Balatonboglárról alig tíz perc autóútra érjük el Gyugyot, amely 2022-ben elnyerte a legkisebb települések kategóriában a Virágos Magyarország verseny első helyezését. Már messziről látszik a dombon álló Árpád-kori templom, amelyről az első feljegyzéseket a somogyvári bencés apátság alapítólevelében találták 1091-ben. A templom hosszú története során tartozott már a bencésekhez, pálosokhoz, kisnemesi családok és az óbudai apácák tulajdona is volt, több alkalommal átépítették és bővítették. A 2000-es évek elején sikerült megmenteni a pusztulástól, ekkor újították fel. A templomhoz egy kálvária vezet a gyugyi Fő utca felől, illetve a közelben találunk egy kilátót és az Örökkévalóság Parkot is. A 300 fős település egy 100 éves tűzoltószertárral és a Kacskovics-kastéllyal is büszkélkedhet.

Címkék