Még jó ideig velünk maradnak a járványhelyzet miatti korlátozások, a Balaton környéki pékségeknek, delikátboltoknak és kávézóknak köszönhetően azonban továbbra sem kell lemondanunk a friss péksüteményekről, a kovászos kenyerekről és a finom reggelikről. Olyan, télen is nyitva tartó helyek következnek, amelyek kizárólag elviteles formában, de továbbra is kiszolgálják vevőiket.

A tavaszi karantén után most ismét a házhoz szállításról és a gyors, biztonságos elviteles lehetőségekről szól ez az időszak, november 11-étől ugyanis bezártak többek között az éttermek, múzeumok, szabadidős létesítmények, de a szállodák is csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, este 8 és hajnal 5 között kijárási tilalom van érvényben. 

A házhoz szállító éttermek listája után most itt van 7 olyan Balaton környéki hely, ahol elérhető a friss pékáru november 11. után is!

1/10

Makmoiselle

Az idén tavasszal nyílt veszprémi Makmoiselle pékség javarészt kovásszal készülő kenyerei, péksüteményei és kávéi továbbra is várnak benneteket elviteles formában, a szokásos nyitvatartási időben - írják Facebook-bejegyzésükben. Családbarát pékség, ami azt jelenti, hogy a pékek nem éjjel dolgoznak, így csak fél 9-től lehet mennni a magvas kenyerekért, tarte-okért, kakaós csigákért.

Nyitva: K-P: 8.30-17.30, Szo: 8.30-14h. 

2/10

G&D Kézműves Cukrászda és Pékség

Nem kell lemondani a Balatonkenese környékén lakóknak és nyaralóknak a hajdinás vagy a  durumlisztes kenyérről, a 2017-ben az ország legjobbjának választott croissant-ról és a többi finomságról sem. A G&D Kézműves Cukrászda és Pékségben elvitelre bármit kérhettek az eddig megszokottakból.

Nyitva: K-P 8-18h, Szo: 8-19h, V: 8-18h 

3/10

Nagyi Kamrája

A Reggeliző a korlátozások miatt bezár, de változatlan nyitvatartással várnak mindenkit a Nagyi Kamrájából származó finom kávék, sütemények, szendvicsek és friss pékáruk elvitelre Balatonalmádiban. Sőt, bejegyzésükben arról is írnak, hogy készülnek a házhoz szállítási mód részleteivel is.

Nyitva: H-P: 6.30-18h,  Szo: 6.30-13h

4/10

karolina

Karolina Speiz Balatonfüreden friss élelmiszerrel, kovászos kenyerekkel, házi sonkával, zöldségekkel, kész süteményekkel és szendvicsekkel készül a következő időszakban is, természetesen elviteles formában.

Nyitva: H-V, 9-19h. 

5/10

Péklány

Zeliska Orsiék csapata azt kéri, hogy adjatok le előrendelést előző nap délig kenyérre, kalácsra, kiflire, babkára, kakaós csigára, szendvicsre, perecre, vagy amit szeretnétek, itt a Facebookon, üzenet formájában. A napi választékot egy hétre előre a Facebook-oldalukon osztják meg. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a kicsi-, és nagybabkák és a napi kalácsok 9 óra körül készülnek el. 

Nyitva:  H-P: 7-17h, Szo: 8-12h

6/10

Andriska

A benti térben vagy a hangulatos udvaron való helyben fogyasztástól egy ideig el kell búcsúzni,  de a vadkovászos kenyerektől és a különleges szendvicsektől nem. A tervek szerint Andrisék a jövőben tovább bővítik a kínálatukat tejtermékek, sajtok terén, hogy egy helyen tudjatok beszerezni minél több csemegét - írják Facebook-bejegyzésükben.

Nyitva: Cs-H: 7-13h 

7/10

Muskátlis Május

A köveskáli pop up pékségnek egyelőre nincs fix bázisa. A kovászos fehér kenyereket, magvas kenyereket, croissant-okat, fahéjas kalácsokat és klasszikus adventi süteményeket vasárnap, a Liliomkert piacon lehet megtalálni, illetve pénteken, reggel 10-kor a köveskáli Káli Kövek borászatba érkeznik a friss pékáru. Házhoz is szállítanak a Káli-medence területén, ebbe Révfülöp és Zánka is beletartozik. Aki biztosra menne és előrendelést adna le, megteheti a Facebook-oldalon található elérhetőségeken.

8/10

Búzalelke

A Szent György-hegy lábánál sem kell friss péksütemények, kenyér és kifli nélkül maradnotok, sőt, mákos guba, vajas tészta és többféle finom pite is készül időnként. Ahogy a vírushelyzet óta megszokhatták a törzsvásárlók, most is az ablakon át történik a kiszolgálás.

Nyitva: Sze-P: 9-15h, Szo: 9-13h 

9/10

spájz

A balatonboglári Spájz is elviteles formára váltott: kistermelőktől származó ínyencségek, sajtok, krémsajtok, kolbászok, mézek, lekvárok és friss pékáru vár mindenkit. A kenyér és apró pékáru is elérhető már minden nyitási napon!

Nyitva: K-Szo: 7.30-14h 

10/10

Szélcsend Kávé és Más

A balatonföldvári Szélcsend Kávé és Más a téli időszakban csak hétvégén tart nyitva, ilyenkor azonban forró csokikat, pitéket, tortákat és különféle péksüteményeket hozhattok el tőlük. Kenyeret csak szombaton kínálnak.

Nyitva: P-V, 8.30-17h 

Címkék