Siófokon minden adott ahhoz, hogy teljes mértékben átadjuk magunkat a téli hangulatnak. Ha több programot is választunk, egy teljes napot vagy akár hétvégét is kitölthetünk anélkül, hogy egy percig is unatkoznánk.

Siófok már a tavaly indult, GasztroFok elnevezésű eseménysorozattal is megmutatta, hogy nem csak nyáron érdemes idelátogatni, ezek a programok is azt mutatják, hogy az év bármelyik hónapján célba vehetjük a várost.

1. Jégpálya és hófánkpálya

A 450 négyzetméteres pálya mellett egy 90 négyzetméteres jégfolyosót is kialakítottak a siófoki Nagystrandon, a panorámás helyszínen februárig várják a korcsolyázni vágyókat. Ha inkább szánkózni szeretünk, akkor is érdemes idelátogatni: az 5,2 méter magas, 40 méter hosszú hófánkpályát december 20-án nyitották meg.

A nyitvatartási időről és az árakról itt írtunk bővebben.

2. Szauna és dézsafürdő

A pályák közelében idén ismét élvezhetjük a szaunák pozitív hatásait. A két finn szaunában egyszerre összesen 13 fő pihenhet, melyek mellett egy 28 fokos dézsa is található. 45 percenként eltérő illatú felöntések váltják egymást, és ki lehet próbálni a nyírfavirgácsolást, ami a nevével ellentétben nem fájdalmas, ellenben nagyon egészséges kezelés. A szaunákat egész évben lehetőségünk van kibérelni.

Regisztráció és bővebb infó ezen a linken érhető el.

3. Szalmalabirintus

A Nagystrand egy másik területét a 200 bálából készült szalmalabirintus vette át. Az izgalmas építményt egy játék is kiegészíti: a strand bejáratától a labirintusig különböző QR-kódok találhatók, amelyek kvízkérdéseket rejtenek. Az eredetileg két hétre tervezett labirintust a nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították, és februárig látogatható.

4. Óriáskerék

Idén először nem kellett elköszönnünk a város ikonikus óriáskerekétől, ugyanis ősszel és télen is felszállhatunk rá, hogy megcsodáljuk a kilátást. A panoráma ilyenkor is lenyűgöző, és az óriáskerék a balatoni kilátópontok remek alternatívája lehet.

5. Fordított ház

A város nyugati részén egy érdekes házat pillanthatunk meg, ahol minden a feje tetejére áll – még maga az épület is. A Fordított házba belépve olyan, mintha a plafonról lógnánk a padló felé, és fejjel lefelé álló bútorok vesznek körbe minket. Érdemes ellátogatni, hogy megtapasztaljuk ezt a különleges érzékelést, és kiváló programlehetőség lehet gyerekekkel is.

A téli időszakban a Fordított ház csak hétvégén látogatható, infók itt találhatók.

6. Víztorony

A több mint 40 méter magas Víztorony mára a város jelképévé vált. 2023 nyarán nyílt meg újra, a torony egykori forgó kávézója már nem működik, ehelyett az épületben egy új, kétszintes kiállítótér kapott helyet, ami a helytörténeti kiállításnak és a Varga Imre szobrászművészről szóló tárlatnak ad otthont, de körbesétálhatunk a torony nyitott kilátórészén is.

7. Egész évben nyitva tartó éttermek

Legyen szó klasszikus helyről, kávézóról, nápolyi pizzáról vagy szusiról, Siófokon remek helyeket találunk mindre. Beülhetünk egy kiadós reggelire az After 8 Brunch & Coffee-ba, de például a Kiskert Vendéglő és a Mala Garden is szuper fogásokat kínál. A bisztrók mellett az Egy Csipet Nápoly pizzázót, a Sushi Bar Siófok szusizót és az idei Év Strandétele verseny Év Felfedezettje 2024 kategória nyertesét, a Julcsi kalácsodát is megcélozhatjuk.

(Borítókép: Heim Alexandra - We Love Balaton)

Címkék