A helyieknek már ismerős lehet a siófoki Gustami, ahol mennyei olasz fogásokat kaphatunk. Egy véletlen keresés során bukkantunk rá a helyre, és már a találatok alapján is úgy éreztük, ezt semmiképp nem hagyhatjuk ki! Olasz street foodot teszteltünk Siófokon.

A kikötő közelében, az egyik büfé- és üzletsor végén tűnik fel a krétával írt traditional italian food focaccia felirat, amely jelzi, hogy jó helyen járunk, és annyit előre elárulunk, hogy ha más is olvassa a friss tésztákról szóló táblákat, bátran álljon meg, mert ezt a helyet

mindenkinek ki kell próbálni!

A Krúdy sétány és a Mártírok útja sarkán található sárga épület apró ablaka mellett egy listába szedve találjuk a változatos focacciakínálatot, de feltűnik itt néhány tésztaétel és desszert is. A választék már csak az alapanyagok miatt is hívogató, olyan részleteket olvasunk, mint az articsókakrém, a szárított paradicsom vagy a mortadella.

Mint megtudjuk, ennél autentikusabb helyet keresve sem találnánk a városban: az Olaszországból érkező család négy évvel ezelőtt költözött Magyarországra, és 2023 nyarán nyitották meg a Gustamit. A család a költözést megelőzően egy pékséget üzemeltetett, ahol többek között kenyeret is készítettek, így már tapasztalattal vágtak bele ebbe a helybe. 

Az olasz szendvicsek mellett tészták és desszertek is kaphatók, az italkínálatban pedig az üdítők mellett a Peroni tűnik fel. Egy vargányás-kolbászos-szarvasgombás, Bosco fantázianevű tésztára és két focacciára esik a választásunk, amelyekből a Parmában a parmezánkrém és a sonka mellett szintén a szarvasgomba dominál, a Bergamóban pedig friss paradicsom, rukkola és szalámi kap helyet a gorgonzolás krém felett. Az ételek 2500–3000 forint közötti áron kaphatók. Bármelyiket is kóstoljuk, mindig úgy érezzük, hogy éppen az a falat a legjobb: a tészta krémes, a szendvicseken érezni a frissességet és a jó ízek harmóniáját.

A poharas tiramisunak sem tudunk ellenállni, amely ízre és állagra is tökéletes.

A nyár közeledtével egyre többen vágyunk az egyszerű, de finom ételekre, amire jó megoldás lehet, ha a Gustami felé vesszük az irányt, de akár rendelni is lehet tőlük. Ha farkaséhesen térünk be, egy teljes adag étel pont eltelít, a hatalmas focacciákat pedig akár felezhetjük is, mert így is laktatók, bár könnyen lehet, hogy az ízélmény miatt

nem bírjuk abbahagyni.

Siófokon egyre több szuper éttermet és bisztrót találunk, azonban minden településre igaz, hogy érdemes nyitott szemmel járni, mert bármikor felfedezhetünk egy olyan kincset, mint ez az egyszerű és – nagyon – nagyszerű hely!

Elérhetőség

Gustami Traditional Italian Food

(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)

Címkék