Bíró Viktor június közepén nyitotta meg a földvári Babszemet. A vendéglátás nem ismeretlen terep neki, és az új helyben lehetőséget látott arra, hogy kicsit kitűnjön a sorból. A már szokásosnak számító tojásételektől elrugaszkodva hideg reggelik, péksütik, bagelek és balatoni italok sorakoznak a polcokon, kiváló kávé kíséretében. Még nincs három hónapos a hely, de úgy fest, tetszik a közönségnek. Meglátogattuk a földvári Babszemet.

Bíró Viktorhoz év elején jutott el a hír, hogy az addig fagyizóként működő balatonföldvári hely kiadóvá válik, és egyből lecsapott rá. Áprilisban meg is született a Babszem részletes koncepciója. 

Ottjártunkkor Viktor elmondta, hogy bár választhatta volna a fővárost is, de a Balaton jobban vonzotta. A kis vendéglátóhelyhez nagy terasz tartozik, ahol kényelmesen elfogyaszthatjuk a bőséges kínálatból kiválasztott kedvenceinket.

„Szeretnék hozzátenni az itteni közösséghez, a helyi élet fellendítésében szerepet vállalni. Budapesten van elég mindenből, itt még nincs” 

– meséli a We Love Balatonnak Viktor.

A kínálat reggelifókuszú: sok helyen lehet kapni meleg, tojásos reggelit, de a Babszemben – az egyszerűség jegyében – hideg, a nap bármely időszakában jóleső reggelik kaphatók. Kakaós, fahéjas és diós csigák, édes és sós péksütik sorakoznak egy kosárban, mellette a pultban ínycsiklandó sütemények és bagelek tűnnek fel, rendelésre pedig már kovászos kenyér is kapható. A friss kávé és a különböző péktermékek illata mesés, ami nemcsak a reggeleket, de az egész napot feldobhatja.

A sonkás bagelbe (2290 Ft) egy kis saláta, sajt és paradicsom-salsakrém is kerül az érlelt hús mellé, így egyáltalán nem egy szokványos szendvicset kapunk. De érdemes a kecskesajtos, a camembert sajtos vagy a szalámis verziót is kipróbálni.

A sütemények alapos válogatásból kerülnek ki, például az Anjuna termékei is megtalálhatók. A pisztáciás-málnás süti (1890 Ft) habkönnyű, a mostanában töményen használt pisztáciakrémtől távol áll, pillanatok alatt tűnik el a tányérunkról. A mogyorós-karamellás mandulatorta (1690 Ft) az északi sütik ízvilágát hozzák el, a lágy csoki és a roppanós, magvas részletek jól kiegészítik egymást.

Viktor számára egyértelmű volt, hogy a kávékínálatban a specialtyvonalat hozza el. A brazil–hondurasi blend a Bagirától érkezik, akikkel évek óta együtt dolgozik, és ezzel egy olyan világos pörkölést kínál, ami lehet, hogy először távol áll a klasszikus kávé kedvelőitől, de kóstolás után általában szeretik és elfogadják. „Ezzel is kicsit sikerül közelebb hozni egymáshoz a hagyományos olasz kávé kedvelőit és a specialty kávé világát.” Kezdeményezése nem tűnik hiábavalónak, múltkor egy hölgy a partról azzal a mondattal tért be hozzájuk, hogy azt mondták a strandon, hogy

itt van a város legjobb kávéja.

A CsupaSzörp szörpjeit és a saját jegesteáját árulja, utóbbi egy gyerekbarát, cukorkás ízjegyeket viselő gyümölcstea egy kis sziruppal, naranccsal, lime-mal. A márkaváltáson átesett Bambi fermentáltgyömbér-alapú italai színezék- és adalékmentes. A sör pedig a közeli Helka sörfőzdéből érkezik.

A csapolt tonikra is felkapjuk a fejünket, melynek receptje titkos. Ami biztos, hogy nincs benne kinin, az íze pedig kiváló! Aki szereti a tonik jellegzetes ízét, annak muszáj kipróbálnia ezt vagy az egyre népszerűbb eszpresszó-tonikot, de már matcha is elérhető a kínálatban.

Viktor egész évre tervezi a nyitvatartást, ami legfeljebb a napok számában térhet el ősztől. Szeretne kialakítani egy olyan törzsközönséget, amely nyaralás alatt és szezonon kívül egyaránt tudja, hogy itt szuper dolgok kaphatók vagy rendelhetők. Beszélgetésünk során az is kiderül, hogy ez a folyamat már javában tart is, hiszen

visszatérő vendégekből egyre többet számol.

Elérhetőség

Babszem Balatonföldvár

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love balaton)

Címkék