Keresés EN

természet

Ámos-hegyi pihenőerdő, tanösvény és kilátó

Az 525 méteres eplényi Ámos-hegy – és a hozzá tartozó pihenőerdő – területén többnyire bükk- és juharfák, illetve vörösfenyők között visz az út és énekesmadarak szolgáltatják a háttérzenét. Sőt, ha elég csendesek és türelmesek vagyunk, akkor őzet, szarvast vagy vaddisznót is láthatunk. Ajánlott az aljnövényzetet is pásztázni, főleg, ha valaki kedveli a hóvirágot – ami védett és a szedése tilos! – vagy tudja, mit kell keresni, ha azt mondjuk, odvas keltike és pettyegetett tüdőfű
 
A területen két tanösvény kígyózik 3,6, illetve 4,2 kilométer hosszan. Az állomások információkat nyújtanak a táj földrajzáról, a jellemző növény- és állatfajokról, valamint az erdő-, a vad- és a vízgazdálkodásról. Lehet még libegőzni és biciklizni is, de érdemes felkapaszkodni a kilátóba, ahonnan jó időben látszik a Balaton, na, meg a bakonyi dombok és falvak.

Tipp: Hogyha a kilátót nem a síaréna, hanem a falu Veszprémhez közelebbi részéről közelítjük meg, a heggyel szemben állva a Margit Élelmiszerbolt után balra forduljunk a pihenőerdő kezdetét jelző molinó irányába. A másik irányba fordulva, a Gyöngyvirág utca végéből is jelzi tábla a kilátó felé vezető utat, de ott már ellentmondásosak a jelzések arról, hogy merre is találjuk pontosan a csúcsot.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Shopping

V26 Képregénybolt

?>

A képregényekért rajongók száma ugyan nem nagy, de azért még mindig akad rá vevő, sőt az Újlipótvárosban lévő V26 saroküzlet a kis, de annál lelkesebb tábor számára minden igényt kielégítő módon kínál mindenféle képregényt.

Gasztró

Meron Budapest

?>

A Podmaniczky Frigyes tér és az Arany János utca környéke megújult

Gasztró

Szabad Új Hely

?>

„ Vagány vegán konyha a Csarnoknegyedben

Gasztró

SZÚP

?>

A Szilágyi Erzsébet fasor elején a SZÚP nevű levesező vitamindús és egészséges leveseivel éppúgy kielégíti a közeli általános iskola diákjait

Neked ajánlott

A