az épület azonban őriz még jó néhány titkot: egy rejtélyes monogramot és egy mitikus állat alakú követ. (A Magtárház nyitva tartásáról itt találtok információt.)
Az értékséta egy néhány száz méteres, rövid séta, mégis több évezred történetét ismerhetjük meg, amíg bejárjuk. Teljesíthető kisgyerekkel és nagyszülőkkel is, igazi családi program, amihez a túraidőt sem kell megvárni. A részleteket és az egyes állomások leírását itt találjátok.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
