Bemutató

A Pethő- és Goldmark-házként egyaránt ismert épület udvarának kissé eldugott végében áll a keszthelyi zsinagóga. Keszthely első zsinagógáját a Georgikont is alapító Festetics György építtette 1780-ban Christoph Hofstädter tervei alapján épült, de később többször átalakították és bővítették.

A bejárat melletti fekete obeliszk azok emlékét őrzi, akiket 1944-ben először az itt létesített gettóba zártak, majd Auschwitzba hurcoltak. Neveiket százkét fekete és fehér márványtábla őrzi belül. Belső terét három oldalról öntöttvas-oszlopokkal alátámasztott női karzat veszi körül. Kisebb felújítások ugyan történtek korábban, a valós határkövet jelentő renoválásra csak 1993 és 1995 között került sor. Az épület még további felújítások előtt áll, azonban ódon hangulata páratlanná teszi a keszthelyi látnivalók között.

A zsinagóga mellett egy mesterséges halastó is található egy szomorúfűz és egy olajfa társaságában – mindkettő szimbolikus jelképe a zsidó vallásnak.

Tipp: A zsinagóga előtti házban született 1830. május 18-án Goldmark Károly zeneszerző.

Hasonló tartalmak