A harmadik alkalommal megrendezett tihanyi ARTplacc menthetetlenül beolvadt az idén debütáló Nagyon Balaton programrengetegébe. Avicii vagy a Fall Out Boy itt még mindig nem szívesen látott vendég, jóllehet a szervezők saját bevallásuk szerint kifejezetten az átlagembereket célozták meg a fesztivállal. Arra azért számítani kell, hogy ha az ember idejön, rövid időn belül egy hétköznapi leláncolt biciklit is installációként lát majd!

Baktat az ember a tihanyi révnél felállított méretes sátor felé, hogy láthassa a GALÉRIAplacc-ot, ahol alsó hangon 10 jelentős fővárosi galéria hozta el képeinek legjavát, de elbizonytalanodik, még mielőtt belépne. A bejárattól balra egy világhírű autómárka állítja ki legújabb példányát ugyanúgy, mint anno a csúcsnyereményt a Mindent vagy Semmit!-ben. Vágó István nincs sehol, de feltűnik egy lány, aki kísértetiesen hasonlít a vetélkedő mindig mosolygós háziasszonyára, Mártára, és készségesen elmond mindent a fedélzeti számítógéptől kezdve a tolatóradaron át a lengéscsillapítókig, sőt még prospektust is ad szívesen. De ez most már a kiállítás, egy performansz, vagy az autó jelenléte csupán az erőviszonyokat hivatott helyre tenni?
A kezünkbe kerülő Béla és Bandi roséja és a kiállítás együttes látványa elhessegeti a fenti kérdést, mert miután elhagyjuk a bejáratnál neonkéken irányt mutató "I am thirsty" feliratot, belekerülünk a fehér sátor zsibongó útvesztőjébe.

Beilleszkedünk

Habzó bort kóstolva nézünk elsőre furának tűnő kortárs alkotásokat a Tihanyi Révnél, elvegyülünk a vidám tömegben, és hirtelen elkezdünk mi is alkalmi műértők lenni. Segít ebben a rosé, a befogadó közeg, a Gozsdu Udvar Léhűtőjének csapra vert, utánozhatatlan szilvás söre, és az, hogy az alkotások egyáltalán nem riasztóak még a kortárs művészet tekintetében szűz szemnek sem. Vannak itt balatoni nyaralók Bauhaus-stílusban, World Trade Center ikertornyok legóból kirakva, de Demjén Rózsi sokat megénekelt Petijét is felidézik egy kőből készült iskolatáskával. Nem minden kép fog olyan határozottan egyszerű üzeneteket közvetíteni, mint Michael Bay filmjei, de az alkotások látványvilága kifejezetten egyedi és gondolatébresztő.

Lángos és vargányaleves

A gasztronómia nem a fesztivál erőssége, a kifinomult kultúrafogyasztó a parton legfeljebb lángost, melegszendvicset és hamburgert talál, Tihany központjában pedig Ungarische Goulasch és mindenféle Traditionial Tourist Menu köszön szembe. A GALÉRIAplaccon találjuk a korábban erőteljesen beharangozott Art&Food szekció egyedüli képviselőjét. A veszprémi Villa Medici Hotel & Étterem standjánál az igazi gasztro-ínyencek régi ismerősként üdvözölhetik a híres vargányalevest, a témában rutintalanok pedig rácsodálkozhatnak a vargánya és a libamáj meglepően ízletes házasságára. Ha pedig már kellően begombáztunk, az egészet megfejelhetjük egy háromfajta csokoládéból készült tortaszelettel, hogy erőt gyűjtsünk a hegymászáshoz.

Tihany természeti értékei lenyűgözőek, és a mindent betöltő zöld remek helyszínt biztosít a fesztiválnak, de ez senkit nem hat meg, ha öt percig folyamatosan kell hegynek felfele bicikliznie a harminc fokban. Most jönne jól a GALÉRIAplacc előtt figyelő luxuskocsi, de az továbbra is csak némán bámulja a fesztiválozókat. A félszigeten meglepően sokan pattannak biciklire, ezért mi is úgy döntöttünk, hogy két keréken járjuk be a helyszíneket, de az itteni terepviszonyokat nem a könnyed hétvégi bringázásra találták ki. Közlekedni még a helyszínek között robogó tihanyi kisvonattal és a Volán menetrendszerű járataival lehet, de a legkényelmesebb saját autóval ingázni. Feltéve, ha bírjuk cérnával a késő augusztusban mindig fokozott balatoni forgalmat.

Animgif a vásznon

A szervezők idén a bámulatos panorámával bíró Pisky sétányra helyezték a FOTÓplacc névre keresztelt második helyszínt, így valamilyen módon muszáj felkapaszkodnunk egészen az apátságig. Érdemes, mert ezt a szekciót már az is értékelni fogja, akinek évente legalább egyszer megfordul a fejében, hogy nem ártana látni a Nemzeti Múzeum aktuális sajtófotó kiállítását. Az ARTplaccon ugyan nem tüntetésekről, parolázó politikusokról és szálkás távolugrókról készült képeket csodálhatunk, inkább a fotográfia nem hétköznapi oldalát bemutató, új utakat kereső műveket.

Mindig jó látni, mi foglalkoztatja éppen a korábban Mundruczó Kornél Nibelung-lakóparkjáért a filmszemlén operatőri díjat nyert Dobos Tamást, aki legutóbb Szász János fesztiváldíjas új filmjéhez (A nagy füzet) készített húsba vágóan erős képeket. Rácsodálkozunk Göbölyös Luca ötletére, aki megalkotja az analóg animgif fogalmát: három-négy képet fényképez egymásra, és attól függően milyen szögben tekintünk rá a képre, mindig újabb alak és hozzá tartozó újabb szöveg rajzolódik ki. Kicsit olyan, mint a gyerekmagazinokhoz ajándékba adott hologramos matricák, csak itt nem Micimackó ugrál a lufija után, hanem az alkotó személyes élményeken keresztül reflektál a Kádár rendszerre.
Ha azt gondoltad Harvey Dent és Kétarc külseje a legfélelmetesebb, ami az emberi fejjel történhet, még nem láttad Telek Balázs képeit. Ő szerencsére nem szabdalja szét fotómodelljei arcának a felét, csupán olyan a végeredmény, mintha csíkokra vágná a képeket és tetszőleges sorrendben állítaná össze ismét a fotóalany arcát. Az eredménnyel nem mindig tud mit kezdeni az agyunk, mert legfeljebb valamilyen torz Quasimodo-szerű alakot fogunk fel, de pont ettől lesz a látvány igazán egyedi.

A rév melletti galériához hasonló üres fehér sátor és képrengeteg után barátságos mennyiségű lejtő segítségével csorgunk le a hajóállomásnál található KIKÖTŐplacchoz. Az olyan késő délutáni és esti programok, mint a koncertek, a színházi előadások, az irodalmi felolvasások, mind itt történnek, és ez az első placc, aminek sikerült egyedi és látványos arculatot megálmodni a világítással és a sátor tetejére vetített animációkkal.

Boci, boci gyere ki

A KIKÖTŐplaccnál található egykori Sport étterembe most már jó ideje nem a rántott hús petrezselymes krumplival menüért érdemes betérni, ezúttal a Kitchen Budapest Project műhelyében készült, 2011-ben kiadott, és idén egy neves belga design-díjjal kitüntetett Magyarország Szubjektív Atlaszát terítették ki. Szó szerint, mivel a kiteregetett szennyeshez hasonlóan lógnak a különböző grafikus és szöveges táblák a tágas kiállítótérben. A projekt vállaltan a nemzeti identitásról való beszéd és a nacionalizmus határán próbál egyensúlyozni, miközben végig képes szórakoztató maradni még akkor is, ha némelyik kép elsőre inkább közhelynek tűnik, semmint forradalmi felismerésnek. Megszületik a régóta várt magyar szuperhős és annak ellenfele is különböző történelmi személyekből összegyúrva. Lássuk be, akiben van egy kis Petőfi, Kossuth, Rákóczi, Dózsa, Dugovics és még az '56-os szabadságharcosokhoz is köze van, annak bármilyen Justice League-ben bérelt helye lenne.
De megtudhatjuk magunkról, hogy valószínűtlenül durva állatkínzó gyerekversekkel kelünk és fekszünk óvodában, tehát számunkra mindennapi, ha kigyullad a csiga háza, fületlen tehenekkel álmodunk és a ludak fagyás általi halála is szó szerint hidegen hagy bennünket. Persze a gasztronómia sem maradhat ki, így szembesítenek minket vele, hogy milyen változatos formában keverjük a kiváló magyar bort szódával, és érthetetlen módon imádunk bepanírozni mindent, ami él és mozog.