Tanösvények, gyerekeknek szóló helyek, várak vagy romok, kilátók – rengeteg módon kapcsolódhatunk a balatoni természethez, de akár kombinálhatjuk is az úti célokat.
Dolomit tanösvény és Vadlánlik
A diási hegycsoport dolomit-hegygerincvonulatának része a Kisistók-domb, és mivel tényleg dombról van szó, nem kell nagy szintkülönbségekkel számolnunk. Gyorsan be tudjuk járni, így kiváló célpont, ha nincs kedvünk kilométereken át túrázni. A séta árnyas fák alatt vezet, a dombról remek a kilátás, közben egy barlangnál, a Vadlánliknál is megállhatunk hűsölni. A Vadlánlink legendája szerint szerint a környéken egykor vadlányok éltek, az erdő terményeivel táplálkoztak, egész nap a réteket és az erdőket járták mezítláb, daluk mindenfelé felcsendült, és aki a nyomukba szegődött, azt magukkal csalták. Ez valójában egy szélerózió által formált barlang, amit mesterségesen nagyobbítottak meg. Gyenesdiás külterületén, a Pince köz 12-es számánál indul a séta. Nem könnyű észrevenni, de az út másik oldalán, egy dzsungelszerű „faalagútba″ betérve, egy picike fahídon átkelve találjuk meg a tanösvény első tábláját.
Hegyesdi várrom és bányató
Hegyesd egy Monostorapáti és Zalahaláp között található tanúhegy a 77-es út mellett. Tetején álló várának ma már csak a falai látszódnak, de a kilátás miatt mindenképp érdemes felmászni a lépcsősoron. A romhoz vezető úton tanösvény mutatja be a terület növény- és állatvilágát, illetve a vár történetét. A várrom meglátogatása előtt vagy után semmiképp nem érdemes kihagyni a bányatavat sem: a csendes környezet önmagában jólesik, és ha még az időjárás is kegyes, a tó vize csodálatos élénkkék színekben pompázik, a tavaszi-nyári időszakban pedig a növényzet is vibrálóan hat. A bányató környezete nem mindig volt szép állapotban, a dolomitbányászat miatt az egykori sekély tavacska a falu kútjaival együtt kiapadt, végül a vízkivétel leállításával újra helyreállt, és az évek alatt a feltörő karsztvíz feltöltötte a hatalmas mélyedést. Az „új” tavat a Hegyesdi Horgász Egyesület kapta meg, az ő munkájuk eredménye a gyönyörű környezet is.
Vöröskő tanösvény kilátókkal
Alsóörs és Balatonalmádi tájképét alapvetően meghatározza a vörös homokkő látványa. Kilátók, épületek, kerítések, támfalak épültek a jól faragható kőzetből, amit évezredek óta felhasználnak a környék lakói. A Vöröskő tanösvényt megközelíthetjük az alsóörsi amfiteátrum (AMFI) területéről vagy az előtte haladó Balaton-felvidéki Kéktúra útvonaláról is (az AMFI-t elhagyva a T jelzésen letérve), kis kerülővel. Ha az előbbit választjuk, az íjászpálya felé vezető úton kell elindulnunk, és hamarosan meg is látjuk az első, kissé viharvert táblát. Innen jobbra fordulunk, és egy kellemes erdei séta után érjük el az egykori bányaudvart, amit a 850 méter hosszú tanösvény körbejár. A tanösvény rövid, de sok érdekes információval szolgál, így például egy ebéd utáni sétához is tökéletes, de össze lehet kötni egy hosszabb, a Csere-hegyi vagy a Somlyó-hegyi kilátót is útba ejtő kirándulással.
Új túraútvonalak Balatonszemesen
2026 januárjában két új Pálos útvonalat adtak át a Somogyi-dombságban. Mindkét túra kiindulási helye Balatonszemes, a Lélek útja 15 kilométer hosszú körtúra, ennek egy részén halad át a rövidebb, másfél óra alatt teljesíthető Lángok útja, amely családoknak ideális. A Páduai Szent Antal-templom a Lélek útjának az első állomása, de vonattal és autóval érkezve megfelelő kiindulási pont lehet a balatonszemesi vasútállomás, ahol parkoló és mosdó is van. A útvonal a sárga jelzés mentén halad. Ezek az ösvények zarándokutak és túraútvonalak egyszerre, ahogy az eddigiek is: a két pilisi és a három mecseki után ez a hatodik, illetve hetedik Pálos útvonal. Az állomásoknál a szemesi szőlőtermesztésről, az erdőkről, a szurdokokról, az önismeretről, de a Mindszent kolostor lakóiról is olvashatunk, és a kolostor nyomait is felfedezhetjük.
Balaton-felvidéki Kéktúra
Az Országos Kéktúra (OKT) balatoni, Keszthelytől Nagyvázsonyig vezető szakasza mellett a Balaton-felvidék saját, szintén kék sávval jelzett túraútvonala is bakancslistás program, ha szeretnénk jobban megismerni ezt a vidéket. A Balaton-felvidéki Kéktúra Pétfürdőtől indul, Balatonalmádit, Csopakot, Balatonfüredet érintve halad Szentantalfán át a Káli-medencébe, majd a badacsonyi hajóállomáson ér véget. Az összesen 103 km-es útvonal 6–14 kilométeres szakaszokból áll, melyek teljesítését pecsételéssel bizonyíthatjuk. Míg a legtöbben a Bakonytól közelítenek a Balaton felé, mi fordítva indultunk el a kék sávos úton, első alkalommal a 6,5 kilométeres túránk a badacsonyi hajóállomástól indult és Salföldig tartott, majd egy másik alkalommal innen folytattuk utunkat a Kis-Hegyestűig.
Felsőörsi Meseösvény
Van egy különleges tanösvény a Balaton-felvidéken, a Balatontól alig több mint 4 kilométerre, ami Felsőörs központjából az erdőn és egy völgyön át vezet, és ahol a gyerekek a mesék birodalmába, a felnőttek pedig a falu múltjába tehetnek utazást. A túraútvonal állomásain található ládák egy-egy mesét és helyi nevezetességek leírását tartalmazzák. A 1,5-2 óra alatt kényelmesen bejárható ösvény kiindulópontja a Fő utcán található Miske Óvoda és Bölcsőde, majd az epersoron át a Miske-tető felé kanyarodik az út, végül az erdő felé vehetjük az irányt, ahonnan a Malomvölgybe érkezünk. A negyedik állomásnál, a Fő-kútnál pihenőhely és játszótér is található. A Szent Mária Magdolna-templomot érintve a Viola presszó mellett ér véget a kirándulás.
Somoshegyi kilátó
A 76-os főút mentén, Balatonberényben találjuk a négyemeletes, 15 méter magas Somoshegyi kilátót. A négy szinten külön terasz fekszik, ahonnan a Balaton egész nyugati medencéje belátható, az északi parton fekvő tanúhegyekkel, a szigligeti várral, de még a Tihanyi-félszigetet is szemügyre vehetjük tiszta időben. A domborzati tájékozódásban a felső szinten elhelyezett térkép nyújt segítséget, a kilátó mellett pedig találunk pihenőhelyet és parkolót is. Ha egy nagy sétával is kiegészítenénk a programot, érdemes elindulni a Műemlék pincesor felé, ezeket a présházakat a település határában kezdték építeni a 18. század végén agyagból, nádtetőkkel. Még ma is több ház található a szőlőhegyen. Itt találjuk a Hamvas Béláról elnevezett útvonalat is, aki itt írta meg 1945-ben A bor filozófiáját, és egy róla elnevezett kilátó is van itt, amelynek nem tör a magasba a felső szintje, de szép panoráma tárul elénk így is.
Kányavári-sziget és Búbos vöcsök tanösvény
A Kis-Balaton önmagában is csodálatos hely, de a Kányavári-sziget lápos-mocsaras vidékén igazán egyedi élőhely alakult ki, amit a Búbos vöcsök tanösvényen haladva és az itt található két kilátóból körbenézve is megismerhetünk, miközben ritka madárfajok is felbukkanhatnak körülöttünk. A tanösvény kényelmesen bejárható egy óra alatt, és 15 tábla segít jobban megismerni a környezetet. A szigeten kialakított parkban játszótér, biciklitároló, tűzrakó hely és vizesblokk is található. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park jóvoltából vezetett túrákon is részt vehetünk a környéken, de március és október között kenuba szállva is felfedezhetjük a környéket (a téli időszakban ugyanerre a Hévízi-tó lefolyójánál van lehetőség).
Bazaltorgonák tanösvény
A két óra alatt bejárható tanösvény a volt raposkai bányaudvarból indul és ide is ér vissza az ajánlott nyomvonal alapján. Útközben megismerhetjük a Szent György-hegy földtörténetét, majd a növényvilág és a „jégbarlang” állomásai után, a hegy legismertebb és legérdekesebb látnivalójánál, a bazaltorgonáknál juthatunk fel a 414 méteres csúcsig. Az ismertetőtáblák magyar és német nyelvűek. 4 millió évvel ezelőtt a környék aktív vulkáni terület volt, és egy 2024-es tanulmányból már azt is megtudhatjuk, hogyan jött létre a táj ikonikus látképe. A raposkai bányaudvarnál a sárga jelzést követve jutunk el a jégbarlangig, ezután – a kék jelzést követve – a kulcsos házig, majd – a kék háromszög vagy a piros jelzést követve – a csúcsig.
A Szent György-hegy ökoturisztikai fejlesztése részeként acéllépcsőt alakítanak ki, de a kerékpáros- és a gyalogos-túraútvonal felújítása és a hegytetőn levő panorámapont fejlesztése is a projekt része. A kivitelezés már a 2026-os évben elkezdődhet.
Várak és várromok
A Balaton környékén fekvő várak szuper úti célok lehetnek egy kirándulás során. Szigliget várát „a Balaton váraként” is emlegetik, ez a tó partjának egyetlen látogatható vára. A Balatontól északra találjuk a sümegi várat, amely Magyarország egyik legszebb, viszonylag ép formában fennmaradt középkori erődje. A kereki vagy fehérkői néven ismert vár is kitűnő úti cél, a romok köré fapallós járdát készítettek, ez egy pihenőteraszhoz is elvezet, ahonnan pazar kilátás nyílik az északi partra és a Kőröshegyi völgyhíd oszlopaira. Zádorvár egy befejezetlen építmény, mégis folyamatosan helyreállítják, és halad az állagmegóvása is, 2023 áprilisában például kapott egy ideiglenes kilátót is, ahonnan mesés panoráma nyílik a Tihanyi-félszigetre. A nagyvázsonyi Kinizsi-várat sem érdemes kihagyni, a négyemeletes lakótornyában múzeumot rendeztek be, de a legjobb csak úgy bóklászni a falak közt, élvezni a legmagasabb pontról nyíló panorámát.
Barlangok hónapja
Magyarországon március a barlangok hónapja, ebből az alkalomból több barlangnál, így a Balatonnál találhatóknál is különböző programokkal vagy kedvezményekkel készülnek. A Balatonedericsnél található Csodabogyós-barlangba március 14-én kedvezményes jegyet válthatunk, és garantált, hogy a 6 kilométer hosszú és 136 méter mély barlangban nem egy átlagos bejárásban lehet részünk. A Lóczy-barlangban egy rendhagyó földrajzórán vehetnek részt az osztályok a március 16. és 31. közötti hétköznapokon. De a Szentgáli-kőlik is megnyitja kapuit, az első vezetett túrát március második felében szervezik.
(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)
