A Balatontól 32 km-re található Halimba közelében van egy sci-fibe illő, a bányászat nyomait őrző, vörösre színezett táj, ahol úgy érezzük, nem is a Földön járunk. Ez a Bakony délnyugati lábánál lévő túraútvonal a kőfejtéses gödrök mentén mutatja be egy súlyosan megsebzett táj értékeit (a bauxit termelése Halimbán 2013-ban fejeződött be), útközben QR-kódokat találunk az egyes állomásokra vonatkozó információval. A falu központjából indul a túra, a piros jelzésen egészen a Malom-völgyi pihenőparkig, majd egymást váltják a kaptatók és a könnyebb terep, míg el nem érjük a régi bánya területét. A túraútvonalról részletesen itt írtunk.

Tipp: 2022 márciusában több 3-4 km hosszúságú, de egymással össze is kapcsolható, a falu központjából induló tematikus útvonalat adtak át a településen. Ebből kettő körtúra, az egyik Taliándörögd irányába, a másik Szőc felé indul, a harmadik út a horgásztavakhoz vezet, a negyedik pedig a fent említett Bauxit túraútvonalat. Halimbán érdemes még a Dr. Szalai Miklós Gyógynövény Tankert és Oktatóközpontot is megnézni.

Címkék