A magyar tenger légterében 1944–45-ben súlyos légi csaták dúltak. A magyar és német alakulatok először az amerikai kötelékekkel, majd a balatoni csata idején a szovjet légierővel csaptak össze. Az, hogy melyik pilóta tért vissza a bázisára, sokszor a szerencsén múlt. A második világháború ideje alatt, a mai Magyarország feletti légi harcok során több mint háromezer repülőgép került veszteséglistára. Ezek egy része kényszerleszállást hajtott végre, a másik része lezuhant, és belefúródott a földbe, vagy víz alá süllyedt. Több nyomtalanul tűnt el a Balaton mélyén. A tóparti településeken ma is történeteket mesélnek a víz alatti roncsokról: néhánynak valódi történelmi alapja van, mások viszont a legendák ködébe vesznek. De hol végződik a valóság, és hol kezdődik a misztikum?
A Balaton légtere hazánk egyik legjelentősebb hadszíntere volt a második világháborúban, és számos repülőgép zuhant a tóba. Ennek az egyik oka az, hogy a Balaton az amerikai kötelékek fontos navigációs pontja volt, a másik pedig, hogy a környéken hosszú ideig szárazföldi harcok folytak. Szinte minden balatoni falu lakói mesélnek valamilyen víz alatti roncsról, és én magam is sokat hallottam ezekről a történetekről. Amikor azonban csónakba szálltunk, és kimentünk egy-egy adott helyszínre, nem találtunk semmit. Igazából ezeket az információkat akkor lehet pontosítani, ha az ember nyomot talál a mederben, vagy információt kap egy feltételezhető roncsról. Hamar rájöttem, hogy sok valóságtartalom nélküli legenda él a köztudatban, vagy olyan roncsokról szólnak ezek a történetek, amiket már kiemeltek
– vázolta a roncskutatás ezer arcát Magó Károly zászlós, a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár hadtörténésze, aki több mint húsz éve kutat a Balatonba zuhant repülőgépek után. A balatoni repülőgéproncsok története azonban nem csak had- és repüléstörténeti szempontból izgalmas, mert érdekes emberi sorsokat is rejt. Pilóták és személyzetek vesztették itt életüket, családok sorsa változott meg egy szempillantás alatt.
Hullámsír a mélyben: mit rejt a Balaton?
„A roncskutatáshoz elengedhetetlen a kitartó, alapos és sokrétű munka, valamint a teljes elkötelezettség” – hangsúlyozta a hadtörténész, hozzátéve: „Kutatni kell a háború alatt lezuhant gépek, valamint az elmúlt évtizedekben kiemelt roncsok történetét. A szakemberek sokszor csak annyit tudnak, hogy egy repülőgép a Balaton környékén veszett el, mert a gépet a légi harcban szem elől tévesztették a századtársai. Éppen ezért alakítanak ki kapcsolatot a lehetséges informátorokkal, például a szemtanúkkal vagy azok leszármazottjaival, illetve a horgászokkal vagy az egykori halászokkal, akik sokat tudnak segíteni a helyszín pontosításában. Szóval a kitartó munka mellett szerencse is kell.”
A Balaton mélyén nyugvó roncsok számáról nincs pontos adat, de csak néhány olyan lehet, amelyet még nem találtak meg hajdan a halászok vagy a vízügyi szakemberek. Minden új merülés a múlt titkainak feltárásának lehetőségét rejti. Nem véletlen, hogy az első roncsból igazi látványosság lett, amikor 1944 áprilisában lezuhant, hiszen sokan akkor láttak először repülőt. A manapság jól ismert katasztrófaturizmus már akkor is működött: sok kíváncsi helyi és turista látogatott el a roncshoz csónakokkal.
Egyik angolszász repülőgép a vadászok találataitól Keszthely mellett a Balatonba zuhant. Pilótája, Pemberton Gordon 25 éves ausztráliai őrmester meghalt, a két motoros LN 868. jelzésű Moszkitó (valójában Wellington) bombázó személyzetének két tagja súlyosan megsebesült, két fő pedig sértetlen maradt. A gép egyik szárnyával és törzsének háromnegyed részével elmerült a habokban. Csak fél szárnya és egyik légcsavarja, farok része és vezérsíkja maradt kint a vízből
– írta az Ellenzék című újság az eseményről, amikor a 205. Bombázó Csoport 79 db Wellington és nyolc B–24 típusú bombázója meg akarta találni a csepeli Weiss Manfréd ipartelepet, ám George Gordon Pemberton őrmester gépét Josef Krause főhadnagy lelőtte.
A roncsok az eltűnt pilóták felkutatásában szintén kulcsfontosságúak. Jó példa erre Quitman C. Walker főhadnagy esete, aki 1944. november 19-én indult bevetésre, majd a Balaton környékén a légvédelem eltalálta gépét. Végül a Balatonba zuhant, és hősi halált halt. A háború után minden település jegyzőjét kötelezték az eltűnt szövetséges pilóták és a lezuhant repülőgépek jelentésére. A begyűjtött információk alapján tudták felkeresni a helyszínt az amerikai sírazonosítók. A búvárok órákon át tapogatták az iszapot, marokról marokra vájták, míg végül megtalálták a pilóta földi maradványait, amit kiemeltek, és katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra Belgiumban.
„Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!”
A háború után több roncs a fémgyűjtés áldozata lett: a Balatonba zuhant roncsokra ugyanis fontos nyersanyagforrásként tekintettek. A Balatoni Halászati Vállalat két hajója egy 1200 méter hosszú, öt méter széles hálót vontatott azokon a területeken, ahol esélyt láttak roncsleletre. És ahol megakadt a háló, ott a búvárok derítették fel a roncs állapotát. A kisebb darabokat búvárok, a nagyobbakat pedig egy daru emelte ki. Az 1950-es évek hulladékgyűjtése során három amerikai bombázót, egy amerikai, két német és egy orosz vadászgépet hoztak a felszínre, többek között Siófok, Balatonaliga, Balatonkenese és Tihany térségében. Ezeket átvizsgálták, és a még használható darabokat elküldték a honvédség, az Állambiztonsági Hatóság vagy a Közlekedésügyi Minisztérium számára. A többit viszont leadták a hulladékgyűjtő telepre. A kiemelt roncsokat akkoriban nem azonosították. Így továbbra is rejtély, mi történt velük az utolsó bevetésükön.
A szemlélet csak az 1970-es évektől kezdve változott meg, amikor a roncskutatást repüléstörténeti értékmentésként kezdte el Tóth Ferenc, aki a kutatások szakmai irányítója lett, és neki köszönhetően helyezték a kutatásokat tudományos alapokra. Aki ma, holnap vagy száz év múlva roncsot keres a Balatonban, azt a munkát folytatja, amit ő elkezdett. A szakember három gép maradványait emelte ki a 90-es években. Ezek közül a legritkább a német 6. Éjszakai Vadászrepülő Ezred 7. századának egyik repülőgépe, a Balatonföldvárnál megtalált Ju 88 G–1 volt, amit 1944. december 5-én vetettek be. A víz alatt nyugvó roncsok felderítése és kiemelése igen bonyolult és költséges feladat. Egy-egy ilyen feltárás ezért számít ritka eseménynek.
A Piros 12-es kutatása
A legutolsó balatoni roncskiemelés 2023. október 6-án kezdődött. A magyar gyártású Me 109G–6 roncsának felszínre hozása a Magyar Honvédség legjelentősebb roncskiemelési vállalkozását jelentette, amelyben kilenc katonai szervezet hetvenhat katonája vett részt.
A szakmai körökben csak Piros 12-esnek emlegetett roncs jól példázza, hogy a roncskutatáshoz mekkora szerencse kell. A 2011-ben, a Szolnoki Repülőmúzeumban megrendezett Aranysas szakmai napon találkoztam Fiel Lászlóval, aki arról mesélt, hogy az egyik ismerősének a horgonya 2010 őszén beleakadt valamibe. Amikor nagy nehezen felhúzta azt, egy lemezdarab került a felszínre, és szerinte egy repülőgép roncsa lehet a víz alatt. Ezután jött az információgyűjtés, majd az előkutatások végén arra következtettünk, hogy esélyünk van egy addig ismeretlen roncs felkutatására. 2020 szeptemberében katonai búvárokkal felderítő merüléseket végeztünk, és ekkor került elő a gépágyú burkolatán a magyar szerviz felirat, valamint a motorburkolaton a piros 12-es szám maradványa
– magyarázta Magó Károly, aki felelevenítette az 1944. július 2-án történt amerikai légitámadást Magyarország fölött, amikor több mint 620 B–17-es és B–24-es repült erős vadászkísérettel, és Beregszászi Sándor szakaszvezető magyar gyártású Me 109-esével a Balatonba zuhant. A kiemelés során a búvárok napi 6-8 órát merültek a roncshoz, ami 4,5-5 méteres vízmélységben, a körülbelül 80-150 centiméternyi iszap alatt feküdt. A kristályközi korrózió miatt a légcsavaragyat, a motort és a sárkány egyes részeit külön kellett kiemelni. Szerencsére a törzs bal oldalán megmaradt a gép adattábláján a 95286 gyártási szám, amely alapján a dokumentumokból kiderítették, hogy a V.830 jelzésű, Győrben készült Me 109 G–6-os került elő. Ezt a vadászgépet a magyar légierő számára gyártották le, és 1944. június 1-jén készült el. A magyar Messerschmitt-roncsot ma Szolnokon tisztítják.
„A Balaton hatalmas vízfelület, ennek a módszeres kutatása óriási feladat. Szerintem elérkezett az ideje annak, hogy érdemes az eddigi kutatásokat összegezni. Eddig több szervezet és kutató végzett jelentős területen felméréseket a Balatonban a roncsok megtalálása reményében. Ahol előkerült roncs, az többé-kevésbé publikálva lett, viszont azok a kutatási területek, ahol nem találtak semmit, nem lett közzétéve. Ha sikerül mindenkit megnyerni a közös célnak, sikerül minden dokumentumot kielemezni, akkor készülhet egy olyan nyilvántartás, amiből azt lehet tudni, hogy hol nem érdemes már keresni. Ez azért lesz jövőbe mutató munka, mert ezzel megkönnyítjük a következő kutatógenerációk munkáját, hiszen oda már nem kell menni szonarazni, és megnehezítjük a szélhámosok dolgát, mert ha olyan helyszínre röppen fel egy roncslegenda, ahol megvolt a felmérés, lehet szólni, hogy ott biztos nincs” – összegezte Magó Károly zászlós.
Feltámadás a hullámsírból – repülőgéproncsok új élete címmel érhető el az az időszaki kiállítás a keszthelyi Balatoni Múzeumban, ahol a roncsok kiemelésének történetét mutatják be tárgyak, fényképek és leírások segítségével. A tárlat szeptember 30-ig látogatható meg.
(Borítókép: Kiss Zoltán)
