1/10
kulturális öröks
Idén is eljött a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat, így szeptember harmadik hétvégéjén a Balaton körül is izgalmas műemlékeket, történeti épületeket fedezhettek fel, vagy ismerhettek meg alaposabban. Siófokon, Balatonfüreden, Tihanyban, Veszprémben, Keszthelyen is izgalmas programokkal várnak a szervezők, például Siófokon A Balaton – a Riviéra címmel tehettek egy sétát, és a világhírű operettkomponista, Kálmán Imre szülőházába is benézhettek.
Veszprémben bejárható lesz több, Medgyaszay István által tervezett épület, a Rosos- és a Balassa-kúria, a Tegularium a Dubniczay-palotában és a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára, ezenkívül egy városi sétán helyi legendákat is hallhattok. Keszthelyen látogatható lesz a Szendrey-major, Szendrey Júlia szülőhelye, Festetics György és a Georgikon örökségét is bemutatva, de befejezéséhez közeledik a fenékpusztai Festetics-majorság felújítása is, aminek alkalmából a Festeticsek egykori uradalmának legfontosabb helyszíneit is bejárhatjátok.
Ebben a cikkben gyűjtöttük össze azokat a balatoni kúriákat és különleges épületeket, amelyek megnyílnak a hétvégére!
2/10
Ars Sa
Szeptember 16. és 24. között több Balaton körüli programmal is várnak az idei Ars Sacra Fesztiválon. Veszprémben, Keszthelyen, Balatonalmádiban, Tapolcán és Ajkán
több templomban felcsendülnek koncertek a nyitott templomok keretén belül, és számos interaktív fesztiválprogramon is részt vehettek: lesznek kiállítások és tárlatvezetések, színházi és irodalmi estek, séták, filmvetítések, előadások. A szervezők szakmai foglalkozással és gyerekprogrammal is készülnek minden korosztály számára.
A részletes programról és a helyszínekről itt találtok bővebb infót.
3/10
together
Formabontó kortárs cirkuszi előadásokat nézhettek meg Veszprém közterein szeptember 17. és 23. között. A Together! nevű cirkuszünnepen 4 ország 25 cirkuszművésze vesz részt, az előadások az adott térre komponálva, a közönség bevonásával jönnek létre.
Szeptember 17-én 17 órától Veszprém belvárosában adnak műsort a cirkuszművészek, 20-án 19 órától az Óváros tér – Foton Mozi közötti útvonalon rendhagyó cirkuszi városnézés lesz artistákkal, akik faltáncot mutatnak be a várfalon és a Függőkertben. 22-én 18:30 és 20 óra között a Jutasi Piknik keretében az Eleven cirkuszi múzeum című produkciót láthatják az érdeklődők, szeptember 23-án 19 órakor pedig a The Final show – a nagy finálé című előadásra kerül sor a közönség részvételével Veszprém belvárosában.
4/10
jonny
JonnyGuy eredetileg a dél-afrikai Cape Townból származik. Állítása szerint apja kalóz volt, tőle örökölte a tengerek, a hajózás és a szabadság szeretetét, amelynek köszönhetően végül a Karib-szigeteken kötött ki.
Itt kezdett zenélni, és alakította ki saját stílusát, ami valahol a trópusi indie és a reggae között mozog, de mindenképpen stresszes idegeket kisimító, laza és szívből jövő. A Papírkutyában szeptember 19-étől három estén keresztül hallhatjátok őt, és az biztos, hogy a koncertek után kicsit mindenki lazábban távozik.
5/10
kisfalud
Szeptember 22. és 24. között idén is háromnapos ünnepen vehettek részt Sümegen Kisfaludy Sándor költő születésének alkalmából. A fesztivál Művészpiknikkel kezdődik, majd szüreti felvonulásra, különböző előadásokra és utcaszínházi forgatagra számíthattok. Lesz tűzszínház, fellép többek között a Lóci játszik zenekar, Berecz András ének- és mesemondó, az estet pedig fényfestés zárja.
6/10
jutas
A Jutasi Piknik és Olimpia három napon keresztül tölti meg zsongással a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola előtti parkot szeptember 22. és 24. között. A pénteki cirkuszi napon látványos produkciók és izgalmas átmozgató cirkuszi aktivitások várnak, szombaton pedig egész nap sportos eseményekre készülhetnek a kicsik és nagyok. A Jutasi Piknik harmadik napján főszerepbe kerül a gasztronómia, a játék és a zene. Workshopok, társasjátékok, kézműves-foglalkozás, bábszínház, meseelőadás, mikromágia és bűvészelőadás lesz a program.
7/10
Vázsony
Szeptember 22. és 24. között ismét összetrombitálják a nagyérdemű közönséget, hogy a nagyvázsonyi Dalárda (helyi férfikórus) és a free jazz, a közösségi reggeli és a lemezpörgetés, a művészeti rezidenciaprogram és a véletlen beszélgetések olykor távolinak tűnő világait közelítsék egymáshoz.
A nagyvázsonyi, használaton kívüli malom az elmúlt 2 évben igazi kísérletezés terepasztalává vált, és az idény méltó zárására is izgalmas programokkal készülnek a szervezők: Illés Zsófi és Guba Sanyi tájtörténeti, csíkos káposzta tematikájú rezidenciaprogramja vezeti fel a hétvégét. Pénteken a település férfikórusa ad koncertet egy nagy közös vacsorára komponálva, hétvégén napközben DJ-k adják meg az alaphangulatot, ezen túlmenően hosszúra nyúló reggelikhez felnőttbarát gyerekprogramokat kínálnak. Szombat este Szelevényi Ákos és Porteleki Áron free jazz duója teszi fel az i-re a pontot.
8/10
Vezetett bringatúra a Hableánytól
Szeptember 23-án bringára pattanhattok, és egy vezetett teljesítménytúrán vehettek részt, kihasználva a kellemes őszi időt. Az indulás 10-kor van, a Hableánytól, és a 30 kilométer letekerése után ugyanide érkeztek vissza 12-13 óra körül. Az útvonal családok és kevésbé gyakorlottak számára is ideális, féltávnál pedig frissítő és ropi vár rátok.
9/10
Nyitott házak hétvégéje Balatonalmádiban
Szeptember 23–24. között Pomerium – Házunk tája, tájunk háza – Múltidéző napok Balatonalmádiban címmel nyitott házak hétvégéjén vehettek részt Balatonalmádiban.
Az Almádiért Közalapítvány eseményén 19–20. század fordulóján épült ikonikus balatonalmádi helyszíneket, villaépületeket járhattok be, azokat az ismertebb intézményeket, szállás- és vendéglátóhelyeket, amelyeket legtöbbször csak kívülről csodálhattok. A különleges helyszíneken kisebb műsorokkal, tematikus, az adott helyre vonatkozó előadásokkal várnak benneteket a szervezők.
Ha további programokat böngésznétek, ide kattintsatok!