A Balaton-felvidék és a Déli Bakony egyik természeti értékével a középpontban szervez április végétől októberig tartó eseménysorozatot Eger-víz Napok 2023 címmel. Az első napon, azaz 28-án Veszprémben a Szent István-völgyhídon és alatta, 29-én Nagyvázsonyban a Horváth Balázs-hídnál, majd 30-án a kapolcsi Faluhídon ad koncertet többek között Szirtes Edina Mókus, a Magyar Harsona Kvartett, Juhász Réka és Juhász Dénes népzenei előadók, ill. a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes. Vetítéssel egybekötött helytörténeti kerekasztal-beszélgetésekre is várják az érdeklődőket, mindhárom településen.
A Kinizsi-vár dísztermében kézműves foglalkozás, „vizes” népdalok és versek várják a látogatókat. Az udvaron reneszánsz térzenét hallhattok és kerámia kiállítást is láthattok. 18 órától a Reményi Antal Rendezvényházban a Duna Szimfonikus Zenekar játszik a vízzel összefüggő kompozíciókat. A HÍD Tájművészeti Ösvény 30-án vasárnap 15 órakor kezdődik a projekt megnyitójával, amelyen 13 szabadtéri szabadtéri alkotást avatnak fel a 3 kilométeres Malmok völgye túraszakaszon.
Éjszakai élet
Djabe special guest Chieli Minucci
Chieli Minucci gitáros a nyolcvanas évek elején alapított világhírű amerikai jazz/funk/world formációnak, a Special EFX-nek alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon. Ennek alkalmából a Djabe zenekar együtt játszott Chielivel a Budapest Jazz Clubban. A zenészek ekkor határozták el, hogy 2024 májusában közös turnéra indulnak. Május 27-én Veszprémben hallhatjuk őket, a veszprémi Hangvillában.