A húsvét ünneplése, a szabadnapok és a tavaszi időjárás is okot ad arra, hogy az elkövetkezendő néhány napot kikapcsolódással töltsétek. Legyen szó gasztroprogramokról, kisgyermekes családoknak való tojáskeresésről, kézműves-foglalkozásról, állatsimogatóról, a Balaton körül számos helyen várnak benneteket. Ebben a cikkünkben 15 szuper tippet válogattunk, amiket akkor is érdemes átböngészni, ha nem a hagyományos módon, hanem – mondjuk – bulizással, egy jó túrával vagy hajókázással töltenétek a március 28. és április 1. közötti időszakot.
1. Bahart új hajók bemutatkozása
A balatoni hajózási szezon kezdete március 28., amikor a Bahart első hajói kifutnak a siófoki kikötőből, és Balatonfüreden a térség számos közszereplője, valamint több száz fős tömeg várja és köszönti. Az idei évben még különlegesebb lesz az esemény, ugyanis nem egy, hanem a 4 új Bahart-hajó együttesen fogja elindítani a 178. hajózási szezont hajóavató ünnepség kíséretében. Az eseményt követően a hajók visszaérkeznek Siófokra. A nap folyamán a Balatoni Kör mini Kóstold körbe kitelepüléssel, food truck show-val várja az érdeklődőket. A gasztronómia mellett gyermekprogramok, Bahart-shop, táncshow és koncert vár benneteket.
Bár az esemény egynapos, érdemes azt is észben tartani, hogy 28-ától április 7-ig Kajla útlevéllel és diákigazolvánnyal ingyenesen utazhattok a menetrendi járatokon.
2. Húsvéti Nyuladalom 2024
Családi programokkal hangolódhattok az ünnepekre Siófok Fő terén, a Húsvéti Nyuladalom eseményein, március 29. és április 1. között. Napközben tojásfestés, táncelőadások és nyúlfutam várja a gyerekeket, esténként pedig koncertre számíthattok. Állandó programok között szerepel a húsvéti játszóudvar, de lesz tojáskvíz, hagyományos ételek, borterasz és kézműves vásár.
3. Nyuszifül Fesztivál Gyenesdiáson
A gyenesdiási Festetics Imre Élményközpont is készül a húsvétra: március 29-én itt az állatok lesznek a középpontban. Számíthattok kutyás bemutatóra terápiás kutyákkal, lovaglásra, előadásra a méhek titokzatos világáról, de természetesen nem marad el a tojásfestés, kreatív foglalkozások sem.
4. Tavasz a sümegi Püspöki Palota Látogatóközpontban
Barokk szemfényvesztés és Angyalok kenyere címmel sétálhatjátok be a sümegi Püspöki Palota termeit nagypénteken és nagyszombaton, de a hosszú hétvége további napjaira is izgalmas programokkal készülnek a szervezők, gondolva a kisgyermekes családokra is. Húsvét után sem áll meg itt az élet, a Palota az Országos Tulipánfesztivál programjainak ad otthont.
5. Esti vártúra Szigligeten
A szigligeti vár titkait fedezhetitek fel március 29-én, pénteken egy holdfényes séta során. Alkonyatkor és kora este, amikor kigyúlnak a vár fényei, és a környező falvak is fényárban úsznak, felmerül, hogy milyen lehetett a naplemente a XVI. században. Erről is szó lesz a várnéző túrán!
6. Húsvét a Festetics-kastélyban
A keszthelyi Festetics-kastély varázslatos világába nyerhettek bepillantást március 29. és április 1. között, ugyanis ekkor megnyílik az északi szárny, a velencei tükörterem, báltermek, lakosztályok. A kisebbeket keresőjátékok foglalják le, az idősebb korosztály pedig izgalmas tárlatvezetésen vehet részt, a Történelmi Modellvasút, a Főúri utazások, úti kalandok címűn vagy a Hintókiállításon.
7. Húsvét a Tagyon Birtokon
A Tagyon Birtokon a nyuszi nemcsak tojásokat, hanem más kincseket is elrejtett, amiknek a nyomába eredhet az aprónép március 30. és 31. között. Míg a gyerekek a szabadban keresgélnek, szüleiket három időpontban borkóstoló várja. A húsvéti menün még szerepel batátakrémleves füstölt fürjtojással és kolbászchipsel, sertésszűz vadasan, szalvétagombóccal, kacsamájpástétom lilahagyma-lekvárral és természetesen sonkatál is.
8. Zamárdi kertmozi húsvét
Ingyenes mozizással és sok finomsággal várják az egész családot Zamárdiban március 30-án. 18:30-tól az Égigérő fű c. film lesz látható a vásznon, de emellett állatsimogatóval, kézműves-foglalkozással, lovas kocsival is készülnek a szervezők.
9. Húsvéti nárcisz- és tulipánszüret
A meleg márciusi időjárás miatt hamarabb kezdődik idén a szüret, emiatt már húsvétkor is találkozhattok a szivárvány színeiben pompázó tulipánokkal Kőröshegyen. Ha szeretnétek egy csokor friss virágot, a szedéshez mutatós kosarak közül válogathattok, és metszőollót is kölcsönözhettek. A legszebb képek elkészítése érdekében a szervezők egy erre a célra elkülönített tulipánmezőt biztosítanak különböző fotós elemekkel.
10. Húsvéti sonka- és kalácsfesztivál
Akik húsvétkor inkább hagyományos gasztroprogramokra vágynak, Csopakon biztos megtalálják a helyüket! Március 29. és április 1. között itt a legkülönfélébb sonka- és kalácsvariációkkal találkozhattok, de hazai és nemzetközi borászatok, pálinkafőzdék és sörfőzdék is felsorakoznak. A húsvéti finomságok mellett a szervezők készülnek grillételekkel, glutén- és tejmentes, vegán lángossal és fánkkal, különböző pizzákkal, lepényekkel, gombócokkal és egyéb különlegességekkel, de nem marad el a kézműves piactér sem. A gyerekek eközben vidámparkkal, ugróvárral, pónilovaglással és gyerekfellépőkkel ünnepelhetik a húsvétot.
11. Analog Balaton, vendég: Maluridé
Az sem szégyen, ha a tavaszi időjárást és a húsvétot egy jó bulival ünnepelnétek: március 30-án megtehetitek, hiszen a veszprémi Expresszóba érkezik Zsuffa Aba és Vörös Ákos duója, vagyis az Analog Balaton, vendégként pedig a Maluridé fokozza a hangulatot.
12. Agyagtojás, agyagnyúl
A Dubniczay-palota Tegularium gyűjteménye megnyílik március 31-én, ahogy a Művészetek Háza Veszprém galériái is, és izgalmas húsvéti workshopra várja az ügyes kezű gyerekeket és szüleiket. Kóródy László gyűjteménykezelő tart ingyenes foglalkozást ezen a napon, amikor agyagtojás, agyagnyúl, agyagcsibe, agyagbárány és agyagkalács készítésére lesz lehetőségetek.
13. Lovas húsvét a Fenékpusztai Majorságban
Március 31. és április 1. között a lovak kedvelőit várják a Fenékpusztai Majorságba a szervezők húsvéti programokkal. Vasárnap a száron vezetett lovaglást próbálhatják ki a gyerekek, és lesznek lovasbemutatók, kutyaügyességi próbák is. A korabeli tavaszokat megidéző lovaskocsikázásokra pedig mindkét nap félóránként lehet jelentkezni.
14. Húsvéti locsolófutás
Ha a hétvégén gasztrofronton teljesítettetek, húsvéthétfőre szuper program lehet a locsolófutás, amit idén 32. alkalommal szerveznek meg. Lesz kis kör, nagy kör, de az aprónép nevezhet tipegőtávra vagy nyuszifutásra is.
+1: Húsvéti parkok
A Balaton körül ebben az időszakban számos park kap húsvéti díszítést, így miközben a természetben élvezhetitek a tavaszi időjárást, az ünnepre is hangolódhattok. Egy-egy gasztroprogram, tárlatvezetés, tojáskeresés közé iktassátok be például a tapolcai Tojásparkot, ahol a város nevezetességeivel telefestett óriástojás fogad, de Kéthelyen, Balatonlellén is érdemes megállni, és megcsodálni a díszes-húsvéti látványosságokat!
(Borítókép: Getty Images)