2026 elején az országban hétre nőtt a Pálos utak száma: Budapest, Visegrád, Pécs, a Pilis és a Mecsek mellett már a Balaton térségében is találni két útvonalat, ahol elcsendesedhetünk és a természetben töltődhetünk fel. Mindkettőt Balatonszemesen találjuk, és mi most a Lángok útját jártuk be, amely egy könnyebb, gyerekekkel is teljesíthető szakasz, jutalmul pedig festői helyen értünk célba.

Balatonszemesen déli irányba haladunk az autóval, a Széchenyi utca mentén már az utat keresztező M7-es autópályát is elhagyjuk, amikor néhány száz méterrel később, az egykori Bagódomb Campingnél megállunk. A jelek egyértelműek: bár a földút folytatódik, a kempingnél kiszélesedik a terület – így közvetlenül a kiindulópontnál tudunk leparkolni –, de a tábla és rajta a hatalmas P logó is jelzi, hogy jó helyen vagyunk, itt kezdődik a Lángok útja.

A Lélek útját és a Lángok útját 2026 januárjában adták át. Ezek az ösvények zarándokutak és túraútvonalak egyszerre, ahogy az eddigiek is: a két pilisi és a három mecseki után ez a hatodik, illetve a hetedik Pálos út. Az állomásoknál a szemesi szőlőtermesztésről, az erdőkről, a szurdokokról, az önismeretről, de a Mindszent pálos kolostor lakóiról is olvashatunk és a kolostor nyomait is felfedezhetjük.

Az üdvözlőtábla az előttünk álló, közel 2 kilométer hosszú tanösvénybe enged némi betekintést, de később, az egyes számú táblánál további részleteket ismerünk meg. Túránk során egy sárga jelzés és egy zöld P jelzés segít tájékozódni, és összesen 8 állomásnál állunk meg. Pálos útvonal lévén a szerzetesek szellemiségével is megismerkedhetünk, de önismereti, olykor elgondolkodtató kérdéseket is feltesz egy-egy tábla – ezek megértéséhez nem kell hívőnek lenni, inkább csak segítenek kapcsolódni a természethez és önmagunkhoz.

Induláskor bal oldalon fák, a másokon benőtt kerítés határolja az utat, néhol nagyobb betekintést engedve a régi kemping területébe. Mi május végén járunk itt, a korábbi esős időszak láthatóan jót tett, minden élénkzöld, a földút még/már nem porzik, a dús növényzetből pedig hol pillangók repülnek fel, hol cincérek bújnak elő, de a gyíkok cikázását is hallani, egy-egy példány napozik is az út szélén.

A kihelyezett táblák egészen közel vannak egymáshoz, átlagosan 200-300 métert kell sétálni két állomás között. A megállók olyan témákat érintenek, mint az erdő, a csend, a természet hangjai, a befelé figyelés vagy a tapasztalás.

Nagyjából félúton járunk, amikor az út környezete kiszélesedik és elhaladunk egy nagyobb rét mellett. Mindössze egyszer ágazik szét az út három irányba, de egy kihelyezett tábla egyértelművé teszi a jó utat, ahogyan a messzebb látható újabb megálló táblája is.

Azt, hogy ez a túra családként, gyerekekkel is teljesíthető, nem csupán a hossza és barátságos környezete mutatja: míg a gondolatébresztő sorokat a táblán találjuk, addig online minden állomáshoz tartozik egy mese, majd néhány kérdés. A mesét felolvashatjuk vagy meghallgathatjuk, a kérdéseket pedig a csatolt játékfüzetben találjuk meg, ezeket kinyomtathatjuk, de megnyitni is elegendő. Szó esik benne bátorságról, fantáziáról és háláról is.

A túra utolsó szakasza az egyetlen olyan rész, ami kicsit fárasztó lehet kisgyerekeknek, de szó nincs szélsőségekről, csak egy kis emelkedő vár ránk. A fáradozás a legkisebbeknek és a felnőtteknek is megéri, ugyanis fent a Mindszent pálos kolostorromhoz érünk. A romok már alig látszanak, de az itt található feszület segít tájékozódni. A helyszín olyan, mint egy mini hepehupás rét, fák ölelik körbe, és

még a balatoni panorámából is kijut egy kicsi.

Itt biztosan jól el lehet tölteni néhány órát piknikezve, játszva vagy csak megpihenve.

Ezen az úton nem várnak ránk kihívást jelentő kaptatók és megtévesztő jelzések, cserébe egy kényelmes tempójú, a forgalomtól távol eső kirándulást kapunk, amely után még egy-két új gondolatot is magunkkal vihetünk.

Ha vonattal érkezünk Szemesre, vagy szeretnénk néhány kilométerrel megtoldani a túránkat, érdemes már a vasútállomásról vagy annak környékéről indulni, így további 3,7 kilométerrel bővíthetjük a kirándulást, viszont fontos tudni, hogy ez egy olyan útvonal, amely nem ér körbe, így visszatérni ugyanazon az ösvényen tudunk. Ezen a területen, de javarészt eltérő útvonalon visz a több mint 13 kilométer hosszú Lélek útja is, amely a településről, a Páduai Szent Antal-templomtól indul. Ez a kolostorromnál keresztezi a Lángok útját, illetve – már visszafelé tartva – pár száz méteren át csatlakozik is az útvonalhoz.

(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)

Címkék