Idén a hét közepén, szerdán csíp el az augusztus 20. minket, így nemcsak az ünnepnap, de az előtte és utána lévő napok is lehetőséget adhatnak a kikapcsolódásra néhány nap szabadság beiktatásával. Lássuk, merre induljunk, ha élményekre éhezünk!

Az augusztus 20-ai héten érdemes a legtöbbet kihozni a nyárból. Programajánlónk ehhez a napsütésben és tűzijátékban úszó kalandhoz nyújt segítséget.

 

Balatonfüredi Borhetek 2025

1932 óta minden év augusztusában rendezik meg a Balatonfüredi Borheteket, amelyen a borvidék legjobb nedűi kóstolhatók. Az idén augusztus 8. és 31. között jelentkező eseményen több mint 20 pincészet boraiból válogathatunk: kitelepül többek között a Figula Pincészet, a Zelna Borászat és a Koczor Pincészet is. Az esemény keretében számos, különböző stílusú koncertre kerül sor több helyszínen, és még táncház is várja majd a látogatókat.

További információ

FÉNYERŐMŰ – kiállítás az Inotai Hőerőműben

Augusztus végén érkezik Magyarország legnagyobb audiovizuális programsorozata, az INOTA Fesztivál az Inotai Hőerőműbe. A program felvezetéseként augusztus 15–24. között a szervezők bejárhatóvá teszik a teljes területet, megnyitva első nagyszabású fényművészeti kiállításukat a nagyközönség előtt. A hét különböző országból érkező több mint 20 fény- és képzőművészeti alkotás között helyspecifikus, kifejezetten az erőmű tereire tervezett óriásinstallációk is szerepelnek – a hűtőtornyokban, az ikonikus Turbinacsarnokban és a Kazántér mélyén. A program dedikált családi nappal is kiegészül augusztus 23-án.

További információ

Ingyenes kiállítások a keszthelyi Balatoni Múzeumban és a sümegi Püspöki Palotában

Ha nemzeti ünnep, akkor ingyenes belépés számos múzeumba országszerte. Augusztus 20-án térítésmentesen látogathatjuk többek között a keszthelyi Balatoni Múzeumot is, ahol megismerkedhetünk a balatoni fürdőkultúrával, hajózástörténettel, a térség váraival, de betekintést nyerhetünk a balatoni turizmusba és sportéletbe is, valamint a természettudományi és néprajzi gyűjteményét is megtekinthetjük egyebek mellett. Keszthely mellett a sümegi Püspöki Palota látogatását érdemes még napirendre tűzni, ha díjtalanul szeretnénk az állandó kiállítást megnézni.

További információ

Nemzeti ünnep a badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászatban

Augusztus 20-án számos program várja az érdeklődőket a badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászatban: sor kerül ezen a napon időutazásos kerti sétára, nyomozós játékra és borkóstolós birtoksétára, de akár holdfénytúrán is részt vehetünk, az étteremben pedig a nemzeti ünnep alkalmára megálmodott, Magyar Virtus elnevezésű süteményt kóstolhatjuk meg.

További információ

Ünnepi városi séta Veszprémben

Augusztus 20-án, Szent István ünnepén egy különleges sétán vehetünk részt Veszprémben. A kétórás program során Sebő József vezetésével felfedezhetjük a város történelmi arcát, ahol minden utca, tér és épület egy-egy fejezetet mesél el az államalapítás örökségéből. A sétán való részvétel előzetes regisztrációhoz és jegyvásárláshoz kötött.

További információ

Balaton Retro a badacsonytomaji Sipos Borházban

Augusztus 20-án igazi időutazás vár ránk a badacsonytomaji Sipos Borházban. A Balaton Retro program keretében felelevenednek a csodás nyolcvanas, kilencvenes évek, újra előtérbe kerülnek a felejthetetlen balatoni nyarak. Lesz minden, ami a nosztalgiázáshoz szükséges: fröccs, lángos, sült kolbász és minden, ami a régi szép időkhöz tapad, többek között a Zimmer Feri című film vetítése a kertmoziban. A programon való részvétel ingyenes.

További információ

Medencés és pezsgős parti a hegymagasi 2HA Szőlőbirtok és Pincészetnél

Augusztus 20-án megnyitják a hegymagasi 2HA Szőlőbirtok és Pincészet kapuit: a borokon, pezsgőkön és finom falatokon túl az eseményen a panorámás naplemente, a több száz éves olívafák és a medence teszik fel az i-re a pontot. Idén a Michelin Bib Gourmand-nal elismert Iszkor csatlakozik az eseményhez, amelyen Pohner Ádám személyesen készíti el a legjobb fogásait. A program részeként Török Csaba borász tart egy exkluzív kóstolót több mint tízéves borokat kínálva.

További információ

Tűzijáték a Balaton körül

A nemzeti ünnepnap fő attrakciójaként számos ponton csodálhatjuk meg a tűzijátékot a Balaton környékén járva. 20:00–22:30 óra között változó időpontokban érhető tetten az égi történés az alábbi településeken: Alsóörs, Badacsony, Balatonberény, Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonfüred, Balatonlelle, Balatonszemes, Balatonvilágos, Csopak, Fonyód, Keszthely, Siófok, Sümeg, Szigliget, Zalakaros, Zamárdi (STRAND Fesztivál).

Részletes infók itt

Tűzijátéknéző hajók a Balaton körül

Idén is indulnak tűzijátéknéző hajók a BAHART kikötőiből a Balaton-part több pontjáról. Augusztus 19-én Badacsony és Balatonboglár állomásról, augusztus 20-án Balatonfüred, Keszthely, Fonyód, Balatonlelle, Balatonföldvár és Siófok állomásról indulnak járatok, a fedélzeten pedig a személyzet egy pohár pezsgővel vagy üdítővel is kedveskedik az utasoknak.

További információ

Templomséták a Balaton körül Zubreczki Dáviddal

Zubreczki Dávid építészeti szakíró, újságíró nyári előadás-sorozatában a Balaton környékének templomait mutatja be, amelyek a helyi örökség, kultúra és művészet legszebb lenyomatai. A Templomséták a Balaton körül című könyvéhez kapcsolódva augusztus 21-én a siófoki evangélikus templomban tart előadást a szerző.

További információ

Borok Tájak Történetek – Zelna dűlőtúra és borkóstoló

Augusztus 22-én Borok Tájak Történetek címmel Zelna dűlőtúrát és borkóstolót szerveznek, amelynek során a bor, a táj és a történetek összeérnek. A program pezsgővel indul a Zelna Borbisztróban, majd a Farkó-kő-dűlő következik, ahol könnyed séta és két pohár bor mellett mesélnek a hely múltjáról. A túra következő állomása a Balatonszőlősön található Penke-dűlő, ahol a látogatók a hely talajszerkezetét, az évjáratok sajátosságait, valamint a pinot gris bor különlegességét ismerhetik meg egy újabb pohár mellett. A program a borbisztróban zárul, ahol egy vezetett borkóstoló négy tétele, házi kovászos kenyér és szőlőmagolaj vár a látogatókra.

További információ

Irodalmi Szigliget

Augusztus 23-án irodalmi-zenés napot szerveznek a Szigligeti Alkotóházban. Az összművészeti fesztivál sokszínű programokkal várja az érdeklődőket: lesznek irodalmi séták, kézműves-foglalkozások, játékok, felolvasószínház, fotókiállítások, de sor kerül beszélgetésekre, irodalmi kvízre, színházi előadásra és zenei koncertekre is. A nap során több művész érkezik személyesen, hogy megidézze az alkotóház múltját és éltesse a kortárs művészetet.

További információ

Sandorella Művészudvar 2025

Idén újra megnyitotta kapuit a Balaton egyik legkülönlegesebb nyári kulturális helyszíne, a Sandorella Művészudvar. A Zamárdi felsői szabadstrand közelében található, mediterrán hangulatú udvar augusztus 23-ig várja a látogatókat színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, koncertekkel és más különleges programokkal. Az évad fellépői között szerepel többek között Grecsó Krisztián és Zoltán, Koltai Róbert, Jordán Tamás és Körtvélyessy Zsolt.

További információ

Nyárzáró gálakoncert a keszthelyi Festetics-kastélyban

Augusztus 23-án szezonzáró gálakoncert vár ránk a keszthelyi Festetics-kastély parkjában, ahol sztárfellépők mellett mutatkoznak be a Ducsai Szabolcs Alapítvány által életre hívott I. Kárpát-medencei Jazz Trombitaverseny döntősei. A fiatal tehetségek olyan sztárok társaságában örömzenélnek majd, mint Tóth Vera, Gájer Bálint, Majsai Gábor és Mihályi Réka.

További információ

(Borítókép: Ladóczki Balázs – We Love Balaton)

Címkék