Az időjárás könnyen válhat kiszámíthatatlanná, ebben az időszakban pedig ez hatványozottan igaz lehet. A szeszélyes tavasz azonban nem lehet akadálya annak, hogy szervezzünk magunknak egy jó hétvégét, és a balatoni programokról sem kell lemondani. Cikkünkben olyan helyszíneket és programtippeket gyűjtöttünk össze, amelyek bármilyen időben jól jönnek.

1. Herendi Porcelanium Látogatóközpont

Majdnem kétszáz éve működik Herenden a világ legnagyobb porcelánmanufaktúrája, az itt található kiállítás végigkísér a helyi porcelán fordulatos történetén, mely egészen 1826-ig nyúlik vissza. Az üzem az évtizedek során uralkodók, neves történelmi személyek, vezető üzletemberek, művészek kedvelt márkájává vált, és a világ majd minden országában ismert nagyvállalat igazi hungarikummá nőtte ki magát. A Formula–1 nyertesei mellett Arnold Schwarzenegger is büszkélkedhet pár darabbal. A Minimanufaktúrában a porcelánkészítés rejtelmeibe pillanthatunk be, szó szerint: a készítés minden állomásánál az itt dolgozó szakemberek munkáját követhetjük végig. A manufaktúra mellett találjuk a Porcelánművészeti Múzeumot, így érdemes több idővel számolni, ha Herendre utazunk. A látogatóközpont április elején nyitja meg újra kapuit.

2. CODE Digitális Élményközpont

A korábbi Megyei Művelődési Központ helyén nyitott meg március 1-jén Veszprémben a Center of Digital Experiences, azaz a CODE, ahol a tudomány, a technológia és a művészet találkozik változatos terekben. Ha szeretnénk egy olyan kiállítást megnézni, amely eltér a megszokottaktól, ide mindenképp érdemes ellátogatni. A recepción egy robottal is beszélgethetünk, a Stúdióban különböző tematikájú 3D vetítéseket nézhetünk meg, mi például bejártuk a Marsot, a Notre-Dame épületét, de hatalmas rovarok között is megfordultunk. Az Installációs térben Veszprémet és az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projektet ismerhetjük meg alaposabban, a Hexagonban pedig egy immerzív vetítés segítségével szakadhatunk ki a való világból.

3. Barlangok

Az eső elől a föld alá is bújhatunk: ha kíváncsiak vagyunk hazánk egyik legkülönlegesebb, mindenki számára látogatható természeti látványosságára, akkor irány a Tapolcai-tavasbarlang! A város alatt 14,6 kilométer hosszúságban feltárt barlangrendszer egy része mindenki számára látogatható, sőt, csónakba ülve egy kisebb szakasz körbe is evezhető. De egy izgalmas látogatóközpontot is kialakítottak, ahol mindent megtudhatunk a helyről és feltárásáról. A Balaton világhírű kutatójáról, id. Lóczy Lajosról elnevezett barlang Balatonfüred központjától autóval öt perc alatt elérhető, de a zöld turistajelzésen is jöhetünk a vasútállomástól és a Jókai-kilátótól. A barlang utcai ruhában, villanyvilágítással és szakszerű vezetéssel látogatható.

4. Veszprémi Várbörtön Látogatóközpont

A látogatóközpont az Ember a rács mögött című állandó kiállításával a nagyközönség számára ismeretlen vagy szinte csak a filmekből ismert világba kalauzol. Az itt raboskodókat nem kívánja felmenteni a tetteik alól, hacsak nem ártatlanul vagy éppen ideológiai okokból kerültek a börtönbe, mert természetesen erre is volt példa. A több érzékszervünkre ható vizuális és hangeffektusoknak is fontos szerep jut, mindenhol megvan a maga helye a világosságnak és a sötétségnek, a csendnek és a zajnak is. Úgy ismerhetjük meg a veszprémi büntetéstörténetet, hogy közben megtudjuk a korabeli büntetésvégrehajtás szakkifejezéseit és az elítéltek személyes történeteit is.

5. Kiállítások

A térség múzeumaiban az a jó, hogy egyáltalán nem unalmas témákat mutatnak be. A balatonfüredi Katti Zoób Fashion & Museum, ahogy a nevéből is kiderül, Zoób Kati magyar tervezőhöz köthető. Itt a kortalan divat sokszínűségéből meríthetünk, és azt is megtapasztalhatjuk, hogy a modern és a hagyományos együtt nagyon is jól működik. A tó nevét őrző keszthelyi Balatoni Múzeumban az aranykincsektől a kipreparált sült hekkig minden van, amihez a Balatonnak köze volt az elmúlt 15 ezer évben, több helyen interaktív, kreatív módon bemutatva ezeket. A Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó épületét rossz időben sem érdemes kihagyni, ráadásul egy egyedi jegytípust is bevezettek a rossz idő miatt: a viharjeggyel az épület kilátórésze nem látogatható. A füredi Vaszary Galériában jelenleg Orosz István magyar grafikus retrospektív tárlata, a veszprémi Művészetek Házában Zachar István festő, grafikus alkotásai, a Laczkó Dezső Múzeumban pedig az Emlékgép című állandó tárlat érhető el. A Kis-Balaton Látogatóközpont áprilisban nyitja meg a kapuit, ahol a környék növény- és állatvilágát ismerhetjük meg.

6. Fenékpusztai Majorság

A Keszthelytől 6 km-re található Fenékpusztán egykor a Festetics-majorság állt, amely díjnyertes versenylovairól volt messze földön híres. Ma már múzeum és rendezvényhelyszín is működik a birtok területén, az egykori istállókból kialakított interaktív kiállításokat végigjárva pedig a lótenyésztés és a hazai lóversenyzés aranykorába tehetünk időutazást. Még Patience történetét is megismerhetjük, Fenékpuszta leghíresebb versenylováét, akit Kincsem utódjának tartottak. A kiállítások után levezetésképpen beülhetünk a kávézóba, vagy tehetünk akár egy sétát is a Történeti Piknik Parkban.

7. Kastélyok

A Balaton környéki kastélyok fényűző termeiben és szépen gondozott parkjaiban sétálva úgy érezhetjük, időutazásban van részünk. Balatonkenesétől autóval mindössze 20 percre található a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a Tudor-stílusú, neogótikus épületet egyénileg is megnézhetjük, de tárlatvezetésre is van lehetőség. A keszthelyi Festetics-kastély az ország harmadik legnagyobb kastélya, és a leglátogatottabb. Az épületben hat állandó kiállítás és egy játszóház várja a látogatókat, de olyan kincsek is várják az ideérkezőket, mint a titkos ajtóval rendelkező könyvtárszoba. De nemcsak Keszthelyen található Festetics-kastély, Balatonakarattyától fél órára, Dégen találjuk „a másikat”, amely klasszicista stílusban épült.

WLB-tipp: A kastélyok mellett a palotákat sem érdemes kihagyni, a sümegi Püspöki Palota interaktív kiállítása lépten-nyomon izgalmas részletekkel mutatja be az épület történetét, a veszprémi Dubniczay-palotában pedig a Tegulárium és a László Károly Gyűjtemény kapott helyet.

8. Balatoni cukrászdák

Borongós időben egy cukrászdás program könnyen megédesítheti a napot, bár egy finom süteményre beülni időjárástól függetlenül bármikor jó ötlet. Ha két látnivaló között szeretnénk feltölteni az energiaszintünket, vagy szívesen beszélgetnénk egyet egy finom kávé mellett valamelyik rég látott barátunkkal, a Balatonnál rengeteg helyen várnak finom édességekkel. Olyan klasszikusokat is kóstolhatunk, mint a krémes, az isler vagy a Dobos-torta, de ha inkább másra vágynánk, szinte mindenhol van újragondolt, mentes vagy modern süti is. Ebben a cikkünkben 11 cukrászdát gyűjtöttünk össze, amik segíthetnek eldönteni, hogy legközelebb hová menjünk, ha édes ízekre vágyunk.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék