Eljön a naplemente, közeledik a napnak az az időszaka, amikor szívesen ülünk ki a Balaton partjára vagy a nyaraló teraszára, de a rengeteg árvaszúnyog nehezen engedi, hogy elvonatkoztassunk a jelenlétüktől, hiszen folyamatosan körülöttünk repkednek. Mit érdemes tudni az árvaszúnyogokról és hogyan lehet ellenük „védekezni”? Összeszedtünk a legfontosabb tudnivalókat.

A balatoni árvaszúnyogok egyik jellegzetes, nagytestű, zöldes színű faja – a Chironomus balatonicus – tömegesen rajzik. Leggyakrabban esténként, fényforrás közelében találkozhatunk velük, napközben a partmenti növényzeten pihennek és csak zavarásra reppennek fel.

Miért van ennyi árvaszúnyog a Balatonnál idén nyáron?

1990 óta tavaly nyár végén volt először jelentős árvaszúnyograjzás a Balatonnál, amely az idei nyárra tovább fokozódott: többen tapasztalták, hogy esténként tömegesen jelennek meg a megszokottnál nagyobb méretű szúnyogok, az elmúlt hetekben számtalan videó és bejegyzés született meg a közösségi médiában, június közepén pedig mi is szemtanúi voltunk az egyik kilométeres szúnyogfelhőnek. 2025 márciusában a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet már figyelmeztetett arra, hogy idén az elmúlt 30 év legnagyobb rajzására számíthatunk.

Az okok a múlt évre vezethetők vissza: 2024 nyarán a tartósan meleg vízhőmérséklet és fényszegény körülmények miatt megnőtt az algák mennyisége, ami kedvezett az árvaszúnyogoknak, és lárváik nagy számban telepedtek meg az üledékben. Ezek mellett még két másik ok is közrejátszott, az egyik a szinkronizált kikelés, amikor a hűvös május lelassította a fejlődést, majd a hirtelen melegedés júniusban egy időben indította el a rajzást. A másik, szintén sokak által tapasztalt ok az alacsony vízállás, ugyanis a sekélyebb partmenti régiók gyorsabban felmelegedtek, ami kedvezett a bábozódásnak – áll a Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoport összefoglaló bejegyzésében.

Kell-e tőlük tartani?

Nem, az árvaszúnyogok nem csípnek, ártalmatlanok,

az egyetlen kellemetlenség, amit nekünk, embereknek okozhatnak, az a tömeges rajzás. Az árvaszúnyogok alapvetően hasznos rovarok, amellett, hogy algákkal és növényi maradványokkal táplálkoznak, fontos táplálékforrást jelentenek a halak, madarak és más vízi élőlények számára és elősegítik a víz tisztulását.

Szúnyogirtás után miért nem tűntek el az árvaszúnyogok?

Röviden: a szúnyogirtás a csípőszúnyogokat célozza. Az országos szúnyoggyérítési program minden évben áprilisban indul és augusztusig vagy szeptemberig tart, és a csípőszúnyogok fejlődéséhez igazodik, így más élőlényekre és az elmúlt hetekben tömegesen rajzó árvaszúnyogokra is ártalmatlan.

Nem probléma, hanem tünet

A Dél-Balatoni Természetvédő Csoport kiemeli, hogy az árvaszúnyogok ökológiai indikátorok. Mint írják, „a lárvák mennyisége és fajösszetétele érzékenyen reagál a vízminőség változásaira. A mostani erős jelenlétük azt jelzi, hogy a tóban ismét növekszik a belső tápanyagterhelés, ami hosszabb távon vízminőségi problémákhoz is vezethet. Vagyis nem ők a baj forrásai, hanem jelzői.”

Mit tudok tenni, hogy ne hemzsegjenek körülöttem a szúnyogok?

Számos bejegyzés született azzal kapcsolatban, hogy a nyaralóövezetben, illetve a vízközeli házaknál, kerteknél gyakorlatilag lehetetlen kint tartózkodni. Ha továbbra is szeretnénk élvezni a teraszon töltött estéket, a legjobb és legkíméletesebb módja a védekezésnek az, ha nem vagyunk a fényforrások közvetlen közelében. Az árvaszúnyogokat vonzza a fény, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet július 4-ei nyílt napján pedig az is elhangzott, hogy ha egy kicsit távolabbb eső pontra kihelyezünk egy erős hideg, fehér fényforrást, akkor a szúnyogok akörül repkednek majd, míg ahol mi tartózkodunk, oda egy lágyabb meleg, sárgás fényt érdemes tenni, ugyanis azokra nem repülnek a szúnyogok. Napközben legtöbbször a fákon, bokrokon pihennek, de szeles időben előfordulhat, hogy megjelennek ilyenkor is.

(Borítókép: Pirger Zsolt - HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet)

Címkék