Egy újonnan kijelölt útvonal a Balatonberény-Balatonszentgyörgy-Vörs, illetve a Balatonmáriafürdő-Marcali-Mesztegnyő kerékpáros útvonalak között teremt közvetlen összeköttetést. A szőlőhegyen keresztül vezető szakasz a Hamvas Béla-kilátót is érinti, és azoknak kínál elsősorban új lehetőséget, akik a tóparti kerékpárutak helyett a Balaton kevésbé ismert környékét fedeznék fel. A fejlesztésről Balatonberény önkormányzata számolt be Facebook-oldalán. A közlés szerint a BalatonBike365 projekt munkatársainak, valamint a térség turisztikai szakembereinek közreműködésével már a kerékpáros tájékoztató táblák is a helyükre kerültek.
A fejlesztés egy nagyobb turisztikai törekvéshez illeszkedik, ahol a cél, hogy a kerékpáros forgalom egy része a zsúfoltabb tóparti útvonalakról a háttértelepülések felé terelődjön. Ez a kisebb falvak, helyi borászatok, vendéglátóhelyek és szállásadók számára szintén új lehetőségeket adhat.
Az útvonal egy részének felújítása ugyanakkor még csak ezután következik. Balatonberény önkormányzata pályázatot nyújtott be az új kerékpáros útvonalhoz tartozó Öreg-bokrosi dűlő egy szakaszának leburkolására, miközben a fennmaradó szakasz állapotát is javítani szeretnék.
(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)
