éjszakai élet
Alkotótábor 12.
2015-ben is megrendezésre kerül az Alkotótábor július 10-12
A pünkösdi hosszúhétvégére háromnapos programsorozattal készülnek Szigligeten
Június 14. és 17. között rendezik meg Balatonfüreden a XII
Március 22-én Fonyódon is a Víz Világnapjával kapcsolatos programokkal várják az érdeklődőket
A Nők a Balatonért Egyesület és a Szent Mihály-hegy Védő és Vendégváró Egyesület szervezésében idén is megtartják a Víz-napi Balcsi Partyt március 22-én
Harmadik alkalommal rendezik meg a Pünkösdi Borpikniket
A vállalkozó kedvű palacsintaguruk éves találkozójára kerül sor Balatongyörökön : a délután kezdődő vidám programok és mulatság keretében összemérik a versenyzők palacsintakészítő és –forgató tudásukat
A többéves helyi tradíciót folytatva az ábrahámhegyiek idén is megrendezik a halakkal horgászként vagy szakácsként foglalatoskodók rangadóját
A ma már hagyománnyá vált Lovasi Napokat idén is megrendezik július 3-án és 4-én
Augusztus első hétvégéjén veszi kezdetét a nyár talán legforróbb hangulatú fesztiválja
Hetedik alkalommal rendezik meg a Paloznaki Jógahétvégét július 10-12
A Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park koprodukciójaként évről évre megrendeződő Levendula Fesztivál nevéből adódóan tájjellegű fesztivál
Immáron ötödik alkalommal rendezik meg Tihanyban a Pálinka és Hungarikum Fesztivált a május 23-24-i hétvégén
A tavalyi sikerre való tekintettel idén is megrendezik a Balatonman Triatlon verseny kenesei verzióját a szezon végén
A Mindenütt Nő egy női alkotókat és női sorsokat bemutató rendezvénysorozat