éjszakai élet
Ripoff Raskolnikov Band
A VeszprémFesttel egybekötött
Július 1. és 3. között tizenegyedik alkalommal szervezik meg a Ghymes Fesztivált : egy összművészeti fesztivált
Hat nap, nyolc helyszín és több mint nyolcvan fellépő július 19
A siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpad nyárra kertmozivá válik és a magyar filmművészet régi nagy klasszikusait vetítik a vásznon
A Kálmán Imre Kulturális Központ szervezésében egész nyáron komolyzenei koncertek várnak a Jókai Parkban
Július 8-10. között a Strand-Holiday Kemping ad otthont a Skoda és Nosztalgia Jármű találkozónak Balatonakalin
Szentbékkálla temploma az idén már kilencedjére hirdeti meg két hónapos rendezvényét
A 2002-ben alakult együttes tagjai több évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött döntöttek úgy
Az együttes tagjai több tucat hazai és külföldi lemezen hallhatóak zenekari tagként vagy meghívott stúdiózenészként
Július 18-án, szombaton tartják meg második alkalommal a Balaton Napját
Balatonmáriafürdőn idén harmadik alkalommal rendezik meg a Máriai Merlot Rosé Fesztivált
Az eplényi Bringarénában kicsit eltolták a gyereknapot és június 11-én várják a kicsiket és nagyobbakat különböző sportprogramokkal
Idén ötödik alkalommal rendezi meg és szolgál otthonául a Veszprémi Borutca Fesztiválnak a Decanter Bisztró
Adott a Balaton szubjektíven és objektíven is legromantikusabb tája
A fesztiválszezon, nyári fröccsözések és strandolások levezetéseként szeptember 10-én a Nagyon Balaton még egy utolsó kompkoncerttel készül
A B.my.Lake elektronikus zenei fesztivál már tavaly átköltözött Zamárdiba