Lendér Dávid öt évvel ezelőtt költözött párjával Budapestről Pálkövére. Míg mások egy ilyen váltás után a belső tereket alakítják át először, neki ez másodlagos volt, és rögtön a kertre fókuszált. Egy olyan terméket álmodott meg, amibe saját, vegyszermentes zöldségei és gyümölcsei kerülnek. Legyen szó akár mártogatósról, akár tésztaszószról, az üvegeknek minden konyhában helyük lehet. Megkóstoltuk A Pagony Ízeit.

23 magaságyás, 20 gyümölcsfa, 40-féle krém – már a számokkal is sokat elmond nekünk Lendér Dávid, A Pagony Ízei kitalálója. Az alapanyagok saját, pálkövei kertjében teremnek, amiket kistermelők árui egészítenek ki. A névötlet Micimackó Százholdas Pagonyából ered: ahogy a történetben, itt is egy rejtett, mesebeli helyen járunk. Rengeteg fűszer, palánta és fa vesz minket körül.

Öt évvel ezelőtt, amikor elköltöztek Pálkövére és haszonnövényekkel ültették be a kertet, az első érés után felmerült a kérdés, hogy mit kezdjenek ennyi zöldséggel, fűszerrel és gyümölccsel. Saját felhasználásra túl sok volt, de bőségesen jutott a családtagoknak, majd a barátoknak is. „Az jutott eszünkbe, hogy nagyon jó lenne, ha ezt mások is megkóstolhatnák” – meséli Dávid.

Először lekvárok és szörpök születtek, majd krémekre váltott, amiket sokkal kevesebben készítenek. A végleges receptek készítés közben forrják ki magukat. Egy-két címkét elolvasva nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan születnek meg ezek az ízek. Dávid válaszában pedig nincs különleges titok, egyszerűen kitűnő érzékkel kombinál, de sosem egyféle logika szerint. Az aszalt szilvás lilakáposzta-krém ötlete egy kacsa sütése közben ugrott be neki, de akadt már a konyhától teljesen független elképzelése is, például a kapros-kókuszos karalábékrém esetében a kezdőbetűkre hagyatkozott. Szeret kísérletezni, kóstolni, és vallja, hogy a finom ételek fontos részei az életnek:

„miért élünk, ha nem az ízek miatt?″

„Arra gondolok, hogy melyik zöldség vagy gyümölcs mire lehet jó. A szendvicskrémek és a csatnik mellett már van gyümölcsmustár, tésztaszósz is. Olyan még nem igazán volt, ami nem ízlett. Ez nyilván a saját ízlésem, de aztán látom, hogy másnak is tetszik” 

– mondja Dávid, aki a hévízi és a tihanyi piacon is árult már, de a káptalantóti Liliomkert Piac lett a stabil pont, ahol állandó saját pultja van. A legtöbben itt találkoznak vele, kíváncsiak az ízekre, majd kóstolás után sokszor megkeresik őt közvetlenül is, hogy rendeljenek egy kis utánpótlást. 

A termékeknek lelkük van

Dávid munkája szó szerint gyönyörű, színes üvegekbe van zárva. A föld előkészítésétől és a magok ültetésétől kezdve végigkíséri a növények fejlődést. Locsol, odafigyel, leszedi az érett gyümölcsöket, zöldségeket és fűszereket, és csak ezután következnek a konyhai munkálatok. A címkék is saját gyártásúak, így tényleg minden részlet hozzá fűződik. A munkafázisok soha nem álltak távol tőle: mint megtudjuk, eredetileg dísznövénykertész-, virágkötő- és dekoratőrvégzettsége is van.

Dávid küldetésének tartja, hogy jó étel kerüljön az asztalokra, ebben segít egyszerű, egészséges és javarészt vegán krémjeivel. 

Fontosnak tartjuk azt, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő egészséges opciót, így cukor-, laktóz-, glutén- és tartósítószer-mentes zöldségkrémből tudnak válogatni a vásárlók.

A Pagony Ízeiben az a legjobb, hogy ha van pár üveggel az otthoni kamra polcán, jelentősen megkönnyítheti a főzést. A húsok és a halak mellé tökéletesen passzol a káposztakrém mellett a sós citromkrém, vagy elég kifőzni egy tésztát ahhoz, hogy ízletes pesztóban megforgassuk. Az egyik legújabb termék a melanzane, azaz az olasz rakott padlizsán, amit az eredeti recept szerint paradicsommal és parmezánnal sütnek össze. A padlizsán darabokban kerül az üvegbe.

A popcorn-kukorica-krémbe grillezett, főtt és pattogatott kukorica is kerül, ami emiatt egy nagyon gazdag ízvilágot ad. Bármelyik terméket nyitjuk ki, a kóstolás enyhe kifejezés rá, hiszen alig bírjuk abbahagyni. Mindegyik krém ízletes, vannak lágyabb, fűszeresebb és pozitív meglepetést okozó kombinációk is.

Dávidék nem csak krémekkel foglalkoznak: párja vegán gabonavagdaltakat készít, amiket gabonákból készült kolbászként kell elképzelni. A Pálköveganárium is megtalálható a piacon.

Nemcsak a piacozók, hanem a balatoni helyek is előszeretettel rendelnek tőlük krémeket, például a Bakterházban is megtalálhatók, a La Téne pedig a szendvicseiben használja fel őket.

A Pagony Ízeinek minden szempontból helye van a balatoni térképen. A viszonteladók és a vásárlók mellett azok a nyaralók is szuper lehetőségre találtak, akik nem szeretnék a pihenést a konyhában tölteni. A távoli tervek között szerepel egy nagyobb kert, ahonnan – már szintet lépve – még több helyre tudják szállítani ugyanazt a jól megszokott és bevált minőséget. 

Elérhetőség

A Pagony Ízei

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék