Az újborok megjelenését általában nagy várakozás előzi meg, hiszen ezeken a borokon keresztül kaphatunk elsőként ízelítőt az friss évjáratról. A Márton-napi forgatag lecsendesedésével ajánlunk öt fehérbort és két rosét, amelyek még téli estéken is megidézhetik a balatoni nyarat.

A szüret a borászok számára az egyik legizgalmasabb és egyben legsűrűbb időszaka az évnek. Ilyenkor vizsgázik az évjárat, a rengeteg évközi munka gyümölcse ekkor kerül a pincébe. Vannak szőlőfajták, amelyek újborként, már ilyen korai állapotukban is meg tudják mutatni szépségüket, nincs feltétlenül szükségük további tartályos, hordós vagy palackos érlelésre. Ezek a borok jellemzően a korai vagy illatos fajtákból készülnek, frissek, könnyedek, sokszor még a szőlőt idéző ízjegyekkel.

Magyarországon nem szabályozzák az újborok piacra kerülését, sok pince már szeptember elejétől kínálja a friss évjáratból készített borát, a hagyomány azonban a Márton-naphoz köti ezeket a borokat. A libalakomáknak korábban fontos szerepük volt abban, hogy megünnepeljék az adott évi bőséges termést, illetve biztosítsák azt, hogy a következő évben is hasonló legyen a szőlőmennyiség.

Franciaországban szigorúbbak az újborokkal kapcsolatban, a piacra kerülő primőr borok az ottani szabályzás szerint csak november harmadik csütörtökén indulhatnak el az éttermekbe és kereskedésekbe. Ugyan a Márton-nap már lecsengett, de ettől még érdemes kiélvezni a primőr borok frissességét, ajánlunk egy csokorra valót, ezek között mindenki megtalálja a kedvére valót.

1/7

Dobosi Bio Olaszrizling 2019

A Nivegy-völgyben gazdálkodó Dobosi család élete a szőlő körül forog, főleg, mert a bio szemlélet még több odafigyelést követel a művelés során. Több olaszrizling készül a pincénél, ez a friss változat a mindennapok bora. Illata visszafogott, virágokat és zöldalmát idéz, a korty könnyed, arányos savakkal, körtével, zöldalmával, finom fűszerességgel. Egyenes bor, túlmutat a primőr kategórián.

Ár: 1500 Ft

2/7

Hujber Balatonboglári Olaszrizling 2019

A pince Balatonborát is szerettük, minden arra mutat, hogy Hujber Attila eléggé érzi az olaszrizlinget. Ez a bor ráadásul a Púpos-dűlőben lévő ültetvényük szűzterméséből készült, tehát duplán is újdonság. A fajtához képest intenzív illattal nyit, kerek a korty, körte, zöldalma, lime bukkan fel, a korty végén pedig finom mandulás fanyarság emlékeztet, hogy mégiscsak olaszrizlinget iszunk.

Ár: 1200 Ft

3/7

Laposa Illatos 2019 

A Friss mellett ez Laposáék másik közönségkedvenc bora, Ottonel muskotályból készítik. Jól eltalált szüret után gyors, hűtött erjesztést alkalmaznak, hogy megőrizzék a fajta jellegzetes parfümös, bodzás illatát. A korty könnyed, savai ropogósak, ízében nagy kosárnyi zamatos gyümölcs, mintha szőlőbe harapnánk. Behűtve tökéletes aperitif és bármilyen buliban sláger lesz!

Ár: 1850 Ft

4/7

Jásdi Pinot Gris 2019

A pince leginkább az olaszrizlingjeiről ismert, de készítenek újbort is, idén szürkebarátból. Meglepő a választás, semmiképp sem tipikus, Elzászban valószínűleg csodálkoznának is rajta, de pont ezért is érdemes megkóstolni. Visszafogott illatában alma és őszibarack, a test a műfajhoz képest komolyabb, tartalmas a korty. Az illat gyümölcsei visszaköszönnek az ízben, mellette még finom ásványosságot is találunk.

Ár: 1890 Ft

5/7

Figula Zenit & More 2019

Nagy kedvenc volt a Balaton körül Figuláék korábbi Zenit bora, erre még egy lapáttal rátettek amikor szürkebarátot és sauvignon blanc-t házasítottak hozzá. Megmaradt a korábbi könnyed, szerethető karakter, egy kis mélységgel kiegészülve. Finom fűszeresség és barackok illatban, lendületes savak a kortyban. Lédús gyümölcsösség őszibarackkal, mellette finom zöldfűszerek. Ebből biztos nem lesz elég egy palack!

Ár: 1950 Ft

6/7

Villa Pátzay Pinot Noir Rosé 2019

A badacsonyi pince már tavaly is bekerült a kiemelt újborok közé, idén sem volt kérdés a helyük, pazar panorámájú teraszukon gyakran kínálják majd ezt a bort. A kóstolt borok közül egyértelműen a legintenzívebb illatú, málnás cukorka, tutti-frutti, eper vibrál benne. A kortyot némi maradékcukor kerekíti, ami még jobban kiemeli a gyümölcseit, szamóca, málna, cseresznye, igazi közönségkedvenc.

Ár: 2435 Ft