Július 2-től országszerte, július 3-tól pedig a Cinema City hálózat mozijai is újra műsorukra tűzik a Hogyan tudnék élni nélküled? első részét. A nyári vetítések előtt kizárólag a mozikban látható egy rövid részlet a novemberben érkező folytatásból – jelentette be a stáb sajtóközleményében.
A Hogyan tudnék élni nélküled? 2 november 12-én érkezik a mozikba, a premiert pedig két Aréna Kuplung-koncert vezeti fel, ahol elhangzik az első film összes ikonikus dala, és már jó néhány új sláger is a folytatásból – teszik hozzá.
Esküvő, Balaton
Gergő (Ember Márk), Gábor (Marics Péter) és Csabi (Kirády Marcell), valamint a lányok – Eszter (Törőcsik Franciska), Kata (Márkus Luca) és Betti (Kovács Harmat)– története hat évvel később folytatódik: a baráti társaság éppen egy esküvőre készül, a magyar tenger pedig ismét fontos helyszíne lesz az eseményeknek. Ahogy sejteni lehet, a dolgok nem várt fordulatot vesznek, és alaposan összekuszálják a szálakat. Az édes-bús történet szerelemről, barátságról, sorsfordító döntésekről és az összetartozás erejéről mesél, mindezt Demjén Ferenc slágereivel téve teljessé
– olvasható az új rész leírásában. Tavaly a kertmozik slágere volt a romantikus zenés vígjáték, amelyhez kapcsolódó – a főszereplőket és a forgatás kulisszatitkait bemutató – könyv is megjelent.
(Borítókép: The Orbital Strangers Project)
