Érezted már azt túrázás közben, hogy jobb, ha a hátad mögé is nézel? A Balaton környékén számos olyan elhagyatott, legendás hely van, amelyhez titokzatos események kapcsolódnak, és amelyről hátborzongató és furcsa történetek keringenek. Ezekből készítettünk egy válogatást.

1/8

Salföldi páloskolostor-rom

A pálos közösség tagjai a Salföld közelében levő erdő mélyén, csendben, a világtól elzárva éltek évszázadokon át. Az egykori templomuk a boltozatok magasságáig megmaradt az utókor számára, és a kolostor alapfalai is láthatók. Magát a „kőkúti” Mária Magdolnáról elnevezett épületegyüttest egy 1263-as összeírásban említik először, de csak néhány évszázadon át lehetett szerzetesek otthona: az 1554-es török hadjárat nyomán végleg elnéptelenedett.


És hogy miért került a Kárpát-medence egyik legszebb állapotban fennmaradt kolostorromja a listánkba? Egy 1941-ben publikált karácsonyi legenda szerint egy eltévedt kisörsi polgár szellemeket látott az egykori templomban. Ott volt a kísértetek között egy néhai, környékbeli földesúr is, aki a kolostor köveit az 1800-as években elhordatta. Állítólag büntetésből ki kellett szállnia a sírból, hogy az egykori pálosok miséjén részt vegyen, és meghallgassa a prédikációjukat.


2/8

Fekete-kastély

A balatonedericsi Fekete-kastély eredetileg feketére festett ablakairól kapta a nevét. De kaphatta volna a múltjáról is, ugyanis a gyönyörű környezetben levő épületet sokak szerint átok sújtja. A kastélyt a Nedeczky család építtette a 18. század legvégén. Az első világháborúig az ő kezükben volt az épület, ahol tragikus események sora következett be: 1912-ben szerelemféltésből megölték a szakácsnőt, 1914-ben Nedeczky Jenő öngyilkos lett, 1928-ban Vág Jenő pesti ügyvéd ölte meg magát csalfa neje miatt, majd neje egyik szeretője is végzett magával. Végül egy kettős ügynök is önmaga ellen fordult, 1945-ben halt meg (miután a németek lebuktatták). A kastély egy ideig egy szakszervezet gyereküdülője volt, de már évtizedek óta üres, állapota romlik, lassan visszafoglalja a természet. 2014-ben megpróbálták 220 millió forintért eladni, de nem sikerült.

A kastély Balatonederics külterületén, magánterületen, a 71-es út mellett található, de az útról az épület nem látszik a fáktól. 


3/8

Kripta-villa

A fonyódi villát Abrudbányai-Rédinger Ödön építtette az esküvő előtt betegségben elhunyt menyasszonyának, Magdusnak. 1941-ben, már családos emberként emelt emlékvillát halott kedvesének. A pazar helyre épített, mediterrán stílusú épületbe márványból faragtatta ki a nászágyukat, rajta Magdus és saját maga fekvő másával. A villába kerültek volna Magdus hamvai is, ám a háború meghiúsította a tervet. A bizarr történethez egy babona is kapcsolódik: ha egy fiú és egy lány a nászágy felett megfogják egymás kezét, a szerelmük örökké fog tartani.

4/8

Buruczky Ferenc tanösvény

A kb. 6 km hosszú, Vindornyaszőlős és Nagygörbő felől is megközelíthető Buruczky Ferenc Tanösvény leghíresebb szakasza a Bazaltutca nevű szurdok. Az 5-15 méteres bazalttömbök és furcsa hasadékok között vezető turistaút egy fantasy helyszíne is lehetne, olyan hely ez, ahol néha akaratlanul is a hátunk mögé nézünk, nem követ-e minket valamilyen különös teremtmény. Innen ágazik le sárga barlangjelzéssel egy kis ösvény,  ami a Vadlánlikhoz vezet. Itt jobban tesszük, ha inkább a lábunk elé nézünk: az alattunk levő üreg egy 24 méter hosszú és 4 méter mély bazaltbarlang bejárata. Most főleg denevérek lakják, de annak idején remeték, betyárok, és a legenda szerint egy szerelmi bánattól elbujdosott lány búvóhelye is volt, akinek kísérteties énekét még sokáig hallották az erre járók.


A környéken összesen négy Vadlán-lik, vagyis barlang van, a tanösvény tágabb környezetén, a Kovácsi-hegyen kívül Vállus, Rezi és Gyenesdiás közelében is találhatók ilyen üregek.


5/8

„Eltűnt puszták nyomában”-tanösvény

A mesztegnyői vasútállomásról induló, 7 km-es „Eltűnt puszták nyomában” tanösvény egészét végigkíséri az a hangulat, ami az elhagyatott helyek sajátja. Kakpuszta mintegy 60-70 évvel ezelőtt vált szinte lakatlan településsé, és bár a természet már visszafoglalta a helyet, még látható néhány ház és középület alapja, az egykori kertekről gyümölcsfák árulkodnak. Az egész szellemfalu talán legfurcsább része az egykori templom romja és a mögötte levő lápos terület, az elhagyatott temető és az az omladozó ház, amely két testvér vitája miatt pusztult el. Az egyikük nem szeretett volna elmenni Kakpusztáról, hiszen idekötötte az élete, míg testvére költözni kívánt. Mivel nem tudtak megegyezni, az a testvér, aki menni akart, lebontotta a ház felét. Így pusztult el az egész épület.


6/8

Nagykeszi templomrom

A közigazgatásilag Gyepükaján település területén található templomrom egy elnéptelenedett falu, Nagykeszi (Szentkirálykesziként is említették) emlékét őrzi. A templomot Szent Péter tiszteletére szentelték a XIII. században, és védelmi funkciója is volt: földszintjén nem volt ablak, a felsőbb emeleteket is csak lőrésablakokkal látták el. Védelmi jellegére utal az is, hogy a toronyba a hajóról csak az emeleten keresztül lehetett bejutni. Még többet itt olvashattok róla és a történetéről.


7/8

Zichy-kastély

A dobai Somlói vár közelében, Somlószőlős egyik mellékutcájában elhagyatott, egykor gyönyörű kastély áll. Építtetője egy XIX. századi arisztokrata, Zichy-Ferraris Manó volt, aki felesége öngyilkossága és anyagi helyzetének megromlása után eladta fényűző kastélyát, és Somlószőlősön akart új életet kezdeni. Az angol gótika által ihletett épület szomorú és kissé hátborzongató látványt nyújt, nem látogatható, de az utcáról így is megnézhetitek a szebb napokat is látott ingatlant.

A kastély történetéről és tulajdonosa életéről itt írtunk részletesebben.


8/8

Pusztatemplom

A  déli parton is volt egy Csopak nevű település: az 1200-as években ugyanezen a néven jegyeztek egy községet Somogyvámos közelében. A török háborúk alatt teljesen elnéptelenedett a hely, és ma már csak híres pusztatemplomának romja őrzi az emlékét. Az építmény nemcsak templomként funkcionált: a magas ablakaiból könnyen kiszúrhatták az ellenséget, a masszív falak pedig védelmet nyújtottak a falu népének. Igazán hátborzongatóvá azonban nem a csendes pusztaság, hanem egy helyi legenda teszi a romot, amely szerint valaha ez az épület volt Koppány székhelye is, akinek gyermekét, Kupát befalazták a templom egyik oldalába.


Ezt a cikket 2020-ban publikáltuk először.

Címkék