21 év után a Tihanyi Gardália új helyre költözik, és idén a Kossuth utcát és a környékét foglalják el az árusok, és a különböző programhelyszínek – olvasható az esemény weboldalán. A rendezvény eredetileg a település évszázados halászmúltjának, a félsziget adottságai miatti egyedülálló halászati módszereinek állít emléket.
A programkínálatban koncerteket, díjátadót, sétahajózást, játszóparkot, főzőbemutatót és workshopokat is találunk, de természetesen a halászlé- és halételfőző verseny sem maradhat el. A Levendula fagyizóval szemben bemutatkozik a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet is, akik tudományos bemutatókon keresztül mutatják meg a Balaton leggyakoribb növényeit, a tó invazív halfajait, a sötétedés után előkerülő emlősöket, és azt is megnézhetjük, hogy mekkora egy mikroműanyag.
November 9-én, szombaton 10 órakor sétahajó is indul, a Tomaj katamarán fedélzetéről láthatjuk az esemény névadó hagyománya szerinti látványhalászatot.
További részletek itt.
(Borítókép: Heim Alexandra - We Love Balaton)