Fesztiváljegyek jövő nyárra
Éppen a napokban vette kezdetét a Balaton Sound belépőinek árusítása – a legnagyobb headlinerek nyilvánosságra hozásával párhuzamosan –, így akár fesztiváljegyet is csomagolhatunk szeretteinknek, sőt, idén először meghatározott napokra szóló háromnaposakat is lehet kedvezményesen vásárolni. Emellett pedig alig több mint egy hete nyílt lehetőség lecsapni a jövő évi Strand Fesztivál early bird-jegyeire is, amit egészen december 20-ig tehetünk meg. Ha pedig nem feltétlenül a közmondásos fesztiválhangulatra pályázol, akkor az advent egy meglepetése lehet, hogy már a Művészetek Völgyére is válthatsz jegyet.
Akik a Balatonról mesélnek
Az idei év sem múlik el újabb balatoni vagy legalábbis szegről-végről a tóhoz kapcsolódó könyvek nélkül. Beke Csilla írt egy vaskos könyvet azokról, Akik elmentek péknek. A könyvben tizenketten mesélnek arról, hogyan váltottak és kezdték el a pékszakmát és közben miként váltak egyik pillanatról a másikra a kézműves kenyerek nagyköveteivé. Egy balatoni arc is szerepel a köynvben, méghozzá a Búzalelkét megálmodó Kovács Bea.
Persze vannak örök kedvencek is, így – bár már nehéz beszerezni – egy Balaton-rajongónak tökéletes választás Katona Csaba Professionatus spielerekje, amelyből a XIX. századi Füred új arcát ismerhetjük meg. A gyerekeknek lehet jó ajándék Hedry Mária Tobozmesék című mesekönyve, amiben a Koloska-völgyi lepkék szárnyait kifestő vagy éppen a tavon bicikliző Balatontündér kalandjairól olvashatunk.
Szörpök a Balaton-felvidék minden ízében
Ahogyan egy időben a kézműves sörfőzés is egyre népszerűbb lett, úgy az elmúlt évek gasztrohullámain szörfözve tűntek fel sorra az északi part szörpfőző mesterei: a kezüket dicsérő szörpöknek pedig minden kétséget kizáróan bérelt helye van a karácsonyfák alatt. A tapolcai Csupaszörp vagy a dörgicsei Levendárium mellett a keszthelyi Spájz például gyömbéres-fűszeres karácsonyi különkiadással is jelentkezett. A nyári listánkban azt is megtaláljátok, hol érdemes a legjobb szörpfőzőket keresni.
Sörök napalmmal, sauvignon blanc-nal és vitorlásokkal
Az év újdonsága volt a B17 négy debütáló söre, a Bríz, a Manőver, a Dingi és a Kormorán, amikről a nyár végén mi is beszámoltunk már. De a tap roomját idén kinyitó Hedon Sörfőzde hétféle söre közül is mindenképpen érdemes válogatni: személyes kedvencünk a sauvignon blanc ízvilágú komlóval ízesített Balatonvilágosi és a Napalm névre hallgató chilis sör. Azoknak pedig, akik a jól beváltra esküsznek, csakis a tapolcai Starira tudunk mutatni: söreik skálája a szilvasörtől az ír vörösig húzódik.
Luxus a Pécselyi-medencéből
Mi születik abból ha egy több mint fél évezredes várrom találkozik egy kreatív családdal? Valószínűleg nem a szappan volna a tippünk, holott a Balaton, pontosabban Zádorvár környéke ilyen csodákat is terem: a természetes olajokból, zsírokból és illatanyagokból többek között füge-körte- és mandula-klementin-illatváltozatokban is kapható szappanok neve pedig már ismerős a hazai szállodákban. Ha ennyi nem elég, akkor érdemes megjegyezni, hogy a Zador- és Floran’s-szappanokat még csak be sem kell masnizni karácsonyra, ugyanis csomagolásuk nemcsak tetszetős, de elegáns is. Sőt, hamarosan pedig mi is hírt fogunk adni róluk.
Vedd fel a Balatont!
Lángosos fürdőruha? Kapucnis pulcsi, aminek a zsebe olyan, mintha hullámozna? Delfines vízibiciklis kitűző? A Balcsi Original csapata már ledöntött néhány tabut a balatoni divattal kapcsolatban, ezek pedig még a mínuszok ellenére is jól mutathatnak a fa alatt. Rendelni a webshopon keresztül lehet tőlük, amelyet itt találtok.
Borok és pezsgők a legjobbaktól
Bajban volna valaki, aki csak egyet ki akarna nevezni legjobb karácsonyi ajándéknak a balatoni borok vagy pezsgők közül, hiszen a tó környékének szinte minden négyzetkilométerére esik néhány díjnyertes és egyedülálló bor vagy pezsgő. Ezért inkább összeszedtük néhány tételt, amelyek külföldön is sikert arattak:
- A Söptei Pincészet Hangulat nevű, 2015-ös száraz muskotálya aranyérmes lett a világ egyik legelismertebb borversenyén, a Challenge International du Vin-on.
- A Kreinbacher Birtok Brut Classic névre keresztelt pezsgője kiérdemelte a legjobb magyar pezsgőnek járó platinaérmet a Decanter World Wine Awardson.
- A szomszédos Tornai Pincészet 2015-ös Prémium Juhfarkja Trófea-díjat kapott a 34. International Wine Challenge-en Londonban.
- Idén a „Borászok Borásza” díjat is megkapta Jásdi István, akinek Lőczedombi 2016-os tételével már öt Jásdi-bor szerepel a bécsi Steirereck itallapján – Michelin-csillagos éttermek pedig nem szoktak tévedni ilyen kérdésekben.
- A nem feltétlenül borkedvelő közönség figyelmére is érdemes lehet az a három Konyári- és Gilvesy-bor, amelyek címkéit az autisták vizuális gondolkodásmódjára épülő művészeti terápián készítettek el autista fiatalok.
+1 Vásárolj balatoni piacon!
Már mind ismered ezeket, három fesztiválbérlet lóg ki a zsebedből és csak balatoni könyveket olvasol a kedvenc díjnyertes borodat, sörödet vagy éppen pezsgődet kóstolgatva? A modulokban való gondolkodás még most sem érhet utol, hiszen a Balaton tele van érdekesebbnél érdekesebb piacokkal, így nincs más dolgod mint fejest ugorni beléjük a következő két hétben. Ha rétessel, sajttal vagy pálinkával dobnád fel a szenteste menüjét, akkor a Liliomkert Piacot teremtették neked. Keresed-kutatod, de még nem tudod igazán, hogy mit is? Irány a Tihanyi PIAC Placc, ahol olyan dolgokra akadhatsz, mint máshol soha.