A tihanyi apátság melletti sétányon Gombóc Artúr szobra már önálló látványosság, Veszprémben pedig három – megrendelésre készült, a múltat, a jelent és a jövőt szimbolizáló – szobor látható, amelyeket felkeresve új nézőpontból ismerhetjük meg az ezerarcú várost.

Míg a tihanyi szobor gerilla módon került a sétányra, a veszprémi szobrok megrendelésre készültek: az A1-Sped Nemzetközi Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. vezetője, Török Balázs kereste meg Kolodko Mihályt azzal az ötlettel, hogy Veszprémet is miniszobrok díszítsék. A vállalkozó és családja a város iránti szeretetből és kötődésből szerettek volna valamit adni az itt élő és az idelátogató embereknek. A megrendelőnek fontos volt, hogy közelebb hozza az alkotásokhoz a közönséget, ezért a szobrok neveit szavazással választották ki.


1/4

Gombóc Artúr

Gombóc Artúr a Tihanyi Bencés Apátságnál ül, háttal a tónak. A csokifanatikus rajzfilmfigura széttárt szárnyakkal fogadja a turisták által neki ajándékozott Balaton szeleteket vagy más édességeket. A 2020 májusában készült alkotás teljes mértékben független a veszprémi szobroktól, és ahogy a budapestieket, ezt is gerilla módon helyezték ki, és azóta is rengetegen a csodájára járnak.


2/4

Ernő, az Őr

Az első veszprémi szobor 2020. július 13-a óta áll őrt a Hősök kapujának keleti pillérén. A bronzból készült, 30 centi magas Őr a koronaőrök egyenruháját viseli. Az alkotást a város történelme ihlette, a török kori harcoktól a II. világháborúban Veszprémben őrzött Szent Koronáig több különböző veszprémi eseményt, történetet kíván megjeleníteni, és tiszteleg a vár egykori függőhídján álló őrök és a várvédők előtt is.

A miniszobor a szavazás során az Ernő nevet kapta a Magyar Királyi Koronaőrség egykori parancsnoka, Pajtás Ernő után. Az ő parancsnoksága alatt őrizték Veszprémben a Szent Koronát és a Szent Jobbot 1944. november 6. és december 6. között. 

3/4

Ödön, az utcazenész

Veszprém kulturális életének leghangsúlyosabb eleme a zene, elég, ha a VeszprémFestre vagy a Veszprémi Utcazene Fesztiválra gondolunk. Minden évben megrendezik az Auer Lipót hegedűművésznek és karmesternek emléket állító Auer Fesztivált, és messze földön híres a város híres zenekara, a Mendelssohn Kamarazenekar is. 2019-ben az UNESCO A zene városa címet adományozta a településnek – így egyértelmű volt, hogy a zene tematika jelenti az inspirációt az egyik miniszoborhoz.

A szavazás során Ödönnek keresztelt alkotás 2020. augusztus 6-án került a helyére, a Kossuth Lajos utca alsó részére, az Utcazene Fesztivál és sok más zenei esemény helyszínéhez közel, a Hangvilla közelébe. A koncepció többször is változott: a szobor az első tervek szerint egy hegedű formájú kőalakzaton helyezkedett volna el, de inkább egy utazóbőröndöt kapott, világjáró utcazenészhez méltón. A figura bronzból, a bőrönd és a csigaház – amelyet hangszerként tart a kezében – süttői mészkőből készült.

4/4

LeoNóra, a kislány és az oroszlán

A harmadik miniszobor a Séd partján, a Kollégium utca végén található gyaloghíd park felőli részén, a vár felé eső hídvég tetején található. Egy oroszlán hátán ülő kislányt ábrázol, aki a kezében egy tárgyat tart, ami lehet mobiltelefon vagy akár könyv is – az alkotó a szemlélődőre bízza ennek eldöntését.

A szobor 2020. szeptember 3-án került a helyére. Ami a korábbi elképzelések szerint a veszprémi vár kilátópontja lett volna. Egy másik koncepció szerint a kislány egy távcsövet kapott volna, és felkínálta volna a szemlélődőnek, hogy nézzen bele, és így a Szent István völgyhíd, vagyis a viadukt felé mutatott volna. A kislány figurája bronzból, az oroszláné tardosi mészkőből készült.

Míg az Őr szobra a múltat, az utcazenészé a jelent, az oroszlánon ülő kislányt ábrázoló alkotás pedig a jövőt jelképezi.

(A szobrász legújabb alkotását, amely a ledöntött Sztálin-szobor csizmáját és egy gördeszkát ábrázol, 2022. október 23-án helyezte el Budapesten, az 56-osok terén, a Néprajzi Múzeum Hősök tere felőli oldalán.)

A cikkhez használt forrás a szobrokról készült, Fülöp Luca által szerkesztett részletes térkép, amit
innen tudtok letölteni.

Címkék