Ha szeretnénk aktívan tölteni valamelyik napunkat, érdemes megcélozni egy balatoni túraszakaszt vagy tanösvényt, amelyek között hosszú, többórás sétákat és pihentető, rövid útvonalakat is tervezhetünk, annak függvényében, hogy melyikre vágyunk. Az biztos, hogy a friss levegőn átmozgatni magunkat sokszor már elég is ahhoz, hogy energikusabbak legyünk. Mutatunk 5 Balaton környéki túraútvonalat, amit érdemes bejárni.

Egy tervezett kirándulás esetén ajánlott szétnézni a Balaton környékén is, ráadásul ilyenkor szokatlan szemszögből és színekben csodálhatjuk meg a kilátást. Listánkban kihívást jelentő hosszú túrák és rövid séták egyaránt helyet kaptak.

1. Balaton-felvidéki Kéktúra

Az Országos Kéktúra balatoni, Keszthelytől Nagyvázsonyig vezető szakasza mellett a Balaton-felvidék saját, szintén kék sávval jelzett túraútvonalát is érdemes megcélozni. A Badacsony és Salföld közötti, 6 és fél kilométeres, szinte végig könnyű útvonal a Balaton-felvidéki Kéktúra befejező – vagy ha úgy tetszik, az első – szakasza, amit számos látnivaló kísér. Míg a legtöbben a Bakonytól közelítenek a Balaton felé, mi fordítva indultunk el a kék sávos úton. Ha egy hosszabb kirándulás is belefér, elsétálhatunk a salföldi páloskolostor-romhoz is, ha pedig szorít az idő, érdemes közvetlenül a Csönge-hegy lábától, Badacsonyörsről indulni.

A túra folytatásáról ebben a cikkünkben számoltunk be.

2. Lóczy-gejzír tanösvény

Az ország első tanösvénye a Tihanyi-félsziget legszebb helyeit és látnivalóit veszi sorra. A piros kereszt turistajelzésű Lóczy Lajos sétaút kiindulópontját a Sajkod melletti apáti-templomromnál találjuk, ami innen az Apáti-hegyen, a Nyereg-hegyen és a Csúcs-hegyen keresztül a Szarkádi-erdőbe, majd a Gejzír-mező és – az Aranyház érintésével – az ősközségbe vezet. Onnan a Kiserdő-tető–Óvár– Barátlakásokútvonalon haladhatunk tovább a tihanyi hajóállomásra. A sétaút összesen 18 kilométer hosszú, de természetesen egy tetszőleges pontnál csatlakozva is bejárható.

3. Balatonakarattya – magaspart

Ha csak egy egyszerűbb, rövidebb sétára vágyunk, egyedülálló panorámával, érdemes Balatonakarattyára ellátogatni. A magaspartot, más néven Kisfaludy sétányt vagy Tengerlátópartot a Balaton keleti medencéjének egyik legszebb és legtermészetesebb kilátóhelyeként tartják számon. A tóra néző, 50-60 méter magas domboldalról szemünk elé tárul a kenesei part, a Fűzfői-öböl, Balatonalmádi, az aligai és a világosi magaspart és a siófoki szállodák is. Legyen szó könnyed sétáról, egy naplemente megnézéséről vagy csak egy kis friss levegőn töltött időről, az akarattyai helyszín tökéletes választás mindre.

4. Ságvári Bújó-lik

Ságvár Siófoktól délre, az M7-es autópályától mindössze 5 kilométerre található. A Bújó-lik egy több mint 21 méter mély, körülbelül 2 méter széles, átlagosan 1,75 méter magas alagút. Amíg elérjük, a somogyi tájból és a balatoni panorámából is kapunk egy kis ízelítőt. Eredetileg olyan magas és széles volt, hogy lovas kocsival is át lehetett hajtani rajta, ám azóta feltöltődött. A másfél kilométeres szakasz könnyen kibővíthető egy félnapos túrára. Hosszabb út esetén egy Ságvárról induló körtúra keretében el lehet érni az egykor búvóhelyként ismert Betyár-barlanghoz, a Képes-fához, ehhez az állítólag 300 éves tölgyfához, majd a Böre-várhoz, aminek helyét már csak a domborzat jelzi.

5. Kőkatlan tanösvény

A Sümegtől néhány kilométerre található Csabrendek egykori kőfejtőjét a faluközpontból induló zöld jelzést vagy a zöld T jelzést követve lehet megközelíteni. Teljesítése könnyű, nagyjából 200 méter hosszú sétát jelent. Az átmenet gyors: az egyik pillanatban még a falu kanyargós utcáin sétálunk, aztán egyszer csak egy másik világba, egy elvarázsolt, 25-30 méter magas sziklák által közrefogott katlanba kerülünk. A Kőkatlan tanösvényen nem táblák mesélnek, hanem QR-kódokat leolvasva ismerhetjük meg a hely történetét. A tanösvény felvezet a sziklák tetejére, ahonnan a Pápa–Devecseri-sík, a Somló, a Ság hegy és a Bakony irányába lehet ellátni.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék